SzántóGráf

Rakéták Gázából, a Palesztin Hatóság felveszi a harcot a terrorral, és a túszok

Avi/ujkelet.live

A háború 435. napja: Tegnap este két rakétát lőttek ki a Gázai övezet középső részéről, mely aktiválta a szirénákat Askelonban és a határ melletti közösségekben. A légvédelem elfogta a lövedékeket, sérülés nem történt.

A rakétatűz után az Izraeli Védelmi Erők evakuálási figyelmeztetést adott ki a palesztinok számára a rakétaindítás környékén.

,,A terrorszervezetek ismét rakétákat lőnek ki erről a területről, mely miatt a múltban többször is figyelmeztettek” – mondta Avichai Adraee ezredes, a hadsereg arab nyelvű szóvivője, közzétéve a kiürítendő zónák térképét. A környéken élő civileknek a Gázaváros központjában lévő menedékhelyekre kell átköltözzenek.

A hadsereg az éjszaka légicsapást hajtott végre egy terrorsejtet célozva a Gázai övezetben, akik „útban voltak terrortervek végrehajtására az erőink ellen az övezetben és izraeli terület felé”.

A terroristák egy iskolában voltak Gázavárosban, amikor lecsaptak rájuk. A hadsereg számos intézkedést tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát.

Mindeközben az izraeli hadsereg 70 napja az észak-gázai Dzsabalia menekülttáborban és környékén folytat bevetést, és eddig mintegy 1800 terroristát likvidált az egész területen, és mintegy 1200 terroristát ejtett foglyul. Az elmúlt 70 nap során 35 izraeli katona esett el a harcokban ezen a területen.

A terület a hadsereg művelete előtt és után:


Kitart a tűzszünet: Tegnap este egy elfogó rakétát lőttek ki egy ,,gyanús légi célpontra” Nyugat-Galilea felett, közölte a katonaság. A szirénák nem aktiválódtak.

A vizsgálatot követően a hadsereg megállapította, hogy „téves azonosítás” történt, vagyis nincs szó fenyegetésről.


Szamária: Ma reggel a Palesztin Hatóság biztonsági erői példátlanul nagyszabású biztonsági hadműveletet indítottak, hogy visszaszerezzék az irányítást a dzsenini menekülttábor felett, amely régóta a Palesztin Iszlám Dzsihád, a Hamász és más fegyveres terrorszervezetek fellegvára. Az offenzíva napokig tartó fegyveres összecsapások után történt.

A Palesztin Hatóság biztonsági erői évek óta szinte egyáltalán nincsenek jelen Dzsenin-körzet különböző részein, beleértve a menekülttábort.

Az izraeli hadsereg rendszeresen végez terrorelhárító műveleteket a térségben, és bár voltak kísérletek arra vonatkozóan, hogy a Palesztin Hatóságra hagyják a terület megtisztítását a terror elemektől, ezek rendszerint kudarcot vallottak.

A katonai rádió a héten arról számolt be, hogy aggodalom van a biztonsági szervezetben, hogy a szíriai rezsim összeomlásából adódó „dominóeffektus” – a Palesztin Hatóság stabilitásának romlásához vezethet, ami extrém forgatókönyv esetén akár összeomlásához is vezethet.

A biztonsági rendszer szorosan figyelemmel kíséri a Palesztin Hatóság stabilitását, és számos olyan jelre utal, amelyekre figyelni kell:

,,Szorosan és nagy éberséggel követjük, mi történik. Félünk a nyugtalanságtól, a gyors állapotromlástól és a Szíriában tapasztalt fertőző hatástól. A Palesztin Hatóság összeomlása terrorhullám kitöréséhez és a térség stabilitásának teljes elvesztéséhez vezethet” – idézett a katonai rádió biztonsági forrásokat.


Helyzet: Az Egyesült Államok Központi Parancsnokság (CENTCOM) vezetője, Michael Kurilla négycsillagos tábornok a hét végén találkozott Herci Halevi altábornaggyal, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnökével, valamint Iszrael Katz védelmi miniszterrel, közölte a CENTCOM.

,,A vezetők számos regionális biztonsági kérdést megvitattak, beleértve a jelenlegi szíriai helyzetet, valamint az egyéb stratégiai és regionális fenyegetésekkel szembeni felkészültséget” – áll a CENTCOM közleményében.

A CENTCOM szerint Kurilla az elmúlt napokban Jordániában, Szíriában, Irakban és Libanonban is járt.


Túszok: A mostani tárgyalási kör kezdete óta először a tárgyalásokban részt vevő palesztin források a KAN közszolgálati műsorszolgáltatóval folytatott beszélgetés során óvatos optimizmust sugároztak a túszok szabadulásához vezető megállapodás elérésének esélyeiről.

A források szerint Katar és Egyiptom részéről hathatós kétirányú nyomás van a megegyezésre, míg a közvetítőkre felülről intenzív nyomást gyakorol az Egyesült Államok. A palesztin források azt állították, hogy Törökország most, hogy elkezdett belefolyni a dolgok sűrűjébe, arra biztatja és sürgeti a Hamászt, hogy jusson egyezségre Izraellel.

A források azt állították, hogy a Hamász „fáradt”, de szerintük Izrael részéről is fáradtságot azonosítanak. Mindezek a feltételek a források szerint ahhoz a megértéshez vezetnek, hogy a nyomás, a bátorítás és a fáradtság mindkét oldalon áttöréshez vezethet a tárgyalásokon.

Egy izraeli forrás szerint előrelépés történt a tárgyalásokon a túszok fokozatos szabadon bocsátásáról a megállapodás humanitárius szakaszának részeként. A felek között jelenleg tárgyalt megállapodás bizonyos túszok szabadon bocsátását tartalmazza, míg külföldi források szerint most is az a szándék, mint az utolsó tárgyalt vázlatban, hogy először a túsznőket engedjék szabadon.

A közvetítők úgy vélik, hogy ha valóban létrejön egy korlátozott alku, a túszok szabadon bocsátásával, az olyan dinamikát eredményez, amely végül egy teljes alkuhoz vezet – beleértve az összes túsz szabadon bocsátását, a háború leállítását és az erők kivonását, az egyiptomi-gázai határ menti Philadelphi-folyosóról is.

A túszok családjainak mintegy húsz képviselője a jövő héten fokozni kívánja a küzdelmet, a kampány fő üzeneteként a háború befejezésére összpontosítva. A családok egyebek mellett visszatérnének a radikális tiltakozó intézkedésekhez, ahogy néhány hónappal ezelőtt tették.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Rakéták Gázából, a Palesztin Hatóság felveszi a harcot a terrorral, és a túszok first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version