|
A föld, ha (mégis) mozog Nagyon messze vagyunk még az újjáépítéstől. Talán még messzebb az újjá építéstől. Attól, hogy valami úgy változzon Izrael külső határainál, hogy legalább jó ideig ne kelljen újabb változásoktól tartani, hogy valami olyan új jöjjön létre, amit szavakban már oly sokan hangoztattak, de amit (a nyugalmat, az építkezés alapfeltételét) ideológiai, történelmi, gazdasági vagy személyi-hatalmi indíttatásból eddig mindig kisiklattak. Most nyilván Szíriára gondolunk, alig-alig felocsúdva az ötvennégy éves családi diktatúrát mindössze tíz nap alatt megdöntő forradalom hírétől. Pedig nem is olyan régen volt már egy forradalom Szíriában, 2011-ben, akkor az „Arab tavasz” szárnyain a számos, indíttatásaikban és céljaikban annyira különböző kisebb-nagyobb fegyveres csoportok szálltak szembe az Aszad-rezsimmel. Akkor a saját, egymáséitól különböző érdekeiket szigorúan védő (és védni tudó) Oroszország és Irán még megmentette a rendszert. De milyen áron? Az ISIS felett 2018-ra győztesnek deklarált nemzetközi összefogás mögött ott húzódott Aszad hadjárata saját népe ellen, meggyilkolva ellenállók tízezreit és bebörtönözve ellenfeleit. Az alawita síita kisebbség soraiból felemelkedve Aszad változatlanul elnyomta a többségi szunniták megannyi csoportját éppúgy, mint a kisebbségben levő keresztényeket, drúzokat és kurdokat. A sokszor fegyveres formát öltött elégedetlenség a kormánnyal szemben változatlanul fennmaradt. És igaz ugyan, hogy Oroszország és Irán támogatásának köszönhetően Aszad rendszere fennmaradt, de e két támogató számos alkalommal egymással is szembekerült, ha nem is fegyveresen, de a másik felé irányuló fenyegető lépéseikkel. Képünkön: orosz katonai rendőrség Szíriában még 2024. augusztusában; forrás: AFP) Aztán ezekben a „békebeli” időkben Törökország is igyekezett minél jobban pozicionálnia magát a kurdok lakta Észak-Szíriában, elvágva az ottani kurdokat a törökországi kurdoktól, saját országuk biztonságára hivatkozva. Eközben a törökök közvetett módon konfliktusba is kerültek az eredetileg az ISIS ellen fellépő, és e harcában főként a kurdokra támaszkodó, így azokat fegyverekkel is támogató Egyesült Államok egyre csökkenő katonai kontingensével. Két NATO ország két ellentétes oldalon… Így végül, utólag, nem is meglepő, hogy bár a mostani forradalom kitörésének pillanatát Izrael több mint egy éves, Gázában, majd Libanonban folytatott terrorellenes harca és a Hezbollah súlyos vereségét nyilvánvalóvá tevő tűzszünet indukálta, annak magvai évtizedek diktatúrája által voltak megvetve. A mostani forradalmárok tanultak a 2011 óta eltelt idők tapasztalataiból: az Al Qaidát és a nem kevésbé radikális Al Nuszra Frontot is megjárt Al Golani (vagy régebbi „mozgalmi” nevét újra felvéve Al Sharaa) első beszédei egyikében egységről beszélt, a kisebbségek védelméről (igaz, már Idlibben, ahol a korábbi években már hatalmát gyakorolta, már akkor is engedélyezte a keresztények templomba járását), a szomszédos országokkal való megbékélésről, de egyben az ország függetlenségéről, az ország gazdaságának újjáépítéséről is. Ez utóbbihoz hatalmas külföldi segítségnyújtásra lesz szükség, így mérsékelt nyilatkozatai ezt a célt is szolgálhatják. A bizalmatlanság, vagy másképp fogalmazva: a felmerülő kérdések sokasága mindenkit várakozásra int. Izrael számára legfőképp az, hogy a felkelők széles ideológiai, politikai spektrumán belül vannak olyanok is, akik már nyíltan Jeruzsálemig meg sem állnának. Al Golani most minden csoportot felszólít, hogy térjenek vissza eredeti központjukba, ügyvezető miniszterelnököt nevez ki, hogy az életben tartsa az állam apparátusát, egyben ígéri, hogy az Aszad-rendszer főbb vezetőit és támaszait felelősségre fogják vonni. Képeinken: Al Golani még 2016-ban térkép előtt szíriai hadműveleteket irányít, majd 2024. december 8-án a damaszkuszi Umajjad mecsetben céljairól beszél – vajon nemcsak az öltözet változik? – forrás: AP |
| 2016 | 2024 |
| A forradalom első pár napján az orosz légierő még csapásokat mért a felkelők útvonala mentén, Irán még biztosította Aszadot, hogy mellettük áll, az iraki Irán-barát síita csapatokról még azt lehetett hallani, hogy elindultak Szíria felé, a Hezbollahról pedig azt, hogy kétezer harcosukat küldték az országba. A szíriai hadsereg azonban egyszerűen szétesett, tagjai átálltak vagy határon túlra menekültek, az orosz tengerészeti egységek a kikötőjükből kiindulva a tengerparttól távol vetettek horgonyt, Irán pedig már saját rendszerén belül keresi a több évtizede súlyos milliárdokkal felépített „ellenállás tengelye” felbomlásának felelőseit, és nem kis taktikai érzékkel máris az új vezetők barátságát keresi.
Izrael pedig nem hagy semmit a véletlenre. Miközben azok a szíriai-izraeli határon állomásozó ENSZ-egységek, amelyeket pár napja még Izrael segített ki biztonságuk megvédésében, most hangosan arról beszélnek, hogy Izrael megsértette az 1974 óta fennálló status quo-t azzal, hogy a semleges határsávba belépve saját határát akarja biztosítani. Izraelnek sok évtizedes tapasztalata birtokában jó oka van arra, hogy esélyt se adjon bármelyik forradalmi szervezetnek, de leginkább a Hezbollahnak, hogy birtokba vegye és majd Izrael ellen fordítsa az oroszok által felépített fegyverarzenált, beleértve az Aszad-rezsim által saját népén már kipróbált tömegpusztító vegyi fegyvereket, továbbá a tankokat és repülőket. Ennek tudható be, hogy az izraeli légierő az utóbbi napok legalább 350 bevetésében mindezeket a katonai célpontokat semlegesítette. Egyes számítások szerint a valamikor rendkívül erős szíriai hadsereg (emlékezzünk csak az 1967-es és 1973-as goláni csatákra) legalább 80%-a megsemmisült. Ezt tanúsítják alábbi képeink (forrás: AFP). Mottóként talán: míg a január 20-tól újra elnök Trump szerint „ez nem a mi harcunk, járjanak ők a végére”, Izrael ezt nem mondhatja el magáról. Mozog a föld, de nem mindegy, merre. |