SzántóGráf

A Jemenben végrehajtott izraeli támadások

Avi/ujkelet.live

A háború 440. napja: Az izraeli légierő az éjszaka légicsapásokat hajtott végre Jemenben a húti lázadókhoz tartozó célpontok ellen, válaszul az Irán támogatását élvező csoport rakéta- és dróntámadásaira. Izrael előre tájékoztatta az Egyesült Államokat a műveletről.

Katonai források szerint a légierő hetek óta készült erre a támadásra. Céljuk az volt, hogy megbénítsák mindhárom jemeni kikötőt, amelyet a hútik használtak. Izrael most úgy véli, hogy a hútik által ellenőrzött kikötőkben minden tevékenység megbénult.

A csapásokra akkor került sor, amikor a hútik egy ballisztikus rakétát lőttek ki Izrael középső részére, amelyet elfogott a nagy hatótávolságú Nyíl légvédelmi rendszer.

Az elfogásból származó törmelékek egy Ramat Gan-i iskolában csapódtak be, jelentős károkat okozva.

A hadsereg tájékoztatása szerint több tucat légi jármű vett részt a csapásokban, beleértve tizennégy vadászgépet, légi utántöltőket és kémrepülőgépeket, mintegy 2000 kilométerre Izraeltől.

Az izraeli légierő éjszakai légicsapásait Jemenben két hullámban hajtották végre. A csapást éjszakára időzítették a különféle műveleti aggályok és a célpontokra vonatkozó hírszerzési információk javítására tett erőfeszítések miatt.

A vadászrepülőgépek már Jemen felé tartottak, amikor a hútik hajnali 2 óra 35 perckor ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre.

A katonai célpontokra mért csapások a Hodeidah kikötőben voltak, amelyet Izrael korábban kétszer is támadott, és először bombáztak a fővárosban, Szanaában. A Hodeidah kikötő elleni korábbi izraeli támadás során a szállítmányok kirakodására használt darukra is csapást mértek.

Hajnali 3 óra 15 perckor az első csapáshullámot Jemen partjai mentén hajtották végre, a Hodeidah Rasz Isza és Szalif kikötőket támadva. A csapások során nyolc vontatóhajó is megsemmisült, amelyekkel hajókat szállítottak a kikötőkbe.

A légicsapások második hulláma hajnali 4:30-kor két erőművet vett célba a fővárosban, Szanaában.

Összességében több tucat lőszert dobott le a légierő az öt célpontra.

A hútik több mint 200 rakétát és 170 drónt indítottak Izraelre az elmúlt évben. Az izraeli hadsereg szerint a túlnyomó többség nem érte el Izraelt, vagy a hadsereg és térségbeli szövetségesei elfogták őket.

A háború kezdete óta Izrael háromszor támadott Jemenben. Az első júliusi támadás, amelyet ,,hosszú karnak” neveztek, a légierő gépei a Hodeidah kikötőt bombázták, valamint a várost árammal ellátó erőmű üzemanyag-létesítményeit. A második támadás szeptemberben a húti rezsim számos célpontja ellen irányult az országban.

Múlt héten az izraeli média arról számolt be, hogy az izraeli hadsereg becslése szerint a hútik próbálják átvenni a vezetést Irán tengelyének megmaradt része felett a térségben. Ez azután történt, hogy az elmúlt két hétben megnövekedett az izraeli területekre irányuló kilövések száma, amelyek között négy Jaffa típusú robbanó drón is szerepelt. A drónok közül kettőt elfogott a légierő, kettő „eltűnt” és nyilvánvalóan nyílt területeken landolt.

Izrael a hútik növekvő részvételét azonosítja a zsidó állam elleni támadásokban, és mindezt Irán ösztönzésére. Igyekeznek jelentős károkat okozni olyan izraeli eszközökben, mint Asdod és Haifa tengeri kikötői, az Elektromos Művek erőművei és az Izrael partjainál lévő gázfúrótornyok.

Ami a drónok jemeni területről történő lövöldözősét illeti, a hútik olyan repülési útvonalakat használnak, amelyek kihívást jelentenek Izrael légvédelmi rendszerei számára. Az apró drónok útvonala keletről nyugatra átszeli a Sínai-félszigetet, onnan az egyiptomi delta vidékéről kijutnak a Földközi-tengerre, északra fordulnak – és a Gázai övezet északi része felett bejutnak Izraelbe. A védelmi minisztérium és az izraeli cégek további módszereket próbálnak kidolgozni a drónok elfogására.

The post A Jemenben végrehajtott izraeli támadások first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version