A rendőrök megpróbálták újra éleszteni, közben mentőt hívtak hozzá, de a helyszínen meghalt.

Nem első eset, hogy miközben az egyenruhások valakit üldöznek a menekülő személy szívroham következtében elhuny. Itt senki sem hibáztatható, nem tudhatták van e valamilyen szervi betegsége, egy biztos az üldözés intenzivitása nem biztos, hogy arányban állt e az elkövetett bűncselekmény lehetséges kockázatával.  Nálam ennek a mérlegelése szóba sem jött. Máig sem.  Az sem, hogy az intézkedés minden részletében jogtalan, alaptalan volt és maga a város jegyzője három hónap elteltével hivatalosan is deklarálta.

Igen, sajnos nekem erről a tragédiáról csak az ugrik be, hogy két miskolci rendész – konkrétan Szabó Krisztián és Tóth Tamás  a kezembe tuszkolja a tollat és megpróbálják aláíratni velem a szabálysértésről szóló feljelentést, az elismerő nyilatkozatot. Ugyanis a rendőrség már másként nem ad hitelt az állításaiknak.  Nem rendelkeznek hitelesített mobil fényképezőgépekkel egészen 2019 nyaráig ezért erőszakoskodtak velem 2017 novemberében.  Ezt maga a rendészet igazgatója írja levelében nekem. Majd ugye lefogják a felkarjaimat és megbilincselnek, hogy ne hagyjam el a helyszínt és ne ülhessek a kocsimba bevenni a gyógyszereimet. Hiába mondtam, nem jól érzem magam, le se szarták a kérésemet. Miután látták, hogy a helyzet komoly, sokkos állapotban fekszem a földön pánikba eshettek és segítséget kértek a bevetési csoporttól egy személy igazoltatásához. Csak a szembesítésnél elszólták magukat és a jegyzőkönyvbe is azt diktálták – jómagam teljesen együttműködő voltam és első szóra minden okmányt átadtam. Tehát orbitális hazugság, hogy egy hetven éves emberhez igazoltatáshoz kérnek segítséget miközben minden igazolványom a kezükben van.  Persze Búzásné Faragó Edit volt vizsgáló ezen az apróságon nem akad fenn. Nem érti, s azt sem, hogy az esetlapon egyetlen szó esik semmilyen fegyvere támadásról. Folytatom, kiérkezik két szimpatikus rendőr akik megszabadítanak a karpereceimtől és látják sokkos állapotban sápadt vagyok ezért a kórházba visznek látleletre.

Jó lett volna a ha támadóimat megszondázzák , de mondták ez nem tartozik a hatáskörükbe. A rendőröknél gyorsabban kiérkező szolgálatvezető is feleslegesnek tartja , e helyett lemegy a szemközti mélygarázsba, megpróbálja eltüntetni a külső kamerák felvételét. Egyébként a kapitányság fogdájában is kértem hadd vegyem be az esti gyógyszereimet, de nem engedélyezték.  Orvost, mentőt nem hívtak, a család által behozott gyógyszereimet sem kaptam meg, nehogy öngyilkos legyek.

Tehát adjak hálát a Teremtőnek, hogy jósorsomnak köszönhető ebben az akcióban nem nyúltam ki.  Noha mindent megtettek, a zsarolással kicsikart vallomással és az életmentő gyógyszereim elvételével.  Már maga az akció , ahogyan a két rendész a földre tepert, s a fejemet a kocsi küszöbbe verve erőszakoskodtak  majd a hátamra térdeltek – ahogyan Kisvárkonyi Csaba is elmesélte a telefonba – maga a csoda, hogy túléltem ezt a támadást. A kiérkező rendőrök sokkos állapotban találtak – ezt a jegyzőkönyvből tudom. Azt is, hogy a rendészet vezetője és egy ismeretlen rendőr a történtek után, meghallgatásom mellőzésével azonnal kiállított egy igazolást, miszerint a fizikai erőszak alkalmazása jogszerű volt. Aláírta Szántó Krisztián őrnagy, aki később nekem személyesen bevallotta az ügyet nem ismeri, hiába az Ő szignója szerepel ott, semmi köze nem volt ehhez. Ajánlotta okirathamísítás címén jelentsem fel . Megtettem, de még csak válaszra sem méltattak.

Ismét feljelentem  őket. Így is. A szerkesztői tollamat már kicsavarták a kezemből,  ezek után  egy semmittevő nyugdíjasnak mi az már egy újabb feljelentő beadvány.