SzántóGráf

Légicsapás Szíriában és Libanonban, csalódott szaúdik és az alku sorsa

Avi/ujkelet.live

A háború 491. napja, Szíria: Izraeli vadászgépek szombaton a hírszerző szolgálatok és az Északi Parancsnokság irányításával csapást mértek a Hamász terrorszervezet fegyverraktárára a szíriai Deir Ali falu közelében, Damaszkusztól délre, jelentette a hadsereg.

תיעוד מהתקיפה ומפיצוצי המשנה שנצפו לאחר התקיפה | את"צ

A katonaság szerint a helyszínen tárolt fegyvereket az erők elleni támadásokra szánták.

,,A palesztin terrorszervezetek, köztük a Hamász, kizsákmányolják Szíriát, hogy megvessék a lábukat Irán irányítása alatti terrortevékenységhez” – hangsúlyozta a hadsereg. ,,Az Izraeli Védelmi Erők folytatja a Hamász terrorszervezetre mért ütéseket, ahol megpróbálja megvetni a lábát, és fellép a terrorszervezetek minden megerősödésre irányuló kísérlete ellen, annak érdekében, hogy elhárítása az Izrael állam biztonságát fenyegető veszélyt.”


Libanon: Az izraeli hadsereg a nap folyamán légicsapást hajtott végre a kelet-libanoni Beqaa-völgyben, a Hezbollah terroristáit célozva.

,,A csapást azután hajtották végre, hogy azonosították a terroristákat, akik egy stratégiai fegyvereket gyártó és tároló helyszínen tevékenykedtek” – közölte a hadsereg.

A hadsereg szerint a Hezbollah telephelyén folytatott tevékenység az Izrael és Libanon közötti tűzszüneti megállapodás ,,kirívó megsértése”.

,,Az Izraeli Védelmi Erők továbbra is azon dolgozik, hogy elhárítson minden Izrael Államot fenyegető veszélyt, és megakadályozza a Hezbollah terrorszervezet minden arra irányuló kísérletét, hogy újjáépítse erőit, összhangban a tűzszüneti megállapodással” – tette hozzá a hadsereg.

A libanoni állami hírügynökség hat halottról és két sebesültről számolt be.


Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak belbiztonsági szolgálat és a rendőrség erői az éjszaka terrorrelhárító műveletet hajtottak végre Sechemben, mely a Palesztin Hatóság területe.

A hadművelet során a csapatok átkutattak egy épületet, ahol robbanóanyagokat találtak, amiket megsemmisítettek.

Ezenkívül a csapatok letartóztattak egy keresett személyt, és lefoglaltak egy fegyvert. Az izraeli erők körében sérülés nem történt.


A szaúdik: Szaúd-Arábia csalódott Donald Trump amerikai elnök terve miatt, mely a gázaiak kitelepítését célozza az övezetből, és ezzel kapcsolatban bírálta Binjámin Netanjahu miniszterelnököt is, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató tegnap este, a szaúdi királyi család egyik forrását idézve.

Egyiptomban mindeközben sietnek megszervezni az arab országok rendkívüli csúcstalálkozóját, hogy egységes álláspontot képviseljenek az amerikai kormány és Izrael ellen.

A forrás szerint Netanjahut kritizálják a királyságban: ,,Az az érzés, hogy nem akar békét, hanem problémákat okoz – és az Egyesült Államokat segíti.” Azt is leszögezték, hogy lehetetlen egy egész népet eltávolítani a földjéről, és egy ilyen lépés a terrorizmus fokozódását és a konfliktus befejezésének késleltetését jelentené. „Az a vágyunk, hogy lezárjuk a konfliktust – ha ebbe belemegyünk [a Gáza-terv], árulónak fognak tekinteni minket az arab világban” – mondta a forrás.

A forrás ugyanakkor azt mondta, hogy Rijád még mindig arra vár, hogy mit hoznak Trump közelgő találkozói az arab országok vezetőivel. Szaúd-Arábia Izraellel való normalizálásával kapcsolatban a forrás kifejtette, hogy a szaúdi külügyminisztérium palesztin állammal kapcsolatos nyilatkozata egyértelmű: ,,Békét akarunk, és megértjük Izrael biztonsági aggályait, de a palesztinoknak kell egy állam.”


A túszalku sorsa: Egy izraeli delegáció indul ma Dohába a katari közvetítőkkel való találkozóra, de magas rangú izraeli tisztviselők azt mondták, hogy ez csak ,,szimbolikus bemelegítő út”, amely várhatóan nem fogja előmozdítani a túszalku második szakaszáról szóló tárgyalásokat, jelentette este a Walla hírportál.

Miért fontos: A túszegyezmény második szakaszáról szóló tárgyalásoknak hétfőn kellett volna kezdődniük, de Binjámin Netanjahu miniszterelnök nem volt hajlandó Dohába küldeni a tárgyalócsoportot, csak a Trump elnökkel való találkozója után.

Fókusz: A három túsz mai szabadon bocsátására akkor került sor, amikor Netanjahu még az Egyesült Államokban tartózkodik. Amíg az ország a három lesoványodott túszt nézte a Hamász terroristáinak megalázó szertartásán, addig a miniszterelnök a washingtoni Willard Hotel lakosztályában tartózkodott.

A színfalak mögött: Netanjahu megpróbálja megváltoztatni a tárgyalócsapat összetételét, kiszorítva a Sabak vezetőjét, Ronen Bart és a Moszad kémszolgálat vezetőjét, David Barneát a tárgyalásoktól.

A helyzet: A Hamász küldöttsége a terrorszervezet tárgyalócsoportjának vezetője, Khalil al-Hajja vezetésével Iránba érkezett, és ma találkozott Ali Hámenei legfelsőbb vezetővel.

Mire kell figyelni: Netanjahu miniszterelnök a megállapodás második szakaszáról szóló tárgyalások részeként a Hamásznak egy javaslatot kíván benyújtani, amely szerint Izrael beleegyezik a háború befejezésébe és nagyon sok véres kezű fogoly szabadon bocsátásába, akiket eddig nem volt hajlandó elengedni, ha a Hamász lemond a hatalomról a Gázai övezetben, és beleegyezik abba, hogy több tucat magas rangú parancsnok száműzetésbe vonuljon.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Légicsapás Szíriában és Libanonban, csalódott szaúdik és az alku sorsa first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version