SzántóGráf

584 nap pokol után Edan Alexander szabad

Avi/ujkelet.live

A háború 584. napja: A Vöröskereszt helyi idő szerint röviddel este 6 előtt elindult a találkozó pontra a dél-gázai Khan Junesz északi részére, hogy átvegye a Hamász terrorszervezettől Edan Alexander izraeli katonát.

A szabadon bocsátást szokás szerint a Hamász katonai szárnyának árnyékegysége hajtotta végre, csak ezúttal ceremónia nélkül, hogy ne provokálják az amerikai kormányt. Bár Edan katona, civil ruhában engedték szabadon.

A Vöröskereszt járműveinek meg kellett előzniük egy szamárral húzott szekeret

A Hamász terrorszervezet hivatalos közleménye: „A Hamász katonai szárnya a közelmúltban szabadon engedte Edan Alexandert, miután tárgyalásokat folytatott az amerikai kormánnyal, a közvetítők vezette erőfeszítések részeként, amelyek a tűzszünet elérésére, az átkelőhelyek megnyitására és humanitárius segítségnyújtásra irányulnak a Gázai övezet lakosai számára. Hangsúlyozzuk, hogy a komoly és felelősségteljes tárgyalások eredményre vezetnek a foglyok szabadon bocsátásában, míg a folyamatos agresszió csak meghosszabbítja szenvedéseiket, és halálukhoz vezethet.”

A Hamász megerősítette, hogy a terrorszervezet készen áll „azonnal megkezdeni a tárgyalásokat – egy átfogó megállapodás elérése érdekében a tartós tűzszünetről, az izraeli erők kivonásáról, az ostrom feloldásáról, egy fogolycseréről és a Gázai övezet újjáépítéséről”.

Megjegyzendő, hogy a Hamász közleménye után Izraelben arról számoltak be, hogy az átadásra még nem került sor.

Donald Trump elnök a Truth Social platformon üdvözölte Edan szabadulásának hírét.

Az első kép Alexanderről a Vöröskereszt képviselője és terroristák társaságában:

A Vöröskereszt a frissen szabadult Edannal röviddel 7 előtt elindult a következő találkozó pontra az övezeten belül, ahol az izraeli biztonsági erők várták őket. Izraeli riportok szerint Edan némi segítségre szorult a járáshoz és a járműbe való beszálláshoz. Ez gyengeségre és talán a hosszan tartó lábbilincs viselés okozta sérülésre utal.

Az erők kíséretében Edant Izraelbe szállították a hadsereg Re’imben lévő komplexumába, ahol családja már nagyon várja.

A család Witkoff és Boehler társaságaban:

A létesítményben Alexander előzetes fizikai és mentális vizsgálaton esik át, és találkozik családtagjaival. Ezután helikopterrel a közép-izraeli Sourasky Kórházba szállítják.

Öröm a Túszok terén Tel Avivban:

A létesítményben lévő szobájában az ágyon a Golani 51. zászlóaljának zászlaját helyezték el, melyben szolgál. Több mint egy évtized óta először fordul elő, hogy az izraeli erők Golani-dandárjának egyetlen tagja sincs fogságban Gázában. A Hamász 2014-ben megölte és elrabolta Oron Saul törzsőrmestert, a Golani-dandár 13. zászlóaljának harcosát. Holttestét az izraeli erők 2025 januárjában találták meg és hozták haza.

Fotó: X

Alexander volt az utolsó életben lévő amerikai állampolgársággal is rendelkező túsz. 58 túsz maradt Gázában, közülük 20-ról vélik úgy, hogy életben van.

Trump túszügyi megbízottja, Adam Boehler délután landolt Izraelben Edan édesanyjával, Jaellel. Este az Egyesült Államok közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff és a Miniszterelnöki Hivatal alá tartozó hadifoglyok és eltűnt személyek ügyének koordinátora, Gal Hirsch helikopterrel a re’imi bázisra repültek.

Az Egyesült Államok fontolgatja annak lehetőségét, hogy Witkoff repülővel Katarba viszi Alexandert – a családjával együtt –, hogy találkozzon Trumppal. Alexander édesanyja délután hangsúlyozta, hogy repülése természetesen az egészségügyi állapota függvénye.

Öröm az Alexander családnál a hírre, hogy Edant átadták a Vöröskeresztnek:

A 20 éves Edan a Golani-dandár 51. zászlóaljának harcosaként a Gázai övezet közelében állomásozott 2023. október 7-én reggel, amikor a Hamász terroristái fogságba ejtették.

Edan Tel-Avivban született, a New Jersey állambeli Tenafly-ban nőtt fel, és 2022-ben a középiskola elvégzése után, családját is meglepve, jelentkezett az izraeli hadseregbe, ahol besorozták a Golaniba. Edan úgynevezett magányos katona, akinek nincsenek közeli rokonai Izraelben.

A Fekete Szombat reggelén beszélt édesanyjával, aki akkoriban Izraelben járt. Édesanyja felhívta, amikor kora reggel megkezdődtek a rakétatámadások, és Edan azt mondta neki, hogy biztonságban van. Ez nem sokkal 6:30 után volt.

Reggel 7 órakor már nem tudta elérni fiát, és egy héttel később a családot értesítették, hogy Edant túszul ejtették és Gázába hurcolták.

A Hamász terrorszervezet a széder előtt, a pszichológiai terror részeként közzétette a második videóját Edanról. Pár nappal később a Hamász azt állította, hogy megszakadt a kapcsolata az Edant fogva tartó csoporttal, miután „közvetlen izraeli bombázások” célozták a területet, ahol fogva tartották. Boehler visszautasította ezt az állítást, mondván, biztos benne, hogy Alexander biztonságos helyen van, és hogy a Hamász „ostoba” lenne, ha ártana neki. Ha bármi történne Alexanderrel, az „nem lesz szép”.

Márciusban úgy tűnt, hogy a Hamász hajlandó elengedni Alexandert Trump felé tett gesztusként. A The New York Times beszámolt a kulisszák mögötti történésekről, hogy a Hamász és az Egyesült Államok hogyan próbált titokban túszalkut kötni, és hogyan reagált az izraeli kormány, amikor ez a tudomására jutott.

The post 584 nap pokol után Edan Alexander szabad first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version