SzántóGráf

Rakéta Jemenből és Izrael megkísérelte likvidálni Muhammad Szinwart

Avi/ujkelet.live

A háború 585. napja, Jemen: Röviddel este fél 8 előtt egy Jemenből indított ballisztikus rakéta miatt aktiválódtak a szirénák Tel Avivtól egészen Jeruzsálemig. A lövedéket elfogta a légvédelem, sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés.

A katonai rádió szakértője, Doron Kados megjegyezte: ,,Érdekes, hogy a húti rakéta kilövésére pont Trump szaúd-arábiai látogatása alatt került sor. Emlékeztető: a húti rakéták útközben Izrael felé átrepülnek Szaúd-Arábia területén… közvetlenül az amerikai elnök feje felett. És csak az elmúlt két hónapban 11 húti ballisztikus rakéta hibásodott meg és zuhant le Szaúd-Arábiában (a 31-ből). Vagyis a hútik 33%-os esélyt adtak/kockázatot vállaltak (attól függően, kit kérdezel), hogy a rakéta Szaúd-Arábiában fog lezuhanni Trump beszéde alatt.”

Nem mellesleg: A jemeni főváros, Szanaa repülőterének főigazgatója bejelentette, hogy a létesítmény holnap újraindítja működését, és a járatok oda-vissza közlekedhetnek. Egy héttel az izraeli támadás után.


Gáza: Az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat este csapást mért a Hamász terroristáira, akik egy parancsnoki létesítményben tartózkodtak az Európai Kórház alatt a dél-gázai Khan Juneszben. Gázai jelentések legalább öt halottról számoltak be.

A támadás célpontja Mohamed Szinwar, a Hamász terrorszervezet vezetője, az előző vezér, Jechíje testvére. Muhammadot a túszok szabadon bocsátásának és a háború befejezéséről szóló megállapodások kérdésében szigorú és nagyon makacs személyiségnek tartják. Kiiktatása drámai hatással lenne a tárgyalásokra.

A hadsereg még elemzi, hogy sikeres volt-e a likvidálás, ez több napba telhet. A támadás előtt meggyőződtek róla, hogy nincsenek a közvetlen környezetében túszok. Egy biztonsági forrás szerint: „Soha nincs olyan, hogy 100%, de a célponttal kapcsolatban a fő célunk ennek a kérdésnek az ellenőrzése volt.”

A támadás súlyosan összeomlasztotta az alagútrendszert egy ponton. A biztonsági tisztviselők szerint: „Ha Szinwar valóban ott volt, ahogy gondoljuk, akkor halott.” Ez egy agresszív támadás, amely kevés kétséget hagy maga után.


Rijád: Donald Trump elnök kedden Rijádban bejelentette a Szíriával szembeni szankciók feloldását, esélyt adva az új rezsimnek.

Riportok korábban a nap folyamán arról számoltak be, hogy Trump azt tervezi, szerdán Rijádban találkozik Ahmad al-Saraa szíriai elnökkel.

Az al-Saraával – akit az al-Kaidával és az ISIS-szel fennálló korábbi kapcsolatai miatt továbbra is az Egyesült Államok terrorista listáján tartanak – folytatott rendkívüli tárgyalások 25 év után az első találkozót jelentenék egy amerikai és egy szíriai elnök között.

„Az elnök beleegyezett, hogy holnap Szaúd-Arábiában köszön a szíriai elnöknek” – mondta a Fehér Ház egyik tisztviselője a Walla riporterének.


Libanon: Az izraeli hadsereg délután megerősítette, hogy két dróntámadást hajtott végre a nap folyamán Dél-Libanonban, a Hezbollah terroristáit célozva.

Az izraeli erők szerint a Hezbollah egyik tagja a terrorszervezethez tartozó helyszínen, a Beaufort-kastély közelében tevékenykedett, amely a múlt héten egy nagyobb légicsapás célpontja volt.

A hadsereg szerint a helyszín helyreállítása és az ottani tevékenység a Hezbollah által „az Izrael és Libanon közötti megállapodások kirívó megsértését jelenti”.

A második csapás a dél-libanoni Hula közösség közelében volt.


Marokkó: A gázai harcokkal párhuzamosan az Izraeli Védelmi Erők delegációja Marokkóba repült, hogy 20 másik országgal – köztük néhány arab országgal – együtt részt vegyen egy hadgyakorlaton. Szokatlan módon Marokkó közzétette a delegációk érkezését dokumentáló felvételt, melyen jól látható volt az izraeli zászló.

Forrás: X

Tavaly, a gázai harcok tetőpontján egy izraeli küldöttség szintén részt vett a gyakorlaton Marokkóban, de az izraeli erők megakadályozták a hír közzétételét, arra hivatkozva, hogy az ártana az országok közötti biztonsági kapcsolatoknak.

Az Afrikai Oroszlán elnevezésű gyakorlat, Afrika legnagyobb hadgyakorlata, amelynek egy része Marokkóban zajlik, az Egyesült Államok és a marokkói fegyveres erők vezetésével.

Izrael immár harmadik éve vesz részt a gyakorlaton.


Riport: Libanoni Al-Mayadeen csatorna forrásai szerint: Jasszer Arafat özvegye, Szuha, közvetítőként működött közre a Hamász terrorszervezet és az Egyesült Államok között.


Futás: A Golani-dandár 51. zászlóaljának harcosai a reggeli futásukat bajtársuknak, Edan Alexandernek szentelték, 5,84 kilométert futva le. Edan tegnap szabadult a Hamász terrorszervezet fogságából 584 nap után.

R. alezredes a zászlóalj parancsnoka a katonáihoz fordulva: „Edan példakép sok Izraelbe emigrált harcos és az Izraeli Védelmi Erők összes katonája számára – jellegzetes elszántságával, bátorságával, harciasságával és hősiességével, valamint az 51-es zászlóaljat jellemző egyedi szellemiséggel.”

The post Rakéta Jemenből és Izrael megkísérelte likvidálni Muhammad Szinwart first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version