SzántóGráf

Trump jóváhagyta a támadást, de még vár az iráni válaszra

ujkeletlive

Miközben az éjszaka aránylag csendesen telt az óvóhelyeken, – az éjfél körül indított tíznél kevesebb iráni ballisztikus rakétát az izraeli légvédelmi rendszer felfogta, Donald Trump elnök állítása szerint meghozta az izraeliek számára várva várt pozitív döntést, azaz csatlakozik a Felkelő Oroszlán hadművelethez.

A közel egy hete kezdetét vevő nagyszabású izraeli hadművelethez való csatlakozás konkrét időpontját az elnök nem ismertette. Lényegét tekintve akkora várható, amikor az izraeli légierő eléri céljait, azaz a nukleáris, illetve a ballisztikus rakéták gyártását biztosító képességek megsemmisítését követően, akkor amikor a teljeskörű felszámoláshoz már csak az utolsó, legfontosabb célpont – az atomprogram fordói bázisának megsemmisítése hiányzik, amelyhez viszont olyan egyedi B2 bunkerrombolóra van szükség, amellyel egyedül az Egyesült Államok rendelkezik.

Annak ellenére, hogy tegnap az elnök még kétértelműen úgy nyilatkozott az amerikai katonai beavatkozást illetően, miszerint „lehet, hogy igen, vagy nem, ilymódon meghagyva a konfliktus diplomáciai rendezésének lehetőségét, később már azt állította, hogy zöld utat adott a várható támadásnak.

Mindezzel együtt, Trump azonban biztosra akar menni, és tanácsadói szerint manapság egy kulcsfontosságú kérdés foglalkoztatja: amennyiben az Egyesült Államok csatlakozik Izrael háborújához, és elindítja bunkerromboló akcióit, valóban sikerül elpusztítani Irán legerősebben megerősített nukleáris létesítményét, – jelentette az Axios.

Amerikai tisztviselők szerint, Trump úgy véli, hogy kijelentéseinek kétértelműsége nagyobb nyomást gyakorol Iránra, ugyanakkor az időhúzás annak is a következménye, hogy az elnök egyelőre nincs meggyőződve arról, miszerint valóban szükséges egy ilyen támadás, ami az Egyesült Államokat egy fellángoló Közel-keleti válságba sodorja.

Összegezve – az amerikai csatlakozás minden bizonnyal a fordói bázis megsemmisítésére irányulna, ami izraeli szempontból a legfontosabb célpont, mivel Binjámin Netanjahu miniszterelnök szerint a létesítmény túlélése a nukleáris program túlélését is jelenti. Az amerikai légierő 14 000 kilogrammos bunkerromboló bombái, valamint a szállításukhoz szükséges B2-es bombázó repülőgépek az Egyesült Államok és Irán repülési hatótávolságán belül vannak, ezért minden adott a remélt sikeres akcióhoz.

Az elnök ugyan konkrétan megkérdezte katonai tanácsadóit, hogy a B2 romboló valóban megtudja semmisíteni Fordót, és az Axiosnak nyilatkozó források úgy tudják, hogy a Pentagon tisztviselői igennel válaszoltak, az elnökne joggal lehetnek kételyei, ugyanis az említett rombolók éles bevetésére eddig nem volt példa, bár fejlesztésük során számos teszten estek át. A Pentagonban úgy vélik, hogy a bunkerromboló működése nem képességi kérdés, a terv azonban ennél összetettebb, ugyanis a végcél a nukleáris képességek teljes mértékben történő kiiktatása, amihez könnyen meglehet, hogy nem lesz elegendő a bomba ledobása.

Jeruzsálemben meg vannak győződve arról, hogy Trump az amerikai csapás mellett fog dönteni, ugyanakkor azt állítják, hogy jelentős károkat okozhatnának a fordói létesítményben, még akkor is, ha Izrael kénytelenek lenne egyedül cselekedni, megjegyezve, hogy a légicsapásokon túl is vannak lehetőségeik, például egy kockázatos kommandós rajtaütés.

Eközben, a teheráni rezsim vezetése a konfliktus diplomáciai megoldására törekedne, egyelőre azonban Trump nem hajlandó visszatérni a konkrét tárgyalásokhoz. Legalábbis hivatalosan, de pénteken Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság külügyminiszterei, valamint az EU külpolitikai főképviselője Genfben találkoznak Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, és arról is lehet tudni, hogy az elmúlt napokban Trump különmegbízottja, Steve Witkoff közvetlenül, folyamatosan kommunikált Aragcsival. Emellett, Irán ENSZ-missziója szerdán közölte, miszerint Teherán „nem fog kényszer hatására tárgyalni,” különösen nem egy „egykori háborús uszítóval,” utalva arra, hogy az Egyesült Államok Netanjahu hatására fog lépne be a háborúba, ugyanakkor nem vetve el a diplomáciai úton történő megállapodást.

The post Trump jóváhagyta a támadást, de még vár az iráni válaszra first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version