SzántóGráf

Vizsgálat és likvidálások Gázában, tűzszüneti tárgyalások és BibiLeaks

Avi/ujkelet.live

A háború 651. napja, vizsgálat: Az Izraeli Védelmi Erők tegnap este közölte, hogy a Gázavárosban végrehajtott hadműveletek során kilőtt tanklövedékből származó repeszek véletlenül eltalálták az övezet egyetlen katolikus templomát, a Szent Család-templomot, megölve három személyt és többeket megsebesítve.

A hadsereg vizsgálatot folytatott a templomban keletkezett károkról és áldozatokról szóló jelentések után. Az incidens okát még vizsgálják.

„Az Izraeli Védelmi Erők kizárólag katonai célpontokra irányítja csapásait, és minden lehetséges erőfeszítést megtesz a civileket és a vallási építményeket ért károk csökkentésére, valamint sajnálatát fejezi ki minden nem szándékos kárért”.


Likvidálások: Az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat tegnap bejelentette, hogy egy Hamász-parancsnok, aki 2023. október 7-én megszállta Izraelt, más terroristákkal együtt meghalt egy nemrégiben végrehajtott légicsapásban a Gázai övezetben.

A 282. tüzérezred által irányított július 10-i csapásban likvidálták Ijád Nasszert, aki a Hamász Dzsabalia Zászlóaljának parancsnokhelyettese volt.

Nasszer 2023. október 7-én behatolt Izraelbe, a gázai háború alatt megsebesült, majd visszatért a zászlóaljához.

„A háború alatt részt vett a térségben bevetett izraeli katonák elleni terrorcselekményekben, beleértve az elmúlt heteket is” – közölte a hadsereg.

A támadásban további két Hamász terrorista is meghalt, akik október 7-én behatoltak Izraelbe: Hasszán Mahmúd, a Dzsabalia Zászlóalj egyik századparancsnoka, valamint Muhammad Zaki, a Hamász Beit Hanun Zászlóaljának egyik század parancsnokhelyettese.

Jobbról balra: Ijád Nasszer, Muhammad Zaki és Hasszán Mahmúd Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Tárgyalások: Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok szerdán frissített tűzszüneti és túszalku javaslatot nyújtott be Izraelnek és a Hamász terrorszervezetnek, idézett két, a részleteket közvetlenül ismerő forrást a 12-es csatorna tegnap este.

A tárgyalások tárgyát képező megállapodás 60 napos tűzszünetet foglal magában Gázában, 10 életben lévő túsz elengedését és 18 meggyilkolt túsz maradványainak kiadását, palesztin foglyok szabadon bocsátását izraeli börtönökből, valamint a Gázába bejutó humanitárius segélyek jelentős növelését.

Izraeli tisztviselők és a megbeszélések részleteit ismerő források szerint a Hamász és Izrael tárgyalói az elmúlt 10 napban Dohában tartott tárgyalásokon a fennmaradó vitás pontok esetében közelítették a felek álláspontjait.

A katariak az elmúlt 10 napban elért összes előrelépést egy új javaslatba foglalták össze, amelyet az Egyesült Államokkal és Egyiptommal közösen nyújtottak be, hogy világossá tegyék a felek számára, hogy mindhárom fél támogatja azt.

Izrael jelentős engedményeket tett azzal kapcsolatban, hogy a tűzszünet alatt mekkora területet tart majd a hadsereg a kezében.

A frissített javaslat kisebb módosításokat tartalmaz a szabadon bocsátandó palesztin foglyok és izraeli túszok arányában.

Források szerint egy másik vitás pont, amely mostanra a megoldáshoz közeledik, a segélyek ügy.

A katari miniszterelnök várhatóan szombaton Dohában találkozik a Hamász vezetőivel, hogy megpróbálja elérni a beleegyezésüket a frissített javaslatba.


BibiLeaks: A Túszokok és Eltűntek Családjainak Fóruma arra kérte Gali Baharav-Miara főügyészt és Amit Aiszman államügyészt, hogy a Gázában fogva tartott túszok családjait bűncselekmény áldozatainak tekintsék, tekintettel a főügyész azon szándékára, hogy vádat emel Jonatán Urich, Binjámin Netanjahu miniszterelnök tanácsadója ellen, amiért minősített dokumentumokat szivárogtatott ki a Miniszterelnöki Hivatalból a német Bild újságnak az úgynevezett BibiLeaks-ügyben.

„Urich tettei konkrét és közvetlen veszélyt jelentettek a Gázában akkoriban fogva tartott túszok életére” – áll a fórum közleményében, melyet a miniszterelnök tanácsadójának meghallgatása előtt adtak ki.

A családok megjegyezték, hogy kérésük annak fényében érkezett, hogy attól tartanak, az ügy közvetlenül befolyásolhatja a túszok sorsát, és hangsúlyozták követelésüket az eset további kivizsgálására, abban a reményben, hogy megakadályozzák a további túszalkuk meghiúsítását.

A Bild szeptember 6-i manipulált cikke nagyban segítette Netanjahunak eltolni magáról a felelősséget, mivel azt sugallta, hogy a tüntetők pontosan azt teszik, amit a Hamász akar. A német cikk széles körű sajtóvisszhangot kapott.

Szeptember 7-én, a Bild újságban megjelent cikk másnapján Urich megírta a miniszterelnök másnapi kabinetülésre szánt beszédét, felhasználva a Feldstein által küldött titkos információk fordítását, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató.

Az Urich ellen nyilvánosságra hozott vádak azt tárják fel, hogy valóban titkos információkat birtokolt anélkül, hogy erre felhatalmazása lett volna. Ez ellentmond Urich ügyvédjének, Amit Haddad nyilatkozatainak, aki azt állította, hogy ügyfele nem rendelkezett titkos információkkal. Ezenkívül ellentmond Netanjahu azon állításainak, miszerint a dokumentumról „a médiából” értesült.

Feldstein a dokumentum fordítását átadta Urichnak és a Miniszterelnöki Hivatalnak a kormányülés előtti szombat este, és ez szolgált Netanjahu ülésen elhangzott beszédének alapjául. Ez jelentősen megerősíti a Miniszterelnöki Hivatal és maga Netanjahu érintettségét a titkos dokumentum nyilvánosságra hozatalában, valamint azt a tényt, hogy Feldstein nem egyedül cselekedett.


Válasz nélkül: A 12-es csatorna tegnap este arról számolt be, hogy Urich négy hónapja van letartóztatásban vagy házi őrizetben, nem dolgozik a Likud mozgalomnak és nem is dolgozhat, mégis a tulajdonában lévő cége minden hónapban számlát nyújt be körülbelül 35 ezer sékelről (kb. 3,6 millió Ft), amit a Likud fizet.

,,Milyen nyílt vagy burkolt érdeke fűződik a Likudnak ahhoz, hogy fizessen egy olyan személynek, aki semmilyen hasznot nem termel neki?” – tette fel a kérdést a Joszi Mizrachi, a csatorna riportere.

A Likud valamint Urich sem kívánta kommentálni a riportban elhangzottakat.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Vizsgálat és likvidálások Gázában, tűzszüneti tárgyalások és BibiLeaks first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version