ujkeletlive
Túszalku a küszöbön – Witkoff várhatóan a régióba érkezik
Az elmúlt napokban elhintett optimizmust megerősítve, a közelgő gázai tűzszüneti és túszalku megállapodás jeleként értékelik, hogy Donald Trump elnök különmegbízottja Steve Witkoff napokon belül a térségbe utazik, hogy bekapcsolódjon tárgyalások végső stádiumába, – erősítette meg a hírt Tammy Bruce, az amerikai Külügyminisztérium szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján.
Witkoff korábban már bejelentette, hogy csak abban az esetben csatlakozik a tárgyalásokhoz, ha a felek már közel állnak a megállapodáshoz, így érkezése a régióba egyértelműen azt jelzi, hogy a megállapodás létrejötte a napokon belül megtörténhet.
Az elnök különmegbízottja először Rómába utazik, ahol a tárgyalásokkal kapcsolatos előkészítő megbeszéléseket folytat, és reményei szerint, amennyiben a dohai tárgyalásokon megfelelő előrelépés történik, a hét végén már Katarba érkezhet, – erősítették meg az Axios amerikai és izraeli forrásai. Eközben az Izraeli és Hamász között közvetítő egyiptomi és katari tisztviselők a Hamász válaszára várnak a legújabb tűzszüneti javaslat – beleértve az izraeli hadsereg kivonulását tartalmazó újabb térképek kapcsán, amelyet a terrorszervezet a múlt héten kapott meg, megjegyezve, hogy a közvetítők egyértelművé tették a Hamász számára, miszerint a már lezárt kérdések újranyitása akadályozná a megállapodás gyors megkötését.
A fő vitapont – azaz a Hamász követelése szerint izraeli kivonulás a legutóbbi tűzszüneti megállapodás szerint a Philadelphi-folyosóra eddig még vitatott kérdésnek számít, de izraeli biztonsági források szerint végső esetben Binjámin Netanjahu miniszterelnök esetleg hajlandó lesz a kompromisszumra. A kérdéses haderők kivonása egyelőre nem tisztázott – a terrorszervezet 800 méter illetve az izraeli 1200–1500 méter közötti különbség áthidalását jelenti. Emellett, azonban előrelépés történt az izraeli börtönökben fogva tartott palesztin rabok számát illetően – Izrael állítólag hajlandó akár 1000 fogoly, köztük 100–150 életfogytiglanra ítélt szabadon bocsátására.
Netanjahu közelmúltbeli fehér házi látogatásán elhangzott elutasító nyilatkozataihoz képest a miniszterelnök, valószínűleg Trump nyomásának engedve jelentős engedményeket tett a a hadsereg kivonásának kérdésében, amikor beleegyezett a Morag folyosó feladására, miközben az Egyesült Államok egyértelmű üzenetet küldött a Hamásznak: amennyiben a szervezet nem válaszol hamarosan nem jelzi hajlandóságát a megállapodás megkötésére, az elnök visszavonhatja mindazon garanciákat, amelyek biztosítják a 60 napos tűzszünet alatti tárgyalásokat a háború befejezéséről.
A mintegy kéthónapos tűzszüneti megállapodás szerint az 50 fogvatartott mintegy fele, 10 életben lévő és 18 meggyilkolt túszt kiszabadítása mellett az izraeli hadsereg jelentsen visszavonná erőit az övezetben, újraindítják a humanitárius segélyeket az ENSZ irányítása alatt, Izrael meghatározott számú palesztin foglyot engedne szabadon, és ami a legfontosabb elkezdődnek a tárgyalások a teljes háború lezárásáról és a még fogvatartott túszok elengedéséről.
A Hamász garanciákat követel arra vonatkozóan, hogy a tűzszünet a 60 nap letelte után is érvényben marad, amíg nem születik végleges egyezmény a háború befejezésére.
Összegezve – a következő 24–48 óra döntő lehet, ugyanakkor a Witkoff-féle diplomáciai előrejelzések, a fokozódó nemzetközi nyomás, illetve Netanjahu hajlandósága a kompromisszum irányába arra utalnak, miszerint a közel két éve zajló gázai háború első jelentős fordulópontjához érkezett.
Edelstein kirúgása mögött körvonalazódik a Likudon belüli politikai hatalmi megosztottság, jelezve a miniszterelnök csökkenő befolyását
A sorkatonai szolgálat alóli kibújást szorgalmazó háredi frakciók kormányába való visszahúzására Binjámin Netanjahu miniszterelnök a Külügyi és Védelmi Bizottság elnöke, Juli Edelstein (Likud) leváltását tartja a leghatékonyabb megoldásnak. A jelentős állományhiánnyal küzdő Izraeli Védelmi Erők többszöri követelése ellenére a miniszterelnök az askenázi Jahadut HaTora és a szefárd Sász igényeinek megfelelő, az ultraortodoxnak könnyen megszerezhető mentességet kíván biztosítani egy olyan jogszabály megszavazása révén, amelyet a bizottság elnöke nem hajlandó átengedni. Ilymódon Edelstein kirúgását kevésbé átlátszó módon a Likudon belüli politikai bizalmi szavazással oldaná meg.
Eddig egyszerűnek tűnik a menetrend, azonban a fekete bárány Edelstein többszöri felszólítás ellenére sem hajlandó kiszállni a versenyből, és bejelentette indulását a mai napra tervezett szavazáson. Netanjahu párton belüli érdekérvényesítése jegyében végzett mozgósítás üzenete, saját jelöltje – a sorozási kibújási törvényt bábként végrehajtó Hanoch Milwidkszi győzelmére számít.
A kormányból és koalícióból is kilépő Jahadut HaTora hivatalos álláspontjának ellentmondva, miszerint Edelstein leváltása nem fogja visszahozni a frakciót a kormányba, mondván – „sem egy másik bizottság felállítása, sem egy Edelsteint megkerülő megoldás nem hoz vissza minket. Akkor térünk vissza, ha a törvénytervezet szavazásra kész lesz, és nem valami más,” a kulisszák mögött azonban úgy tűnik Milwidkszi kinevezését elég megnyugtatónak tartják követeléseik teljesítése végett. A Kan közszolgálati csatornán kiszivárgott híreket cáfolva, a Jahadut HaTora frakció Degel Hatora ága cáfolta ezen állításokat, mondván „nincs kapcsolatunk, és nem avatkozunk bele más frakciók választásaiba a Külügyi és Védelmi Bizottság elnöki posztját illetően.”
Netanjahu hivatalosan nem nevezte meg jelöltjét, ami arra enged következtetni, hogy ezúttal nem biztos érdekei érvényesítésében a sorkatonai háredi szolgálat esetében különösen megosztott pártja körében, ugyanis a könnyebben befolyásolható Edelstein – Milwidkszi harc ellenében, Boaz Biszmut szintén úgy döntött, hogy beszáll a versenybe, ilymódon gyengítve Milwidkszi esélyeit.
Eközben, koalíción belüli források szerint a miniszterelnöknek annak ellenére is szándékában áll bemutatni egy meglehetősen átszerkesztett sorozási törvényt, hogy a Kneszet jogi tanácsadója nem lenne hajlandó jóváhagyni azt, és aki már előre jelezte: nem tud megvédeni egy olyan sorkatonai törvényt, amely enyhébb, mint a bizottság elnöke, Edelstein által által előterjesztett. A Kan forrása szerint a háredik számára kipárnázott törvény benyújtása annak ellenére is nagy jelentőséggel bír, hogy minden bizonnyal később jogilag érvényteleníteni fogják.
Visszatérve a mai bizottsági elnöki megmérettetésre, Netanjahu nyílt szavazást akar, de egyelőre ez sem biztos, ugyanis két jelölt – Edelstein és Biszmut titkos szavazást sürget annak érdekében, hogy a képviselők a miniszterelnök vigyázó szemétől függetlenül szabadon dönthessenek. Bármi is legyen az eredmény, a mai szavazás mindenesetre rávilágít a Likud belső hatalmi viszonyaira, különös tekintettel a hangjukat egyre inkább hallató független képviselők hatalmi pozícióinak növekedését illetően, jelzéseként annak, hogy a Netanjahu akaratának megfelelő jelölt győzelme korántsem borítékolható.
The post Witkoff Rómában tárgyal a gázai tűzszünet érdekében first appeared on Új Kelet Live.