Avi/ujkelet.live
A háború 664. napja: Az Izraeli Védelmi Erők tegnap este bejelentette, hogy a légierő elfogott egy drónt, melyet a jemeni hútik küldtek Izrael felé. A drónt az egyiptomi határvidék felett lőtték le. A szirénákat az irányelveknek megfelelően nem aktiválták.
A jemeni hútik katonai szóvivője azt állította, hogy öt drónt küldtek három izraeli célpontra: Egy „érzékeny célpontra” Tel-Aviv térségében két drónt bevetve; egy katonai célpontra Askelon térségében két drónt bevetve, és egy katonai célpontra a Negevben egy drónt bevetve.
Gáza: Az izraeli hadsereg az éjszaka tagadta, hogy lövéseket adott le palesztinokra a Gázai övezet északi részén egy aznapi incidensben, miután a Hamász terrorszervezet kormányzati sajtóirodája azt állította, hogy 51-en meghaltak és 648-an megsebesültek, miközben a segélyekre vártak.
A hadsereg közlése szerint több ezer gázaiból álló tömeget azonosítottak a Zikim határátkelőhelyen keresztül Észak-Gázába belépő humanitárius segélyszállító teherautók közelében, a térségben bevetett csapatok közelében.
„Az erők figyelmeztető lövéseket adtak le a területen, nem a tömeg felé irányítva, hanem a rájuk leselkedő fenyegetés ellen” – közölte az Izraeli Védelmi Erők.
A hadsereg előzetes vizsgálat szerint „nem ismert sérülés az izraeli erők lövöldözése következtében”, hozzátéve, hogy az esetet további vizsgálatnak vetik alá.
Egy katonai tisztviselő szerint az első vizsgálat azt is megállapította, hogy „lövöldözés hallatszott a tömegből, és belső összecsapások voltak a gázaiak között a tömegen belül, emellett több esetben embereket gázoltak el a segélyszállító teherautók”.
Sérülés: Palesztinok, akik az elmúlt hetekben Izraellel kollaborálnak, a napokban megsérültek egy bombarobbanás során egy alagút nyílásánál, miközben az izraeli erőkkel együtt kutatásokat végeztek a Gázai övezet északi részén, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. Ezek a palesztinok, akik közül néhányan korábban a Hamászhoz tartoztak, jól ismerik az alagutakat a területen.
A robbanás után az izraeli hadsereg katonái ellátták a palesztinokat, majd később helikopterrel evakuálták őket a 669. kutató-mentő egységgel, és orvosi ellátás céljából Izraelbe szállították őket.
Két héttel ezelőtt az izraeli hadsereg palesztin kollaboránsokat mentett ki, akik megsérültek Gázában, amikor egy becsapdázott épület összeomlott.
Segélyek: A hétvégétől kezdődően körülbelül 150 segélycsomagot dobtak le légi úton a Gázai övezetbe. Szombaton az izraeli légierő egy nemzetközi szervezet 18 segélycsomagját dobta le. Vasárnap 28 csomagot juttatott célba légi úton Jordánia és az Egyesült Arab Emírségek. Hétfőn pedig 20 csomagot.
Kedden 52 segélycsomagot dobtak le repülőgépekkel Jordániából, az Egyesült Arab Emírségekből és Egyiptomból. Tegnap pedig 32 csomagot.
Izrael engedélyezte a régió arab országainak a légi humanitárius akciókat, ami nagyrészt szimbolikus lépés. Tegnap Binjámin Netanjahu miniszterelnök angol nyelvű nyilatkozatot adott ki, amelyben további országokat szólított fel, hogy csatlakozzanak a légi akcióhoz.
Az európai országok részéről egyre növekvő nyomásra való tekintettel Franciaország és Németország kérelmet nyújtott be a légi humanitárius akciókhoz való csatlakozásra, de időpontot nem tűztek ki.
Ezek a légi műveletek valójában nem változtatnak a humanitárius helyzeten az övezetben. Céljuk elsősorban az volt, hogy több országot vonjanak be a gázai műveletekbe jelentős kockázat nélkül, valamint hogy a belső nyomással szemben azzal érvelhessenek, hogy megtették a magukét a palesztinokért.
Üzenet: Izrael fenyegető üzenetet küldött a Hamász terrorszervezetnek: Ha a következő napokban nem születik megállapodás, büntetőintézkedésekkel szembesültök. Egy izraeli tisztviselő szerint a jelenleg megtett lépések egyike a pufferzóna annektálásának bejelentése. Az üzenetet tegnap adták át a közvetítőknek.
Egy Hamász forrás azt nyilatkozta a szaúdi Al-Hadath csatornának, hogy a terrorszervezet tájékoztatta a közvetítőket a tűzszüneti megállapodásról szóló tárgyalások befagyasztásáról a gázai éhínségre való tekintettel. Ugyanezen forrás szerint a Hamász tárgyalóasztalhoz való visszatérése a gázai humanitárius helyzet javulásától függ. A jelentés a terrorszervezet külhoni vezetésének magas rangú tagja, Khalil al-Hajja gondolatait tükrözi, aki vasárnapi beszédében azt mondta: „Nincs értelme folytatni a tárgyalásokat gyermekeink és unokáink ostroma, kiirtása és éhezése alatt. Az, hogy méltó módon juttatunk el élelmet népünknek, a tárgyalások folytatásának reményének komoly és igaz kifejeződése.”
Júdea és Szamária: Palesztin jelentések szerint zsidó lázadók tegnap este járműveket és házakat gyújtottak fel Szilwad, Rammun és Abu Falah falvakban Ramallahtól keletre. Palesztin források arról is beszámoltak, hogy a lázadók megtámadtak egy burkai palesztin férfit Szilwadban, és megölték.
Első: Az izraeli hadsereg tegnap bejelentette, hogy először neveztek ki női tisztet egy drónszázad parancsnokává.
„Bet” alezredes tegnap foglalta el posztját.
Az utóbbi években egyre nagyobb tendencia, hogy a nők harci egységekben és más, korábban férfiak által betöltött szerepkörökben szolgálnak.
Támogatás: Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap, börtönőrök előtt tartott beszédében támogatásáról biztosította a Büntetés-végrehajtás vezetőjét, Kobi Jaakobit, aki ellen jelenleg vizsgálat folyik etikai szabálysértések miatt.
„Kobi, ne aggódj” – mondta a miniszterelnök, miközben az Ajalon börtön fokozott biztonságú Rafeket szárnyának őreihez beszélt, nagy tapsot váltva ki a közönségből.
Netanjahu Jaakobival és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszterrel együtt megtekintette a Ramle belvárosában található börtönt.
Jaakobi büntetőeljárással nézhet szembe, miután Gali Baharav-Miara főügyész bejelentette szándékát, hogy vádat emel ellene, mely meghallgatáshoz kötött.
Netanjahu után felszólalva Ben-Gvir egyetértett a miniszterelnökkel, és a miniszterelnök folyamatban lévő korrupciós pereit Jaakobi ügyéhez kötötte. „Ahogyan te ellened is, miniszterelnök úr, fabrikáltak egy vádat, és alaptalanul vádat emeltek ellened, úgy Kobi ellen is eljárást indítanak” – mondta.
,,A mélyállam nem hajlandó elfogadni egy olyan biztonsági ügynökség vezetőjét, aki a megválasztott vezetés politikáját hajtja végre. Egyszerűen nem értik, mi a demokrácia” – tette hozzá.
- Úgy tűnik, Ben-Gvir szerint a demokrácia azt jelenti, hogy egy megválasztott tisztviselő törvénnyel ellentétes politikáját végre kell hajtani. Valamint egy közszolga nem a köznek, hanem az őt irányító miniszternek tartozik hűséggel.
Jaakobit azzal gyanúsítják, hogy tájékoztatta a vád alá helyezett Avisáj Muallem rendőrtisztet egy titkos nyomozásról, amely az utóbbi állítólagos beavatkozását vizsgálja a telepesek erőszakával kapcsolatos nyomozások megakadályozásába.
Jaakobinak lehetősége lesz bizonyítékokat bemutatni a védelmében az államügyészeknek, mielőtt azok döntenének arról, hogy hivatalosan is vádat emelnek-e ellene bizalommal való visszaélés, csalás és nyomozás akadályozása miatt.
The post Drón Jemenből, segélyek, Izrael fenyeget, nő a drónszázad élén és Netanjahu kiállása first appeared on Új Kelet Live.