SzántóGráf

A Hamász válasza Witkoffnak a demilitarizálásra és újabb videó Eviatar Davidról

Avi/ujkelet.live

A háború 666. napja: Steve Witkoff, az Egyesült Államok különmegbízottja szombaton a túszok családtagjainak elmondta, hogy nincs híre a Hamásszal folytatott tárgyalások előrehaladásáról, idézte a héber média az amerikai követet.

„A terv nem a háború kiterjesztése, hanem a befejezése. Úgy gondoljuk, hogy a tárgyalásokat mindent vagy semmit álláspontra kellene változtatni. Véget vetve a háborúnak, és egyszerre hazahozva mind az 50 túszt – ez az egyetlen út” – mondta Witkoff.

„Az izraeli közvélemény többsége azt akarja, hogy az hazatérjenek, a gázai közvélemény többsége pedig azt akarja, hogy a túszok hazatérjenek, mert azt akarják, hogy a Gázai övezetet rehabilitálják.”

Witkoff állítólag azt is kijelentette, hogy a folyamatban lévő háború befejezéséhez a Hamász demilitarizálása is szükséges, és „a Hamász kijelentette, hogy készen áll a demilitarizálásra… Ezen túlmenően néhány arab ország követeli a Hamász lefegyverzését”.

Witkoff hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök nagyon is törődik a túszokkal, és a küldetése, hogy mindenkit hazahozzon.

„Úgy tűnik, a Hamász nem tartja a szavát. A vele folytatott tárgyalások frusztrálóak voltak, és most azt gondoljuk, hogy mindent vagy semmit alapon kell cselekednünk”.

A Hamász válaszul kijelentette, hogy nem lesz lefegyverezés, „amíg a megszállás létezik”. Ezt a jogot „charták és nemzetközi normák is megerősítették, és azokról nem lehet lemondani, kivéve, ha teljes mértékben visszaállítjuk nemzeti jogainkat, amelyek közül a legfontosabb egy független palesztin állam létrehozása teljes szuverenitású jogokkal, melynek fővárosa Jeruzsálem”.

A Hamász elítélte Witkoffot a Gázai Humanitárius Alap központjában tett tegnapi látogatása miatt.

A terrorszervezet szerint Witkoff látogatása „nem több, mint egy előre megszervezett színházi előadás, amelynek célja a közvélemény félrevezetése, a megszállás imázsának fényezése, valamint politikai fedezet biztosítása az éhezés kezelésére és a Gázai övezetben élő gyermekek és fegyvertelen civilek szisztematikus meggyilkolásának folytatására”.

„Az amerikai kormány teljes mértékben részt vesz az éhezés és a népirtás bűncselekményében, amely az egész világ szeme láttára zajlik” – tette hozzá a Hamász.

Izrael tagadja azokat a vádakat, miszerint szándékosan éhezteti Gázát és népirtást követ el a területen.


Terror: A Hamász szombat este újabb videót tett közzé Eviatar Davidról, melynek megosztását a családja engedélyezte.

David elmondása szerint a dátum július 27 és nem tudja, hogy aznap mit fog enni, ugyanis napok óta nem evett. Nincs elég étel és a víz is alig van. Többnyire lencse illetve babkonzerven él. Megmutatja a „naptárán”, hogy múlt hónapban mikor mit evett, ha evett. Az őrök egy ponton adnak neki egy konzervet, ami elmondása szerint két napra való. Csalódását fejezi ki, amiért Binjámin Netanjahu miniszterelnök és a kormány cserben hagyta. Elmondása szerint ezek szembe mennek azokkal az értékekkel, amin felnőtt. A videó végén elkezdi megásni a sírját az alagútban, mivel ahogy a dolgok állnak a fizikai állapotát illetően, ott fog meghalni.


Elemzés: A KAN közszolgálati műsorszolgáltató palesztinügyi szakértője szerint a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezetek lépése, hogy az elmúlt napokban túszokról készült videókat hoztak nyilvánosságra, miután viszonylag hosszú ideig nem történt ilyen, több dologra is utal:

  1. Megpróbálják Izraelt visszavinni a tárgyalóasztalhoz, miközben erős nyomás nehezedik rá, hogy számukra kedvezőbb megállapodás szülessen.
  2. Nem akarják, hogy a tárgyalások összeomoljanak.

Segélyek: Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint Jordániából, az Egyesült Arab Emírségekből, Egyiptomból, Németországból és Franciaországból érkező repülőgépek a nap folyamán 90 humanitárius segélycsomagot, köztük élelmiszert dobtak le a Gázai övezet északi és déli részén.

A német kormány, miután a miniszterek megvitatták az Izraelre nehezedő nyomás fokozásának módjait, közölte: A Gázába bejutó segély mennyisége továbbra ,,sem elegendő” a korlátozott javulás ellenére.

„Izrael továbbra is köteles biztosítani a segélyek teljes körű célba juttatását” – mondta Stefan Kornelius kormányszóvivő egy közleményben.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post A Hamász válasza Witkoffnak a demilitarizálásra és újabb videó Eviatar Davidról first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version