Avi/ujkelet.live
A háború 670. napja: A Déli Parancsnokság parancsnoka, Janiv Aszor vezérőrnagy a múlt héten a beersevai bázison egy videokonferencia-hívás keretében helyzetértékelést tartott. Egy ellentmondásos üggyel állt elő, amelyet Nadav Ejal tárt fel áprilisban a Yedioth Ahronothban.
A háttérben az áll, hogy egyre nagyobb a feszültség a Déli Parancsnokság és a légierő között Aszor elmúlt hónapokban érvényben lévő expanzív tűzpolitikája miatt a Gázai övezetben, amely számos állítás és tanúvallomás szerint több száz, a konfliktusban nem résztvevő palesztin megöléséhez vezetett.
A légierő parancsnoka, Tomer Bar vezérőrnagy személyesen hagyta jóvá a gázai csapásokat – és most Aszor követeli, hogy hagyjon fel a légicsapásokra vonatkozó követelésekkel szembeni ellenállásával, és ne vonja vissza a Parancsnokság által hozott döntéseket. A találkozót a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán található vezérkari központi tárgyalóteremben tartották, több mint 20 vezérőrnagy és dandártábornok jelenlétében. Számos tanúvallomás szerint röviddel azt követően, hogy Aszor előadta követelését, kiabálásba fordult az ülés.
A légierő parancsnoka kollégájának és a többi résztvevőnek elmagyarázta, hogy az utóbbi időben többször is kénytelen volt beavatkozni az ügybe, mivel ,,szakmaiatlanságot” látott számos csapásmérés esetében, melyeket a Déli Parancsnokság az elmúlt hónapok során követelt. A tanúvallomások szerint ekkor Aszor vezérőrnagy elvesztette a hidegvérét: „Ti Tel-Avivban vagytok, elszakadva a tereptől.” Ejal Zamir vezérkari főnök közbeavatkozott a szokatlan vitába, és követelte, hogy Aszor ne fejezze ki magát ilyen ,,elfogadhatatlan” módon.
Frusztráció a szárazföldi hadművelet eredményeivel kapcsolatban
A két vezérőrnagy közötti szokatlan konfrontáció hátterében, a Déli Parancsnokságnál egyre nagyobb a frusztráció a Gázai övezetben elmúlt hónapokban végrehajtott szárazföldi hadművelet, a Gideon szekerei kudarca miatt, amely utolsó napjaiban jár, és nem érte el kitűzött célját: Katonai nyomásgyakorlással egy túszalku feltételeinek megteremtése a Hamász terrorszervezettel. Az év eleji tűzszünetet megtörő lépés első csapásában egy hirtelen éjszakai támadásban több tucat Hamász-parancsnokot likvidáltak, de ez magában foglalta – a terrorszervezet és nemzetközi források szerint – több száz gázai civil, köztük gyermekek és nők megölését is. Azóta számos hasonló támadást hajtottak végre, amelyek kemény kritikát váltottak ki Nyugaton Izraellel szemben, és ezen támadások eredményeinek kemény dokumentálása tovább erodálta az Izrael iránti globális támogatottság maradványait, és belső kritikát váltott ki még a hadseregen belül is.
„Nem a szárazföldi erők légi támogatásáról van szó veszélyes események során, vagy terroristák azonosításáról. Nincs itt semmiféle dilemma, bármi is legyen az ára, hogy segítsük a harcosokat a csatában” – magyarázták biztonsági források a Ynetnek. „A Déli Parancsnokság tűzpolitikáját a szélsőségekig vitték, és a járulékos károk definícióját úgy változtatták meg, hogy a kár meghaladja a hasznot, például abban a követelésben, hogy támadják meg az újonc Hamász-operatívokat, amikor a járulékos károk magasak. A harcok egy másik szakaszában vagyunk, és nem a manőverezés első hónapjaiban.”
Aszor vezérőrnagy kritizálása az Izraeli Védelmi Erőkben
A hadsereg azt is állítja, hogy Aszor vezérőrnagy, aki a 2023. október 7-i kudarcot követően távozó Jaron Finkelman vezérőrnagyot váltotta a poszton, az elmúlt hónapokban többször is hajlamos volt szembeszállni a hadsereg más alakjaival, a Hadműveleti Osztályról és más részlegekből érkezőkkel – oly módon, hogy sok tiszt minimalizálta a vele folytatott szakmai párbeszédet.
A hadseregben kritika merült fel, hogy a Parancsnokság beleegyezett egy szárazföldi katonai műveletbe, amely az elmúlt hónapokban értelmetlenné vált, anélkül, hogy közelebb kerültek volna a Hamász legyőzéséhez vagy a túszok szabadulásához, és kimeríti a terepen bevetett erőket. Egy századparancsnok, „Ajin” tartalékos őrnagy csípős levele, amelyet tegnap tettek közzé a Yneten, csak egy példa a sok terepparancsnok állítására. „Nincs igazi manőverezés, és a harcosok fáradtak. Az ellenség felismeri a gyengeséget – és támad” – vallotta a tiszt.
Ehhez hozzájön a döntés, amely a politikai kör azon követeléséből fakadt, hogy minimálisra cenzúrázzák az újságírói tudósításokat a Gázai övezetben a Magen Oz hadművelet során, amelyből később a Gideon szekerei lett. A két vezérőrnagy most együtt kellene kidolgozza a következő hadműveleti tervet Gázában, mivel a túszalkuról szóló tárgyalások kudarcot vallottak.
„Nem emlékszem ilyen összetűzésre a vezérkar vezérőrnagyai között” – mondták a tisztek, akik szemtanúi voltak a szokatlan eseménynek. „A hadseregben a nyílt párbeszéd minden szinten és fórumon megengedett és bátorított. A vezérkari fórumban a háború alatt éles viták folytak, de nem ilyen szinteken, amelyek már-már személyeskedéssé váltak, és a vezérkari főnök beavatkozását igényelték volna.”
Az Izraeli Védelmi Erők megerősítette a részleteket, de nem kívánt nyilatkozni.
The post „A professzionalizmus hiánya” kontra „a valóságtól való elszakadás” first appeared on Új Kelet Live.