SzántóGráf

A vezérkari főnök helyzetértékelése, a túszok rokonainak reakciója és diplomácia

Avi/ujkelet.live

A háború 671. napja, vezérkari főnök helyzetértékelése: Ejal Zamir vezérkari főnök szerint a nézeteltérések a hadsereg „létfontosságú elemei”, miután a közelmúltbeli jelentések feszültségre utaltak közte és Binjámin Netanjahu miniszterelnök között, utóbbi Gázai övezet „elfoglalására” vonatkozó tervei miatt, amit a hadsereg állítólag ellenez. A médiában megjelent riportok szerint a Miniszterelnöki Hivatal forrásai azt sugallták, ha Zamir ellenzi Gáza megszállását, lemondhat.

„A véleménykülönbség kultúrája elválaszthatatlan része Izrael népe történelmének; létfontosságú eleme az Izraeli Védelmi Erők szervezeti kultúrájának, mind belsőleg, mind külsőleg” – mondta Zamir a hadsereg vezetőivel ma reggel tartott értékelés során.

„Továbbra is félelem nélkül, érdemi, független és professzionális módon fogjuk kifejteni álláspontunkat” – ígérte. „Nem elmélettel foglalkozunk, hanem élet-halál kérdéseivel, az állam védelmével, és ezt úgy tesszük, hogy közvetlenül katonáink és az ország polgárainak szemébe nézünk.”

„Továbbra is felelősségteljesen, feddhetetlenül és elszántan fogunk cselekedni, kizárólag az állam javát és biztonságát szem előtt tartva” – mondta.

A hadsereg „most közeledik a Gideon szekerei hadművelet utolsó szakaszához”, utalt Zamir a Hamász terrorszervezet elleni, májusban indított katonai offenzívára.

„Elértük, sőt túl is szárnyaltuk a művelet céljait, és továbbra is azon dolgozunk, hogy hosszú távon biztosítsuk a déli közösségek biztonságát” – mondta. ,,Szándékunkban áll legyőzni és megdönteni a Hamászt. Továbbra is a túszokra gondolva fogunk cselekedni, és mindent megteszünk, hogy hazahozzuk őket”.


A túszok családjai 1: A Gázában fogva tartott túszok mintegy húsz családtagja csütörtökön tiltakozó flottillát indított Askelonból a Gázai övezet tengeri határa felé, szeretteik azonnali szabadon bocsátását követelve.

A flottillát koordinálták a katonasággal és a rendőrséggel. A családok hangszórókon keresztül üzeneteket közvetítettek Gáza felé, és szimbolikus gesztusként mentőöveket dobtak a tengerbe.

A tüntetésre a biztonsági kabinet mai ülése előtt került sor, ahol a megbeszélések középpontjában Gáza esetleges megszállása áll.


Túszok családjai 2: A Túszok és Eltűntek Családjainak Fóruma nyilatkozatot adott ki a biztonsági kabinet ülése előtt, felszólítva a vezérkari főnököt és a hadsereg összes parancsnokát, hogy ellenezzenek minden olyan katonai akciót, amely veszélyeztetheti a Gázai övezetben fogva tartott túszok életét.

„Te vagy a legfőbb parancsnok, ne egyezz bele szeretteink kockáztatásába” – szólították fel Zamirt a közleményben.

Azt is kijelentették, hogy az izraeli közvélemény 80 százaléka támogatja a túszok szabadulását és a gázai háború befejezését biztosító megállapodást, és ,,bármely más döntés embertelen lenne, és katasztrofálisnak bizonyulna a túszok és Izrael állam számára”.


Diplomácia 1: Simon Walters, Nagy-Britannia izraeli nagykövete csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a Gázai övezet megszállása „hatalmas hiba” lenne.

„Az Izraeli Védelmi Erők mindent elért, amit el tudott érni Gázában, és a háború további elhúzása csak még több halálesethez vezet. Katonák halálához, palesztinok halálához, túszok halálához” – magyarázta. „Ha le akarod győzni a Hamászt, azt nem érheted el katonai erővel. Politikát és diplomáciát kell használnod, és alternatívát kell adnod a gázai népnek a Hamásszal szemben”.


Diplomácia 2: Teresa Ribera, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke azt nyilatkozta, hogy Gáza lakosságát „célba veszik, megölik és éhen halásra ítélik”, majd hozzátette, hogy „ha ez nem népirtás, akkor nagyon hasonlít a jelentésének kifejezésére használt definícióhoz” – jelentette a Politico.

A hírportál Ribera szavait idézte, hogy a gázaiak otthonait lerombolják, megtiltják számukra az élelmiszerhez, vízhez és gyógyszerekhez való hozzáférést, és bombázásoknak és lövöldözésnek vannak kitéve, miközben humanitárius segélyhez próbálnak jutni.

A jelentés szerint Ribera felszólította az Európai Uniót, hogy fontolja meg az EU-Izrael Társulási Megállapodás alapvető kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainak felfüggesztését.


A bűnbak: Mose Szaada likudos képviselő úgy véli, hogy a vezérkari főnöknek meg kell értenie a szerepét, mint operatív elem, amely a politikai kör döntéseinek van alárendelve, és ha ez nem megy, akkor távoznia kell posztjáról. A 103fm-nek ma reggel nyilatkozva a politikus felszólította a kormányt, hogy tegyen lépéseket a Gázai övezet teljes megszállása érdekében.

A beszélgetés elején Szaadát a 12-es csatornán megjelent riportról kérdezték, amely szerint Netanjahu miniszterelnök felesége, Szara a vezérkari főnököt kritizálta. „Nem folyok bele abba, amit családtagok mondtak, ahogy ahhoz sem fűzök kommentárt, hogy mit mondanak nálam otthon” – válaszolta.

„Zamir a Déli Parancsnokság parancsnoka volt, része volt ugyanannak a koncepciónak [ami október 7-hez vezetett], és ha Zamir nem fogadja el a politikai kör politikáját, akkor haza kell mennie” – mondta Szaada. „Mindenféle forrásból kiszivárogtak olyan hírek, hogy esetleg fontolgatja a lemondását. Operatív körből jövök, és nem fogadom el az ilyen viselkedést. Amikor az igazságügyminiszter utasított valamire, végrehajtottam.”

The post A vezérkari főnök helyzetértékelése, a túszok rokonainak reakciója és diplomácia first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version