SzántóGráf

Riport – Trump a gázai háború kiterjesztését támogatja, az övezet annektálását ellenzi

ujkeletlive

Gáza – küszöbön az övezet megszállására irányuló művelet kiterjesztése

Donald Trump amerikai elnök nem ellenzi Binjámin Netanjahu miniszterelnök Gáza teljes megszállására irányuló tervét, az övezet annektálását viszont elutasítja, – jelentette az Axios amerikai és izraeli forrásokra hivatkozva.

A négy hónappal ezelőtt hasonló, de megvalósíatlan célokkal indított Gideon szekerei hadműveletet félretéve, a miniszterelnök várhatóan csütörtök délután hívja össze az izraeli biztonsági kabinetet a gázai háború újabb  kiterjesztésére, az övezet megszállására, illetve annektálására irányuló terveinek megvitatására, és megszavazására. Az Axios riportja szerint Trump nem avatkozik be a döntésbe, amit tegnapi rövid nyilatkozata is megerősített.

Trump ugyan nem jelezte ellenvetését a gázai megszálláshoz vezető harcok kiterjesztését illetően, arra sem igazán adott konkrét magyarázatot, hogyan képzeli az övezet humanitárius koordinációját megoldani, két millió gázai folyamatos mozgatása, és állandó tűz mellett.

Az amerikai elnök távolmaradása a döntéstől azonban szabad kezet biztosít Netanjahu, és radikális partnerei számára, a túszok kiszabadítását előtérbe helyező tűzszünetet támogató nemzetközi nyomás, és legfőképpen a eszkalálódását ellenző saját tábornokai tiltakozása ellenére is.

Eközben, a miniszterelnökhöz közeli miniszterek szerint az övezet teljes megszállására azért van szükség, mivel a Hamász nem hajlandó sem megadni magát, sem olyan túszalku megállapodásra, melynek feltételeit Izrael diktálja.

Nem vagyunk hajlandók a jelenlegi bizonytalan helyzetben maradni, és nem vagyunk hajlandók megadni magunkat a Hamász követeléseinek – tehát lényegében egyetlen lehetőség maradt: egy drasztikus lépés megtétele. Ez az utolsó kártyánk,” – állítja egy névtelenül az Axiosnak nyilatkozó Netanjahu-tanácsadó.

Az elnök állítólagos beleegyezését motiválta a Hamász által közzétett felvétel, amelyen egy izraeli túsz a saját sírját ássa, ezért nem fog semmit sem tenni az övezet megszállása ellenében, az amerikai forrás ugyanakkor hangsúlyozta, miszerint  a Trump-adminisztráció nem támogatja Gáza izraeli annektálását.

A Fehér Ház a következő hetekben a gázai éhezési válság kezelésére kíván összpontosítani, látszólag nem véve tudomásul, hogy a háború kiterjesztése nem teszi lehetővé a nagyszabású terveket.

Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a gázai helyzet enyhítése mellett, és támogat minden olyan erőfeszítést, amely növeli a humanitárius segélyt. Ugyanakkor az Egyesült Államok nem veszi át a segélyezés irányítását,” – közölte egy amerikai tisztviselő (Axios), azt követően, hogy Trump egy nappal korábban tárgyalásokat folytatott különmegbízottjával, Steve Witkoffal.

A Trump-adminisztráció állítólag azt tervezi, hogy növeli a Gázai Humanitárius Alap (GHF) finanszírozását új segélyközpontok nyitása végett azokon a területeken, ahová a kitelepített palesztinokat átirányítják.

Összességében – Netanjahu a mai kabinetülésen Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter követeléseinek megfelelően a gázai övezet teljes megszállására irányuló háború kiterjesztését fogja megszavaztatni, illetve azt fogja kérni, hogy Jiszráel Katz (Likud) védelmi miniszterrel közösen dönthessen a hadműveleti lépésekről.

Annak ellenére, hogy várhatóan a miniszterelnöknek nem okoz nehézséget a terv elfogadtatása, megjegyzendő, hogy Zamir állásfoglalását Gideon Száár külügyminiszter, valamint Árje Deri (Sász) is támogatja, bár a szefárd ultraortodox frakció vezetőjének nincs szavazati joga, mivel nem tölt be miniszteri tisztséget. A Ynet értesülése szerint a megfigyelőként a kabinet ülésein résztvevő Deri közvetíteni próbál a hadsereg, és Netanjahu között egy fokozatos katonai akció érdekében, amely nem tartalmazza a teljes megszállást.

Eközben, az övezet teljes megszállását és izraeli betelepítését tervező Szmotrich, korábbi állításainak megfelelően, miszerint az övezet izraeli adminisztrációját nem tudják végrehajtani, amíg a nemzetközi közvélemény az éhezés miatt kampányol, ezért nagyszabású – eredetileg nem elfogadott költségvetési pénzeket kíván befektetni a segélyek finanszírozásába. Az annektálás tervét sürgető Szmotrich nemrég kijelentette, hogy nem akar visszatérni a korábbi Gus Katif néven ismert telepes közösségek visszatéréséhez, „mert az túl kicsi,” igaz korábban azt is mondta, hogy „egy morzsa (segély) sem jut be” az övezetbe, különben kilép a kormányból, tegnap este viszont már azt állította, hogy milliárdos nagyságrendű költségvetést utal át humanitárius segélyre a háború folytatásaként, de nem azért, mert a gázaiak érdeklik.

Rav Lando – Izrael hadat üzent a háredi közösségnek

Miközben a nagyszabású gázai megszállásra irányuló háború hónapokra, vagy inkább évekre nyúló kiterjesztése elkerülhetetlenül újabb súlyos terheket ró a sorkatonai, és tartalékos állományra, a katonai szolgálatot elutasító askenázi ultraortodox Jahadut HaTora frakció litván Degel HaTora ágának szellemi vezetője tegnap azzal vádolta a kormányt, hogy háborút folytat a háredi közösség ellen.

Az újabb botrányos nyilatkozatokra azt követően került sor, hogy letartóztattak két katona szökevénynek minősülő ultraortodox férfit.

„Izrael Állama hadat üzent a jesiva­hallgatóknak. A háredi zsidóság példátlan globális küzdelembe kezd,” – áll Rav Dov Lando szóvivője által kiadott közleményben.

A nyilatkozat előtt Lando rabbi rendkívüli egyeztetést tartott háredi aktivistákkal Bnei-braki otthonában, a közös álláspont kialakítása végett, emellett a múlt héten tartott rabbinikus konferencián Lando arra figyelmeztetett, amennyiben az izraeli hatóságok megkezdik a jesiva bócherek letartóztatását a sorozás elkerülése miatt, a háredi közösség „megrengeti a világot minden erejével és szívével,” és a kormány „az egységes, globális háredi zsidósággal, amely a lelke legmélyéért harcol,” fogja magát szembe találni.

A különböző héber médiáknak nyilatkozó források ellentmondásos megközelítése szerint, az ultraortodox vezetésnek már kész tervei [Haaretz] vannak, amelyeket háredi üzletemberek dolgoztak ki a „csendes polgári engedetlenségre.” Ezek között szerepel „nagyvállalatok bojkottja, vagy bankok összeomlása (tömeges készpénzfelvétellel),” másrészt a katonai rádiónak egy másik bennfentes azt állította – „van egy fegyverünk, de nincsenek benne golyók. Azon kívül, hogy fenyegetőzünk a kormányból való kilépéssel nincs valódi eszközünk a jesiva­hallgatók letartóztatásának megakadályozására,” – mondta, utalva arra, hogy bár a háredi frakciók formálisan kiléptek a kormányból, az új választások kiírását megakadályozzák, így fenyegetéseik nem jelentek különösebb veszélyt Binjámin Netanjahu miniszterelnök koalíciójának egybentartására.

The post Riport – Trump a gázai háború kiterjesztését támogatja, az övezet annektálását ellenzi first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version