Spoiler: nem mindegy, hogy az űrben, az űrállomáson, a Holdon vagy egy másik égitesten következik be a tragédia.
A halál az űrben ma már nem csupán sci-fi-filmek izgalmas eleme, hanem a NASA számára is valós kérdés és valós kihívás. Ahogy egyre több ember utazik a világűrbe, és az emberiség egyre távolabbra merészkedik, egyre inkább úgy tűnik, hogy már nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e haláleset odafent, hanem az, hogy mikor.
A NASA űrhajósai egyre idősebbek, átlagéletkoruk 50 év körül mozog, így a természetes halál esélye is nő. A hosszabb küldetések, például a Mars-expedíciók pedig tovább fokozzák a kockázatot, ezért fiatalabb űrhajósokat is toboroz, akik képesek elviselni a hosszú távú küldetések megpróbáltatásait.
Többek között Peter Cummings törvényszéki patológus és neuropatológustól tudhatjuk, hogy a NASA egészen csendben már tett lépéseket a felkészülésre, amikor 2012-ben szinte észrevétlenül juttatott egy emberi maradványokat tároló egységet (Human Remains Containment Unit, HRCU), azaz lényegében egy űrhalottasházat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
A HRCU egy egyszerű szállítózsáknak tűnő zsák, valójában azonban egy különleges, katonai minősítésű, puha falú, mindenféle szűrőkkel és nedvességelnyelő béléssel ellátott, légmentesen záródó hullazsák, amit úgy terveztek, hogy lassítsa a test bomlását, ezzel megőrizve az elhunyt űrhajós méltóságát is.
Szóval ha egy űrhajós meghal az űrben, akkor a testét ebbe a bizonyos HRCU-ban helyezik el, amit egy nem túlnyomásos területen tárolnak, amíg vissza nem tudják juttatni a Földre. A legénység pedig egy rövid szertartással búcsúzik az elhunyttól, majd folytatja a küldetést.
Az űrhajósok képzése ma már kiterjed a küldetés közbeni igazságügyi mintavételi protokollra is, ami azt jelenti, hogy egy haláleset során a legénységnek mindent dokumentálnia kell: fényképeket készítenek, vért, szövetmintákat és hajat gyűjtenek természetesen a NASA orvosainak valós idejű irányításával. Ez azért is fontos, mert az űrbéli halál okának kiderítése és megértése akár életeket is menthet a jövőben.
A NASA arra az esetre is felkészült, ha valaki űrséta közben vagy egy másik égitesten halna meg, ilyenkor speciális, űrlepellé alakított takaróba csomagolják a testet. Ha pedig temetésre kerülne sor – akár a Hold porában, akár Nap körüli pályán –, a helyszínt örökre nyilvántartanák, mint az űrtörténelem egyik emlékhelyét.
Az űrben bekövetkező halál nemcsak technikai, hanem etikai és jogi kérdéseket is felvet. Az ISS-en egyértelmű, hogy az elhunyt űrhajós hazája gyakorolja a joghatóságot, de mi történik a Holdon vagy egy magánűrállomáson? Az Artemis-egyezmények próbálnak keretet adni, ám számos részlet még tisztázatlan, és az 1967-es Világűrszerződés sem ad választ mindenre. Tehát mindezekre még nincs pontos válasz, és a jogi keretek is homályosak.