Avi/ujkelet.live
A háború 682. napja: Jó estét!
: Tom Barrack amerikai nagykövet szerint Izraelnek mostantól tiszteletben kell tartania a Hezbollah terrorszervezettel vívott háborúját lezáró tűzszüneti megállapodásban vállalt kötelezettségeit, miután a libanoni kormány elindította a Hezbollah lefegyverzésének folyamatát.
Komor valóságot tárt fel a katonai rádió reggeli riportja: Mivel szinte nincsenek ultraortodox újoncok, az Izraeli Védelmi Erők kénytelen a diaszpórában élő zsidók Izrael iránti erős érzelmeire apellálni – annak érdekében, hogy legalább részben csökkentse a katonahiányt.
az Amnesty International emberi jogi csoport szerint Izrael „szándékos éheztetési politikát” folytat Gázában, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült palesztinok és az alultáplált gyermekeket kezelő egészségügyi személyzet vallomásaira hivatkozva.
: Rakétát lőttek ki délután a Gázai övezet déli részéről Izraelre, mely nem jutott át a határon. A légvédelem elfogót küldött a rakétára, miután arra számítottak, hogy Izraelben landol. A szirénákat csak nyílt területeken aktiválták, a közösségekben nem.
A harcok Gázában: A múlt héten a Kfir Dandár alatt bevetett Haruv felderítő zászlóalj harcosai a dél-gázai Khan Junesz régi temetőjének területén fegyveres terroristákat azonosítottak, akik veszélyt jelentettek a környéken bevetett erőkre.
A harcosok légicsapást irányítottak az épületre, ahonnan a terroristák tevékenykedtek, és likvidálták őket.
A megölt terroristáknál Kalasnyikovokat, RPG rakétákat, egy gránátot és egy robbanószerkezetet találtak.
A Kfír Dandár harcosai több, Izraelre irányított rakétavetőt is lokalizáltak, melyeket légicsapással megsemmisítettek.
Az Izraeli Védelmi Erők az Egyesült Arab Emírségekkel, Jordániával, Németországgal, Belgiummal, Franciaországgal, Olaszországgal, Hollandiával, Szingapúrral és Indonéziával együttműködve 180 raklap segélyt dobott le a levegőből Gáza lakosainak. Minden egyes raklap egy tonna élelmiszert jelent.
- Minden 30, a levegőből ejtőernyővel ledobott segélycsomag egyenértékű egy teherautónyi segéllyel. Más szóval, ez csak egy PR-kampány európai és más országok részéről.
A Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) közlése szerint tegnap mintegy 320 humanitárius segélyt szállító teherautó lépett be a Gázai övezetbe a Kerem Salom és a Zikim határátkelőhelyeken keresztül.
Mindeközben az Amnesty International emberi jogi csoport szerint Izrael „szándékos éheztetési politikát” folytat Gázában, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült palesztinok és az alultáplált gyermekeket kezelő egészségügyi személyzet vallomásaira hivatkozva.
A csoport jelentése szerint „Izrael szándékos éheztetési kampányt folytat a megszállt Gázai övezetben, szisztematikusan tönkretéve a palesztin élet egészségét, jólétét és társadalmi szövetét”.
Túszalku: A Hamász terrorszervezet elfogadta a katari és egyiptomi közvetítők által benyújtott frissített gázai tűzszüneti javaslatot, hivatkozott a 12-es csatorna riportere két, a tárgyalások részleteit ismerő forrásra.
Ez egy utolsó kétségbeesett erőfeszítés része, hogy megállapodásra jussanak, és elkerüljenek egy újabb, Gázaváros elfoglalására irányuló nagyobb izraeli offenzívát. Egy diplomáciai forrás szerint a Hamász által elfogadott megállapodás „98%-ban hasonló” az Egyesült Államok által támogatott legutóbbi javaslathoz. Izrael is beleegyezett abba javaslatba, de a tárgyalások megszakadtak, amikor a Hamász elutasította.
- Izrael megkapta a Hamász válaszát a közvetítőktől, de még nem reagált rá.
- A második forrás szerint a Hamász által elfogadott javaslat egy részleges megállapodás egy 60 napos tűzszünetről, 10 életben lévő túsz, 18 meggyilkolt túsz, valamint palesztin foglyok szabadon bocsátásáról.
- A hír mindössze néhány órával azután érkezett, hogy Donald Trump elnök felszólította Izraelt a Hamász elleni támadások kiterjesztésére, mondván, hogy a túszok nem szabadulnak ki, amíg a Hamászt el nem pusztítják.
- Mindezek egy nappal azután történtek, hogy több mint 200 000 izraeli az utcára vonult, követelve, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök ne indítson új offenzívát, hanem ehelyett írjon alá egy megállapodást. Ez volt a legnagyobb ilyen jellegű tüntetés a háború kezdete óta.
Egy diplomáciai forrás szerint, mivel a tegnapi kairói tárgyalások nem hoztak kellő előrelépést, a katari miniszterelnök, Mohammed bin Abdulrahman Al-Thani Egyiptomba látogatott, hogy csatlakozzon a megbeszélésekhez. A Palesztin Iszlám Dzsihádhoz közel álló csatorna szerint a terrorszervezet vezetője, Ziad Nahala pozitívan reagált a túszok szabadon bocsátására vonatkozó új egyiptomi-katari javaslatra.
- Egy magas rangú palesztin tisztviselő azt nyilatkozta a Hezbollah terrorszervezettel kapcsolatban álló libanoni Al-Mayadeen csatornának, hogy a közvetítők javaslata, amelyet a Hamász elfogadott, ezer méteres visszavonulást tartalmaz a Gázai övezet északi és keleti területein, Szedzsaijja és Beit Lahija kivételével.
- A tíz életben lévő túszért cserébe 140 életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt palesztin terroristát és 60, több mint 15 év börtönbüntetésre ítélt palesztin terroristát engednek szabadon.
- Minden izraeli meggyilkoltért tíz palesztin holttestet ad át Izrael.
- A javaslat megváltoztatja az Izraeli Védelmi Erők átcsoportosítási térképét Észak- és Kelet-Gázában.
- A humanitárius segély a megállapodás hatálybalépését követően azonnal elindul Gázába, a január 19-i megállapodással összhangban, nagy és összehangolt mennyiségben. A segély üzemanyagot, vizet, áramot, kórházak és pékségek újjáépítését, valamint romeltakarításhoz szükséges felszerelést foglal magában. Az ENSZ és ügynökségei, valamint a Vörös Félhold a Gázai övezetben működő nemzetközi intézményekkel közösen osztja szét a segélyt.
- A korábbi megállapodásnak megfelelően a Rafah határátkelőt mindkét irányban megnyitják.
Netanjahu nyilatkozata a Hamász válaszával kapcsolatban: „Hozzátok hasonlóan én is hallottam a médiában megjelent jelentéseket, és azokból egy dolgot lehet leszűrni – a Hamász hatalmas nyomás alatt van”
A szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a a riportokra reagálva kijelentette, hogy Netanjahunak „nincs felhatalmazása egy részleges megállapodásra”.
Iszrael Katz védelmi miniszter: „Heteket követően, amelyek során a Hamász egyáltalán nem volt hajlandó megvitatni a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodást, annak ellenére, hogy Törökország és Katar is megkereste őket, most először hirtelen az asztalon van a téma. Az ok világos: csak [a Hamász] félelme attól, hogy komolyan szándékunkban áll leigázni Gázát [a várost], teszi hajlandóvá a tárgyalásokra”.
Libanon: Tom Barrack amerikai nagykövet szerint Izraelnek mostantól tiszteletben kell tartania a Hezbollah terrorszervezettel vívott háborúját lezáró tűzszüneti megállapodásban vállalt kötelezettségeit, miután a libanoni kormány elindította a terrorszervezet lefegyverzésének folyamatát.
A novemberi fegyverszüneti megállapodás értelmében Libanonban csak az állam birtokolhatott fegyvereket, és Izraelnek teljes mértékben ki kellett vonnia csapatait az országból, bár öt, stratégiai fontosságúnak ítélt poszton továbbra is erőket állomásoztat.
„Úgy gondolom, a libanoni kormány megtette a magáét. Megtették az első lépést. Most arra van szükségünk, hogy Izrael ezzel egyenrangúan cselekedjen” – mondja Barrack, miután Bejrútban találkozott Joseph Aoun libanoni elnökkel.
Júdea és Szamária: A Gideonim elit egység meghiúsított egy tervezett terrortámadást két terrorista gyanúsított letartóztatásával az al-Am’ari menekülttáborban, Rámalláh közelében.
A páros korábban már ült börtönben biztonságot veszélyeztető bűncselekmények miatt, és állítólag felfegyverkeztek.
Tartalékosok behívása: A kneszet Külügyi és Védelmi Bizottsága hétfőn 8-7 arányban elfogadta egy vészhelyzeti katonai behívó rendelet meghosszabbítását, egy héttel azután, hogy a koalíciós támogatás hiánya miatt levették a napirendről, közölte a kneszet szóvivője.
A májusban lejárt parancs felváltója lehetővé teszi a hadsereg számára, hogy akár 430 000 tartalékost is besorozzon a gázai harcok kiterjesztésére, bár várhatóan sokkal kevesebbet hívnak be ténylegesen. A parancs szeptember 4-én lejár, ellentétben a korábbi parancsokkal, amelyek több hónapig voltak érvényesek.
A megoldás: A súlyos katonahiány miatt, az Izraeli Védelmi Erők fontolgatja, hogy kapcsolatba lépjen a diaszpóra zsidó közösségeivel, hogy ösztönözzék a külföldi zsidó fiatalok csatlakozását soraiba, jelentette reggel a katonai rádió.
A becslések szerint 10-12 ezer katona hiányzik, és az ultraortodoxok besorozásának problémája arra készteti a hadsereget, hogy minden más lehetőséget kimerítsen a sorok betöltésére.
Az Izraeli Védelmi Erőknek szándékában áll megkeresni a diaszpóra nagy zsidó közösségeit azzal a céllal, hogy ösztönözze a katona korú zsidók toborzását, akik néhány évre Izraelbe jöhetnek szolgálni a hadseregbe.
A Humánerőforrás Osztály által a témában végzett vizsgálat szerint a nagy zsidó közösségekben a 18-25 éves (katona korú) fiatalok körében a toborzási potenciál meghaladja az évi 10 000 főt.
,,A kitűzött célunk az, hogy évente körülbelül 600-700 katonával növeljük a külföldi zsidó közösségekből érkező katonák számát. A főbb közösségek, amelyekre erőfeszítéseinket koncentráljuk, az Egyesült Államok és Franciaország” – nyilatkozaták magas rangú izraeli katonai források a rádiónak.
Ez a történet feltárják a komor valóságot: Mivel szinte nincsenek ultraortodox újoncok, az Izraeli Védelmi Erők kénytelen a diaszpórában élő zsidók Izrael iránti erős érzelmeire apellálni – annak érdekében, hogy legalább részben csökkentse a katonahiányt.
The post A Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot first appeared on Új Kelet Live.