ujkelet.live
A háború 690. napja: A Ynet Pulitzer-díjas újságírója, Ronen Bergman mai cikkében leleplezte a leleplezést. A hétvégén a Binjámin Netanjahu miniszterelnököt támogató egyik jobboldali médiaorgánum, az i24NEWS cikkek, stúdióbeszélgetések sorozatában foglalkozott egy „leleplezéssel”, egy Hamász-dokumentummal, mely a tiltakozáso hadműveleti képességekre való hatását elemzi. Később, a dokumentum alapján a csatorna nagy szalagcímmel a képernyőn kijelentette, hogy ,,azok, akik a szolgálatmegtagadást generálták, szintén felelősek”. A képernyőn a „Szolgálatmegtagadás bűne” felirat és a „Bajtársak” logója is szerepelt. „Sokan felelősek az október 7-i eseményekért” – mondták–, „de azok, akiknek sikerül elkerülniük a mészárlásért való felelősségük leleplezését, a szolgálatmegtagadók. És ha nem hittetek nekünk, amikor ezt mondtuk – tessék, most a Hamász mondja.”
Bergman szerint a Hamász ezt nem mondta, sem ebben, sem más dokumentumban. Valójában pont az ellenkezőjét állítja. A szóban forgó dokumentumban – amelyet a Hírszerzési és Terror Információs Központ már hónapokkal ezelőtt teljes egészében, beleértve az eredeti arab nyelvű változatot is, közzétett – a Hamász katonai hírszerzése szerint a tartalékos katonák közötti tiltakozások nem jelentenek veszélyt az izraeli hadsereg vagy a légierő gázai harcképességére, illetve semmilyen jelentős romlás nem tapasztalható az általános háborúra való alkalmasságukban.
A „leleplezés” azonnal vihart kavart a közösségi médiában, amely fokozódott, amikor Idit Szilman miniszter retweetelte a bejegyzést, és hozzátette a „Kaplan mészárlás” szavakat. Netanjahu tegnap szintén megosztott egy részletet a riportból. A 14-es csatorna műsorvezetője azt írta, hogy a dokumentum „a legvilágosabban” a tiltakozó pilótákat jelöli meg „közvetlenül felelősként az Izraeli Védelmi Erők meggyengüléséért és az azt követő atrocitásokért”. Szerinte ezek a csapodár emberek „valójában gyilkossághoz, nemi erőszakhoz, lefejezéshez, éheztetéshez és bántalmazáshoz vezettek”.
A Hamász dokumentumai azonban az ellenkező irányba mutatnak – figyelmeztetnek, hogy éppen a válság miatt Izrael valószínűleg nagyobb erővel fog válaszolni. A Hamász katonai hírszerzésének következtetése az, hogy a szervezetnek tilos támadnia. Még ha összefüggésbe is hoznák a tartalékos hadseregben történt tiltakozást a támadásról szóló döntéssel – és mint említettük, nem teszik –, meg kell említeni, hogy ez a tiltakozás a tartalékos állomány félelméből fakadt, hogy egy olyan kormány alatt szolgálnak, amely szisztematikusan lerombol minden féket és ellensúlyt, és olyan törvényeket hoz, amelyek ellentmondanak azoknak az elveknek, amelyekre az ország épült. A Legfelsőbb Bíróság puccstörvény megsemmisítése csak azt bizonyította, hogy igazuk volt.
A dokumentum következtetése szerint „az ellenség továbbra is képes a szokásos képességi szinten konfliktust folytatni Gázával”. Sőt, a dokumentum kijelenti, hogy a válság akár az izraeli erők erődemonstrációjához is vezethet: „Az ellenség érzékenyebb lesz az ellenállás bármilyen proaktív fellépésére, és ez arra fogja ösztönözni, hogy erős csapásokat mérjen rá.”
Mindezek alapján a dokumentum szerzői azt javasolják, hogy „kerüljék az ellenség belső válságának alakulásán alapuló katonai konfliktusba lépést”, mivel „a belső válságból származó előny bármilyen katonai beavatkozás esetén nem lesz jelentős”. Ez az elemzés utólag meglehetősen pontosnak bizonyult – a képességet nem veszélyeztette a tüntetés, és nem okozta vagy vezetett a hírszerző közösség és az izraeli erők súlyos kudarcaihoz, amelyek teljesen más problémákból eredtek. Amint kitört a háború, mindenki egyként aktivizálódott, és a tiltakozó szervezetek váltak a legfontosabb tényezővé a polgárok segítésében, mivel a kormány ezt nem tudta biztosítani számukra.
A hasonlóság a „minősített dokumentumok” ügyével
Feltűnő a hasonlóság a német Bildmújsághoz kiszivárogtatott információkkal, más néven a „titkosított dokumentumok ügyével”, amely jelenleg egy sor per és nyomozás középpontjában áll: A Bild úgy mutatta be a Hamász középszintű katonai hírszerző tisztjének dokumentumát, mintha a vezető tollából származna, és most ezt a dokumentumot is átalakítják az i24NEWS folyamatosan fejlődő verziójában, amelyet egy középszintű Hamász katonai hírszerző tisztviselő írt, és a „Szinwar-dokumentumok” nevet viseli – csakúgy, mint a Bildben megjelent publikációé – mindent megtesznek azért, hogy a dokumentumnak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítsanak, mint amennyi valójában van. És ahogy a Bildben is, a dokumentumot sajátosan fordítják és értelmezik, egyes részeket eltorzítanak, másokat pedig kihagynak úgy, hogy a végeredmény teljesen eltér az eredetitől.
Az egyik fontos különbség, hogy a Bildnek kiszivárogtatott dokumentum supertitkos volt, korábban még nem publikált, és amelynek külföldi médiába való kiszivárogtatása – miután Izraelben elutasították a publikálását a katonai cenzúra miatt – komoly veszélyt jelentett a hírszerzési forrásokra. A hétvégi publikáció esetében nem állt fenn ilyen veszély, már csak azért is, mert a dokumentumot jóval korábban nyilvánosságra hozták.
A kérdés az, hogy mi van valójában a dokumentumban, mi nincs benne, és a dokumentum és más Hamász-dokumentumok mely érdekes részeit hagyták teljesen figyelmen kívül az i24NEWS leleplezése során, mivel azok Netanjahut és kormányát nem túl hízelgő színben tüntetik fel. 2023. július 25-én a Hamász katonai szárnyának egyik katonai hírszerző operatívja feljegyzést küldött Szinwarnak „az ’ellenséges hadsereg’ soraiban zajló tüntetéseknek a hadműveleti készültségre és a frontok biztonsági helyzetére gyakorolt hatásáról”. A jelentés, amely a hadsereg parancsnokainak izraeli médiában megjelent nyilatkozatait is tartalmazta, határozottan kijelentette, hogy a jelentés írásakor az izraeli erők háborús felkészültsége nem volt veszélyeztetve. Más szóval, a Hamász katonai hírszerzése megállapította, hogy az a tény, hogy Izrael válságban van, legalábbis a dokumentum írásakor nem befolyásolta a Hamász elleni harcát.
De az i24NEWS-en megjelent cikkek láncolatában minden a tüntetéshez kapcsolódik. „Mindössze egy héttel a dokumentum megírása előtt tartják a Bajtársak szervezet sajtótájékoztatóját, ahol benyújtják a tartalékos szolgálatra jelentkezést elutasító leveleiket. Minden információ megvan online – és egy Hamász-dokumentumban”, ami azt jelenti, hogy nemcsak hogy megtagadták a szolgálatot, hanem nyilvánosságra is hozták –, és itt van, hogy ki a hibás. A „Szinwar-dokumentumok” másnapi „leleplezésében” az áll, hogy „a Hamász szerint a politikai kör tiltakozó aktivistáknak tekintette a legfelsőbb katonai vezetőket”. Ez minden bizonnyal bizonyítja a Hamász azon képességét, hogy televízión keresztül is tudott információkat gyűjteni, de a csatornán ez a terrorszervezet rejtett titkává vált, és az Izraeli Védelmi Erők vezetésére tolja a tüntetőkkel való együttműködést.
„A kormány magában hordozza az entitás belső robbanásának csíráit.”
Bár a dokumentum, mint említettük, kijelenti, hogy a hadsereg kompetenciáját nem veszélyeztette a tartalékosok tüntetése, és azt javasolja, hogy ne támadjanak, amíg nincs „komoly válság”, a szerzők úgy vélik, hogy az izraeli társadalomban az igazságügyi reform által teremtett törés a gyenge pont.
Így nem a tiltakozás ártott a kompetenciának, hanem az igazságügyi reform ártott a közvélemény és a nép kohéziójának, és ez arra késztette a Hamászt, hogy úgy gondolja, eljött az idő. Például 2022. november 27-én, kevesebb mint egy hónappal a választások után, ugyanaz a katonai hírszerzési személy elküldte első helyzetértékelését Jechíje Szinwarnak az alakuló kormánnyal kapcsolatban: „Ez a kormány erősíteni fogja az ellenséges entitásban jelenleg is fennálló strukturális instabilitást, mivel a jobboldal ellenőrzi az entitás irányító elemeit… ami a jobboldali és a balközép mozgalmak közötti konfliktus eszkalálódásához vezet az entitáson belül.”
,,Így a Hamász legtitkosabb dokumentumaiban is nyilvánvaló az egyenlő és kölcsönös viszony: ahogy Netanjahu és Becalel Szmotrich pénzügyminiszter értékes eszköznek tekinti a Hamászt, a Hamász is értékes eszköznek tekinti Netanjahut és kormányát”, jegyezte meg Bergman.
2023. január 14-én, tíz nappal azután, hogy Jariv Levin igazságügyminiszter bemutatta a Netanjahu támogatásával végrehajtandó igazságügyi reformtervét, a Hamász politikai irodájának vezetője, Iszmail Hanije a Dohában összegyűlt Hamász végrehajtó bizottság tagjai előtt felszólalt, megjegyezve, hogy az izraeli kormány „magában hordozza az entitás belső robbanásának magvait”. Szerinte Izrael belső megosztottsága és válságai a társadalom és az állam strukturális összeomlásának mély kifejeződései, a kormány pedig az „összeomlás folyamatához” vezet.
Szinwar is válaszolt egy magas rangú Hamász-tisztviselőnek, aki azt írta neki, hogy „Izrael belső megosztottsága a pusztítás legnagyobb eszköze”, és azt válaszolta, hogy „a válság az entitás legmélyén csap le… nem csupán polgárháború, hanem a entitás alkotóelemeit összetartó ragasztó szétesése”.
2023 januárjában, kevesebb mint két héttel a kormány megalakulása után, a Hamász katonai szárnyának magas rangú vezetőiből és Szinwarból álló korlátozott haditanács ülésezett a Gázai övezetben. A találkozó következtetése az volt, hogy az új kormány nagyon jó a Hamásznak. „A politikai infrastruktúra és a terep infrastruktúra, amelyet ez a cionista kormány létrehoz” – mondta Szinwar –, „segíteni fog nekünk az al-Maszru’ al-Kabir [a nagy projekt, a Hamász beceneve az offenzívára] folytatásában.” 2023 májusában a kis haditanács úgy döntött, hogy a nagy projektet a tisri ünnepek alatt hajtják végre, két okból kifolyólag: az „izraeli lézerprojekt” – azaz a Magen Or rendszer – működőképessé tételének előmozdítására irányuló izraeli vágy; valamint a kormány intézkedései miatt, amelyek az Izraelt szétszakító társadalmi-politikai válsághoz vezettek.
Az i24NEWS a cikkre reagálva kijelentette: „A dokumentumot tényszerűen és professzionális módon mutatták be, két különböző cikkben. Tartalmának nagyrésze nem volt mindenki számára ismert a megjelenés előtt. Kiállunk a cikkek mögött, és büszkék vagyunk az általuk generált diskurzusra.”
The post „Bild 2”: A „leleplezett” dokumentum és a hazugság first appeared on Új Kelet Live.