SzántóGráf

Kabinetülés, bomba-utánzat és Szanaa fényárban

Avi/ujkelet.live

A háború 690. napja, kabinetülés: Binjámin Netanjahu miniszterelnök ma délután 4 órakor összehívja a biztonsági kabinetet, hogy negvitassák Gáza ügyét valamint a túszalku elérésére irányuló erőfeszítéseket.

A miniszterelnök hivatala nem kívánt nyilatkozni arról, hogy Netanjahu felveti-e a részleges túszalku javaslatot, amelyet a Hamász terrorszervezet a múlt héten elfogadott, bár izraeli jelentések szerint ez nem szerepel a találkozó napirendjén.

„A közvetítők nem értik, miért nem jelzett még vissza Izrael” – mondta Jair Lapid ellenzéki vezető ma reggel a Ynetnek nyilatkozva. Állítása szerint az egyik közvetítő magas rangú képviselője azt mondta neki, hogy a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodás megköthető, miután a Hamász pozitív választ adott. „A képviselő azt mondta, hogy a Hamász válasza 98%-ban tartalmazza azt, amit Witkoff kért, és a megállapodás végrehajtható, de mi nem jeleztünk vissza a közvetítőknek.”


Júdea és Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők az éjjel gyanús tárgyat fedezett fel Migdal Oz kibuc közelében. Mint kiderült egy műanyagból készült bomba-utánzat volt, melynek az aljára propellert ragasztottak.

A tárgy nem tartalmazott robbanóanyagot, de a biztonság kedvéért ellenőrzött robbantással megsemmisítették.

Palesztin riportok szerint az izraeli biztonsági erők ma reggel nagyszabású és szokatlan hadműveletet indítottak Rámalláh központjában.

A hadsereg tevékenységének céljára utalhat a városközpontban, az Al-Manara téren található Arab Bank fiókjáról készült felvétel:


Jemen: Az izraeli légierő jemeni fővárosban végrehajtott Igazság Oázisa hadművelete után Szanaát zöld fényben világították meg Mohamed próféta születésnapja alkalmából. A KAN közszolgálati műsorszolgáltató riportere megjegyezte: Úgy tűnik, sikerült megoldaniuk az ottani áramproblémát.


Szíria: Szíria jelentések szerint az izraeli erők lövései következtében egy személy meghalt Trandzsa faluban, a pufferzónában, Quneitra régióban. Az izraeli hadsereg még nem nyilatkozott az ügyben.


Libanon: A Hezbollah terrorszervezethez köthető libanoni Al-Akhbar újság ,,a részleteket ismerő forrásokat” idézve arról számolt be, hogy a libanoni hadsereg titkolja a Hezbollah lefegyverzésére irányuló tervének szakaszait, a libanoni kormány tervének megfelelően, és hogy üzeneteket közvetített az ország magas rangú tisztviselőinek, miszerint az erőforrások és eszközök hiánya miatt nem képes azt egész Libanonban végrehajtani. Továbbá a libanoni hadsereg ,,ragaszkodik ahhoz, hogy ne keveredjen semmilyen konfrontációba Libanonon belüli entitással”, és megállapodások megkötésében érdekelt a belső libanoni eszkaláció megakadályozása érdekében.

Mindeközben egy libanoni tisztviselő ma reggel a Hezbollah-ellenes Nidaa Al-Watan újságnak azt nyilatkozta, hogy óvatos optimizmus jellemzi Netanjahu miniszterelnök hivatalának bejelentését, de tetteket akarnak, nem pedig beszédet, és minden olyan lépés, ami nyugalmat hoz, segít gyorsan megoldásokat találni.


Ausztrália: Az iráni külügyminisztérium szóvivője szerint Ausztrália belpolitikai okokból döntött úgy, hogy kiutasítja Irán nagykövetét.

Ausztrália kedden bejelentette, hogy kiutasítja Irán canberrai nagykövetét, Teheránt vádolva két antiszemita támadásért, Sydneyben és Melbourne-ben.

The post Kabinetülés, bomba-utánzat és Szanaa fényárban first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version