Avi/ujkelet.live
A háború 693. napja: Az Izraeli Védelmi Erők tegnap lokalizálta és hazahozta Gázából Ilan Weiss maradványait, akit 2023. október 7-én a Hamász terroristái meggyilkoltak és elraboltak Be’eri kibucból.
A Miniszterelnöki Hivatal nyilatkozata szerint a mentőakció során egy másik túszhoz kapcsolódó leleteket találtak, akinek a nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az azonosítás még folyamatban van.
A komplex mentőakciót az Izraeli Védelmi Erők Déli Parancsnokságának erői hajtották végre a Katonai Hírszerzéssel, a Sabak belbiztonsági szolgálattal és a különleges erőkkel együttműködve. A műveletet a hírszerző szolgálatok által szerzett pontos információk tették lehetővé.
Weiss a kibuc vészhelyzeti erőinek helyettes vezetője, a kibuc infrastruktúrájának menedzsere volt, és logisztikai támogatást nyújtott a helyi biztonsági csapatnak.
Miután a terroristák beszivárogtak, Ilan elment kinyitni a kibuc fegyvertárát, majd nyomaveszett. 2024 januárjában bejelentették, hogy 55 éves korában szolgálatteljesítés közben elesett.
A magyar állampolgársággal is rendelkező Ilan odaadó apa, és elkötelezett és nagyra becsült tagja volt a közösségnek.
Szeretett vendégséget tartani, művelni a kertjét, sörözni, hétvégenként pedig motorozni járt sógorával, a kibuc reagáló egységének tagjával, akit szintén megöltek október 7-én.
Feleségét, Sirit és egyik lányát, Nogát túszul ejtették, ötven nap fogság után szabadultak az első túszalku keretében.
Ilant felesége és három lánya gyászolja.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post A hadsereg hazahozta Gázából Ilan Weiss maradványait first appeared on Új Kelet Live.