SzántóGráf

Azonosították Idan Stivi holttestét, majd ígéretek és tüntetések

ujkeletlive

48 – azonosították Idan Stivi holttestét; szülei, három testvére, és barátnője gyászolja

A Szimchát Tóra-i támadások idején a Nova fesztivál közelében meggyilkolt és elhurcolt Idan Stivi földi maradványait, a szintén meggyilkolt Ilan Weiss holttestével együtt a múlt heti komplex mentőakció keretében hozta haza az Izraeli Védelmi Erők. A mentési akciót a Déli Parancsnokság erői a Katonai Hírszerzéssel, a Sabak belbiztonsági szolgálattal és a különleges erőkkel együttműködve hajtották végre.

A 29 éves Idan a reimi zenei fesztiválra azért érkezett, hogy az eseményen fellépő barátairól készítsen filmet, de még a bejáratig sem jutott el, amikor a terroristák megszállták a helyszínt. Annyi ideje még maradt, hogy felhívja barátnőjét, akinek azt  mondta, hogy hazafelé tart miközben két barátját próbálta kimenekíteni autójával. Útközben fegyveresek támadtak rájuk, autóját szétlőtték. Barátai holttestét néhány nappal később találták meg, őt eleinte eltűntként tartották nyilván. Tavaly januárban a hadsereg szóvivője tájékoztatta a családot, hogy Idant gyilkosai elhurcolták az övezetbe, majd október 7-én, pontosan egy évvel az elrablása után a hozzátartozók újabb értesítést kaptak, miszerint már a támadás reggelén meggyilkolták, az övezetbe holttestét hurcolták el.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Katz védelmi miniszter, illetve Jichák Herzog elnök részvétét fejezte ki a családnak

A Miniszterelnöki Hivatal tegnap esti közleménye szerint Netanjahu mindkét meggyilkolt túsz családjával beszélt, és „méltatta Ilan és Idan bátorságát, akik október 7-én életek mentése érdekében cselekedtek,” – majd megjegyezve, hogy a miniszterelnök az ígérte a családoknak, hogy Izrael „fáradhatatlanul azon dolgozik azon, hogy minden túsz visszatérjen, az élők és a halottak egyaránt.”

A család és a barátok elmondása szerint Idan szerette a természetet, a fotózást, és az állatokat – különösen a kutyákat, két éve októberben már nem tudta elkezdeni egyetemi tanulmányainak második évét a Reichman Egyetemen.

Az érintett hozzátartozókat képviselő szervezet közleményben hangsúlyozta – „Idan emlékéhez méltó izraeli temetése érdekében történt kimentésével lezárult egyfajta kör, valamint Izrael Állam alapvető kötelességének teljesítése polgárai felé. Szívünk ma együttérez a Stivi családdal. A szomorúság és a fájdalom mellett, Idan visszatérése bizonyos fokú lezárást jelent a család számára, és enyhülést a 694. napja tartó idegtépő várakozás után. Szeretnénk kifejezni mély hálánkat a hadseregnek, és a biztonsági erőknek, akik odaadással, bátorsággal dolgoztak, és dolgoznak, és akik visszahozták Idant. Köszönetet mondunk továbbá a különböző szakmai szerveknek is, melyek részt vettek az azonosítás folyamatában.”

A Fórum továbbá hangsúlyozta: „a bonyolult azonosítási folyamat fájdalmas és nehéz emlékeztető a valódi veszélyre, hogy az elesettek eltűnhetnek Gáza romjai alatt. A túszok visszahozatala a kulcs az izraeli győzelemhez, ez az egyetlen út a gyógyuláshoz, és a nemzeti újjászületéshez. Izrael népe azt akarja látni, hogy minden túsz – ki a megmentés, és a gyógyulás, ki a méltó temetés érdekében, hazatérjen egy átfogó megállapodás keretében.”

A kettős gyász estéjén, a szombat kimenetele után tömegek vonultak az utcára országszerte. A tel-avivi Túszok Terén a felszólaló családtagok az összes fogvatartott kiszabadítását biztosító háború lezárását követelték a kormánytól, hangsúlyozva, hogy a túszok már nem bírnak ki további nyomást, két éve tartó fogság, kínzás és éheztetés közepette.

A legutóbbi januári tűzszüneti megállapodás keretében kiszabadult túszok korábban megerősítették, hogy az életükért zajló tüntetések segítettek túlélni. Tegnap este a tér közepén a túszok és családtagjaik fényképeit állították ki, a tüntetők pedig olyan táblával vonultak fel, amelyen Ejál Zamir vezérkari főnök fotója mellett azon nyilatkozata állt, miszerint – „megteremtettük a feltételeket a túszok kiszabadításához.”

A felszólalók között, a terroristák által meggyilkolt, és utána elhurcolt Itaj Chen törzsőrmester testvére megköszönte a közvélemény támogatását, és azt, hogy a támogatóknak köszönhetően minden héten megtelik a tér, mondván – „nem tudom, hol lennénk a közösség támogatása nélkül, amely erőt ad nekünk a folytatáshoz,” – majd Itaj másik testvére, aki idén kezdi a tizedik osztályt, így szólt: „fontos számomra, hogy tudják, ki volt Itaj, és ne váljon névtelen áldozattá. Csodálatos testvér volt – segített a tanulásban, elvitt játszani, társasjátékokat játszott velünk, amikor unatkoztunk, és mindig ott volt mellettünk. A nem szabad hozzászokni ahhoz, hogy továbbra is túszok maradnak – haza kell térniük. Az élőknek vissza kell kapniuk az életüket, a halottakat pedig el kell temetni.”

A Gázában szintén fogvatartott Avinatan Or testvére, hangsúlyozta, hogy – „amit két éve tartó háború alatt nem értünk el, valószínűleg a következő években sem fogjuk. A túszoknak azonban minden nap, minden éjjel van mit veszíteniük: az életüket, egészségüket, lelküket. A tétovázás minden pillanata elviselhetetlen árat követel tőlük, és tőlünk,” – mondta, majd felidézte, hogy utoljára lányának harmadik születésnapján látta testvérét – „hiányzik. Ott volt, énekelt neki, ölelte, tele volt élettel. Ma már majdnem öt éves. Két év telt el nélküle. Hogyan magyarázzuk el egy kislánynak, miért nem tér haza a nagybátyja?”

A Hamász fogságából megszökött, majd tévedésből az izraeli hadsereg által megölt Jotam Háim testvére emlékeztetett, hogy – „az értékek, amelyek Jotamot és barátait vezették – barátság, egység, bátorság, felelősség, kölcsönös támogatás, amelyeket mi is szeretnénk megőrizni, és melyeknek iránytűként kellene szolgálniuk az ország vezetői számára. Amikor a kiéheztetett túszok képeit látom, az országunk kudarcát látom. Hogyan lehetséges, hogy a miniszterelnök azt mondja, nyugodt lelkiismerettel alszik, miközben mi éjjelente a testvérem segélykiáltásait halljuk? Hogyan lehet, hogy miniszterek büszkélkednek azzal, hogy meghiúsították az megállapodásokat, miközben a túszokat lemészárolják az alagutakban? Hogyan lehet, hogy a 2023. október 7-i katasztrófa után a vezetés nem tesz meg mindent a túszok hazahozataláért?”

A tel-avivi központi tiltakozások mellett országszerte több helyszínen tartottak tüntetéseket.

A Sa’ar HaNegev csomópontnál rendezett gyűlésen a szintén fogvatartott Omri Miran felesége, Lisáj is felszólalt, hangsúlyozva: „694 napja minden másodperce rettegés. 12 nap telt el azóta, hogy a Hamász pozitív választ adott, és Izrael? Hallgat. Egy ország, amely 12 nap alatt döntő csapást mért Iránra, most 12 napja nem talál időt válaszolni a Hamásznak. Amennyiben ez úgy néz ki, és úgy hangzik, mint szabotázs, akkor ez valószínűleg szándékos szabotázs az izraeli kormány részéről. Ezért fokoznunk kell a nyomást, és eljutni ahhoz az egyetlen emberhez, akinek kezében a túszok és a katonák sorsa van – a miniszterelnökhöz.”

A két egymást követő héten szervezett tömeges leállás napja után, a túszok családjai bejelentették, hogy fokozzák a nyomást, és a héten szerdára újabb „Izrael kiáll” tiltakozónapot tartanak Jeruzsálemben, a túszok kiszabadítását követelve a kormánytól.

The post Azonosították Idan Stivi holttestét, majd ígéretek és tüntetések first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version