Avi/ujkelet.live
Míg az arab országok többsége, köztük Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, támogatását fejezi ki Ahmed as-Saraa szíriai elnök rezsimje iránt, Egyiptom továbbra is hallgat Izrael Szíriában végrehajtott műveletei kapcsán, jelentette reggel a KAN közrádió.
E hallgatás mögött Kairó összetett álláspontja húzódik meg Damaszkusz új vezetőjével kapcsolatban. Kairó egyrészt üdvözölte a Szíriára kivetett szankciók feloldását a szíriaiak jóléte érdekében, de egy, a részleteket ismerős egyiptomi forrás a KAN-nak azt nyilatkozta, hogy Egyiptom is úgy véli, óvatosnak kell lenni az al-Saraa rezsimmel, és nem szabad nagy reményeket fűzni hozzá a nemzetközi színtéren.
Ugyanez a forrás azt is hozzátette, hogy Egyiptom kevésbé lelkesedik az Egyesült Államok és a nyugati országok as-Saraával kapcsolatos hozzáállásáért. Miközben Kairó stabilitást és területi integritást akar Szíriának, jogos kétségek merülnek fel az új szíriai kormánnyal és annak szélsőséges háttérével kapcsolatban.
Bassár el-Aszad volt elnök rezsimjének bukásának első napjától kezdve Egyiptom a színfalak mögött aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy as-Saraa hatalomra kerülése iszlamista erők felemelkedését okozhatja a régió más országaiban, sőt akár saját országában is.
Ezért még napjainkban is az egyiptomiak – más országokkal ellentétben – úgy vélik, hogy az új elnöknek először be kell bizonyítania, hogy ő és emberei maguk mögött hagyták dzsihadista múltjukat, mielőtt bármilyen fejlemény történne diplomáciai fronton.
The post Egyiptom kétségei és félelmei a szíriai rezsim kapcsán first appeared on Új Kelet Live.