SzántóGráf

Netanjahu jelöltje útban a Sabak élére

Avi/ujkelet.live

A háború 715. napja: A Grunisz-bizottság csütörtökön összeült, hogy megvitassa David Zini tartalékos vezérőrnagy kinevezését a Sabak belbiztonsági szolgálat élére. A bizottság még nem hozott döntést, jövő héten ismét összeül, és maga Zini vasárnap jelenik meg előtte. Ejal Zamir vezérkari főnököt szintén beidézték, hogy véleményezze a kinevezést.

Zini vallásos cionista, a Golán-fennsíkon található Keshet mosávban él. A Szajeret Matkalban szolgált, az Egoz kommandós egység parancsnoka volt, és az Alexandroni-dandárt is vezette.

A bizottság várhatóan figyelembe veszi majd azt a tényt is, hogy Zini testvére, Smuel a milliárdos Falic család közeli munkatársa, amelynek tagjai közel állnak Binjámin Netanjahu miniszterelnökhöz és családjához. Vizsgálják majd a vezérkari főnök döntését is, amellyel elbocsátotta Zinit a hadseregből, miután Zini nem tájékoztatta őt a Netanjahuval folytatott találkozójáról, mely során felajánlotta neki a Sabak igazgatói posztját. Zini annak tudatában fogadta el az ajánlatot, hogy Netanjahunál összeférhetetlenség eset áll fenn a Katargate-ügyben tanácsadói ellen indított Sabak-vizsgálat miatt.

A bizottságnak felvetett aggodalmak egyike, hogy Netanjahu személyes lojalitásból fakadóan döntött Zini kinevezéséről, és Zini viselkedése csak megerősíti ezt az aggodalmat.

Bizottságnak írt levelében Zini kijelentette, hogy tartja magát a törvényekhez és a Legfelsőbb Bíróság döntéseihez, és elutasította az ellene felhozott vádakat, mondván, azok egy része irreleváns megfontolásokból ered, jelentette tegnap este a 13-as csatorna. Vasárnap azonban választ kell adjon, hogy miért fogadta el Netanjahu kinevezését annak tudatában, hogy a miniszterelnök megszegte vele a főügyész rendelkezését.

A bizottság hajlik a kinevezés jóváhagyására, a végső döntést azonban csak a benyújtott összes anyag áttekintése után hozzák meg. A jóváhagyás útjában álló fő akadály jelenleg a kinevezési folyamattal kapcsolatos kétségek.

A 13-as csatorna jogi szakértője, Baruch Kra heti rovatában a Wallán rámutatott, hogy az utóbbi napokban itt-ott elhangzottakkal ellentétben a főügyész, Gali Baharav-Miara Grunisz-bizottságnak adott véleményében nem minősítette Zini kinevezését. A főügyész úgy véli, hogy Zini kinevezése nem megfelelő, és komoly jogi nehézségeket vet fel. Ezt az álláspontot a bizottságnak benyújtott részletes véleményében kifejti, amelyben rámutat a kinevezéssel kapcsolatos hiányosságokra. Ha azt gondolta volna, hogy minden rendben van a kinevezéssel, akkor egyáltalán nem fordult volna a bizottsághoz, ahogy például Dani Levy rendőrfőkapitány kinevezésének esetében. Tehát már az a tény, hogy Baharav-Miara felvette a kapcsolatot Grunisszal, azt mutatja, hogy problémája van a kinevezéssel.

A bizottságban meg lesz a többség, amely jóváhagyja Zini kinevezését, de Kra szerint nem ez az érdekes kérdés. A kormány nem köteles elfogadni a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Aser Grunisz vezette Vezetői Kinevezések Tanácsadó Bizottságának álláspontját, nem véletlenül hívják „tanácsadó” bizottságnak. Ésszerű feltételezni azonban, hogy a bizottság álláspontja nagyban befolyásolja majd a Legfelsőbb Bíróság bíráit fellebbezés esetén, de akinek a véleménye igazán számítani fog nekik, az Gruniszé.

A Sabak négy korábbi vezetője kifogásolta Netanjahu döntését, hogy Zinit jelöli a szolgálat élére. Joram Cohen, aki 2011 és 2016 között vezette a Sabakot Netanjahu kinevezettjeként a következőt írta a bizottságnak:

„2014 folyamán, amikor a szolgálat vezetője voltam, Binjámin Netanjahu miniszterelnök behívatott az irodájába. A megbeszélés zárt ajtók mögött zajlott. A miniszterelnök a találkozón elmondta, hogy nemrég értesült arról, hogy Naftali Bennettet (aki akkoriban miniszter és kabinettag volt) elbocsátották a Szajeret Matkalból, miközben harcos volt, állítása szerint hűség problémák miatt. Válaszul megkérdeztem a miniszterelnököt, hogy miért osztja meg velem ezt a régi információt? A miniszterelnök azt válaszolta, hogy egy megbízhatatlan személy nem vehet részt a kabinet megbeszélésein, és nem juthat hozzá minősített információkhoz, ezért a miniszterelnök azt mondta nekem, hogy ‘elvárom, hogy a Sabak vezetőjeként dolgozz a biztonsági engedélye visszavonásán’. Azonnal közöltem a miniszterelnökkel: ‘Semmilyen körülmények között és semmilyen módon nem szándékozom ezt megtenni.’ A miniszterelnök egy legyintő kézmozdulattal válaszolt, és azt mondta: ‘Akkor felejtsd el az egészet.’ Megjegyzendő, hogy a miniszterelnök által Bennett miniszterrel kapcsolatban ezen a találkozón adott információk utólag tényszerűen megalapozatlannak bizonyultak.”

Cohen felidézett egy incidenst, mely utódja, Nadav Argaman hivatali ideje alatt történt: Cohen szerint, miután Beni Gantz mobiltelefonját feltörték, Netanjahu miniszterelnök követelte, hogy a Sabak vezetője, Argaman jelentse be, hogy Gantz alkalmatlan a miniszterelnöki posztra, mert az irániak „zsarolják”. Argaman ezt megtagadta.

Maga Argaman is a bizottsághoz fordult, számos más problémára is kitérve, többek között Zini Netanjahuval folytatott interjújának eltitkolására Zamir vezérkari főnök elől. A katonai rádió májusban leleplezte Zini kinevezési folyamatát, valamint annak eltitkolását Zamir vezérkari főnök és a miniszterelnök katonai titkára, Roman Gofman elől.

Ezzel szemben, A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint a Netanjahu által menesztett Sabak-főnök, Ronen Bar „enyhébb” álláspontot képviselt a bizottságnak utódja, Zini kinevezésével kapcsolatban. Bar a vallomásában Zini értékeire is kitért.

A négy volt Sabak vezető kifogása több mint 250 volt Sabak tisztviselő jelölés elleni kritikáját követi, akik aláírtak egy petíciót, amelyben aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a kinevezés jelentősen felborítaná az egyensúlyt Izrael biztonsági szükségletei és Izrael demokratikus értékeinek védelme között, ami szintén a Sabak szerepének része. Az aláírók különös aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Zini a miniszterelnök iránti engedelmességet helyezné előtérbe a Legfelsőbb Bíróság ítéleteinek betartásával szemben.

„A biztonsági rendszer vezetőinek hűsége nem pártpolitikai hűség egy adott kormányhoz vagy személyes hűség egy miniszterelnökhöz” – áll a közleményben. „Ez az izraeli közvélemény egésze iránti hűség.”


Hová lett a dokumentum? Egyre több rejtély és kérdőjel övezi Netanjahu miniszterelnök azon állítását, miszerint azért nevezte ki Zinit a Sabak élére, mert előre figyelmeztetett az október 7-i katasztrófára. Netanjahu sokszor említette a „riadót fújó jelentést” Zini kiválasztásának fő okaként, de ennek ellenére ez a történet – amely ha igaz, drámai következményekkel jár a kinevezésen túl is, ha pedig hamis, súlyos árnyékot vethet rá – teljesen eltűnt a Grunisz-bizottsághoz intézett érveiből, jelentette a Ynet hírportál.

Az ügy a Miniszterelnöki Hivatal Zini kinevezésével kapcsolatos nyilatkozatával kezdődött, amely így szólt: „Mit ismert fel Zini vezérőrnagy hat hónappal a mészárlás előtt? 2023 márciusában a Gáza Hadosztály parancsnoka felkérte, hogy vizsgálja meg a hadosztály magatartását és felkészültségét. A hangsúly egy meglepetésszerű rajtaütésen volt… A titkos jelentésében különféle hiányosságokat talált az ilyen típusú eseményekre való felkészültségben.” Később azt írták, hogy „Netanjahu jóváhagyta Zini vezérőrnagy jelentésének következtetéseiből egy részlet közzétételét”, a miniszterelnök és hivatala pedig azt állította, hogy Zini felismerte a „meglepetésszerű rajtaütés” veszélyét. A hivatal által korábban közzétett videóban Netanjahu kifejtette: „Kiváló Sabak-főnök lesz. Leleplezte és látta a problémát Gázában. És az emberek azt kérdezik: miért nem álltatok elő ezzel a dologgal? Mert ez egy titkos jelentés volt.” Ennek ellenére ez nem akadályozta meg Netanjahut abban, hogy amikor úgy kívánta, részleteket hozzon nyilvánosságra belőle.

Egy másik videóban Netanjahu Zini kinevezésének körülményeit taglalta, mondván, hogy „ez jelentette a legnagyobb különbséget. A mészárlás előtt hat hónappal írt jelentésében tisztán látta a dolgokat, és figyelmeztetett, hogy fennáll egy váratlan szárazföldi invázió veszélye, amelyre másképp kell felkészülnünk. Sajnáltam, hogy ez a jelentés nem jutott el hozzám, de azt is mondhatom, hogy örültem, hogy volt valaki, aki figyelmeztetett és helyesen látta a dolgokat.”

A valóságban, ahogy azt röviddel ezután a Ynet is feltárta, Zini dokumentuma ,,egy taktikai összefoglaló volt, amelyet taktikai szintre szántak, hadosztályparancsnoki szintig, de azon túl nem. Ez egy olyan jelentés, amely kizárólag a kerítés mentén zajló biztonsági intézkedések vizsgálatával és a helyi beszivárgási kísérletekre való felkészültséggel foglalkozik.” Ezt állítják azok, akik ismerik Zini munkáját, hozzátéve, hogy „a dokumentum nem tartalmaz figyelmeztetést egy általános támadásra”.

De ennek ellenére a miniszterelnök emberei továbbra is a kinevezést szorgalmazták, erőfeszítéseiket többek között erre a történetre alapozva.

A Legfelsőbb Bíróság meghallgatást tartott azokról a petíciókról, amelyek Netanjahu Zini kinevezési módját támadták, részben a Katargate-ügy nyomozás miatt. A folyamat részeként három bizalmas megbeszélést tartottak azzal a céllal, hogy megpróbáljanak megállapodásra jutni a főügyész és a kormány között a kérdésben. Netanjahu képviselője a megbeszéléseken Joszi Fuchsz kabinettitkár volt.

Az érveket, amelyeket Fuchsz a bíráknak készült bemutatni, magától Netanjahutól kapta. A Fuchsz által kézzel írott érvelőlap, amely tartalmazza azokat az érveket, amelyeket a bírák előtti meghallgatásokon felvetett, feltárja, hogy a bizalmas meghallgatások keretében Fuchsz Netanjahu nevében tervezte elmagyarázni, miért választották Zini vezérőrnagyot vezető jelöltnek a Sabak élére.

Fuchsz érvelő dokumentuma szerint: „(Zini) volt az a vezérőrnagy, akit felkértek, hogy készítsen jelentést az Izraeli Védelmi Erők felkészültségéről egy Hamász általi meglepetésszerű támadásra, és ő benyújtott egy ilyen jelentést hat hónappal október 7. előtt, de a kiadott figyelmeztetései közül néhányat nem korrigáltak, és sajnos valóra váltak.”

Azonban Netanjahu Grunisz-bizottsághoz intézett megkeresésében ez az egész történet eltűnt, annak ellenére, hogy a szóban forgó „figyelmeztetésre” nagy hangsúlyt helyeztek – mind nyilatkozatokban, mind videókban, mind a bíróságokon. Más szóval: Netanjahu szerint a fő ok, amiért Zinit választotta a pozícióra, egyáltalán nem szerepel a bizottsághoz intézett fellebbezésben, melyben Netanjahu a kinevezés jóváhagyását kéri.

A dolgok még furcsábbá válnak, amikor Netanjahu azokra az átvilágítási eljárásokra utal, amelyek a kinevezéséről szóló döntéséhez vezettek. A környezetében hallott állítással ellentétben, miszerint májusban egy gyakorlat során találkozott Zinivel, majd interjút készített vele, Netanjahu most azt állítja, hogy ,,körülbelül másfél évvel ezelőtt interjút készítettem Zini vezérőrnaggyal a miniszterelnök katonai titkári posztjára, és 2025 májusában felajánlottam neki a Sabak vezetőjének posztját”. Más szóval: Netanjahu még csak interjút sem készített azzal a személlyel, akit a Sabak vezetőjének választott. Egy teljesen más pozícióra készített interjút vele másfél évvel korábban, és úgy döntött, hogy arra az alacsonyabb posztra nem őt választja.

A másik kérdés, ami Netanjahu fellebbezésében felmerül, az, hogy honnan értesült erről a jelentésről. Egy, a részleteket ismerő katonai forrás megjegyezte: „Ha már a májusi gyakorlaton tartott találkozóra az ajánlattal készen érkezett, akkor min alapult ez? Netanjahu korábban azt állította, hogy Zini figyelmeztetésén alapult, most már nem ezt állítja. Valami, valamilyen kozmikus esemény történt aközött a döntése között, hogy nem Zinit választotta katonai titkárnak, és aközött, hogy Zinit választotta a Sabak élére. És ez még azelőtt van, hogy megvizsgálnánk azt a nyugtalanító kérdést, hogy Netanjahu hogyan kapta meg hirtelen azt a dokumentumot, amelyről azt állítja, hogy valós időben visszatartották tőle, egy olyan dokumentumot, amely véleményem szerint csak a Gáza Hadosztály parancsnokának, a hadosztályparancsnoknak és a szerzőjének a birtokában volt.”

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a Mozgalom a Minőségi Kormányzásért a bizottsághoz fordult, követelve, hogy idézzék be az ügyben érintett összes személyt, beleértve az akkori parancsnokot, Avi Rosenfeld dandártábornokot, és követelték magát a dokumentumot is. Még ezt megelőzően a Mozgalom a rendőrfőkapitányhoz és a főügyészhez fordult „sürgős kéréssel, hogy indítsanak bűnügyi nyomozást David Zini vezérőrnagy miniszterelnöknek kiszivárogtatott belső és bizalmas jelentésének ügyében”.

Rosenfeld, aki a hatalmas kudarc idején a Gáza Hadosztály parancsnoka volt, és akinek a mészárláshoz vezető eseményekben való részvételét a hadsereg kivizsgálta, és minden jövőbeni bizottság vizsgálni fogja, ha létrehoznak egyet, röviddel azután, hogy Zini kinevezéséről és jelentéséről riportok jelentek meg, nevében memorandumot küldött a hadsereg nyomozásait felülvizsgáló Turgeman-bizottságnak. Memoranduma, amelyet a Ynet tett közzé először a héten, teljesen más megvilágításba helyezi a Zini-dokumentumot, mint a miniszterelnök állításai.

Rosenfeld azt írta a bizottságnak, hogy felkérte Zinit, „hogy végezzen számomra egy ellenőrzést a hadosztályban akkor állomásozó erőkről egy meglepetésszerű rajtaütésre való felkészültségük tekintetében… hogy egy professzionális és külső forrás valós képet adhasson nekünk a frontvonalon álló erők felkészültségéről. A munka befejeztével jelentést készített. A megállapítások a terepen lévő erők felkészültségével foglalkoztak a rajtaütés és emberrablás fenyegetésével szemben, és javaslatokat tettek a szükséges fejlesztésekre. Egyszer sem esett szó egy széleskörű, totális támadás forgatókönyvéről, mint ami október 7-én történt.”

A memorandum végén Rosenfeld azt írta, hogy „az a kísérlet, hogy egy kérésemre készített jelentést egy komoly és alapos, az erők készültségét folyamatosan ellenőrző folyamat részeként úgy mutassanak be, mintha valaki figyelmeztetett volna minket, és mi nem hallgattunk volna rá, a valóság szöges ellentéte”.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Netanjahu jelöltje útban a Sabak élére first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version