Avi/ujkelet.live
A háború 716. napja : Jó reggelt!
A Hamász terroristái ENSZ-járművekre lőttek a Gázai övezet déli részén, és a terület elhagyására kényszerítették azokat az ENSZ-alkalmazottakat, akik a humanitárius segélyszállító teherautók útvonalának kikövezését végezték.
Az egyiptomi kormányzati információs iroda – az egyiptomi hadsereg Sínai-félszigeti készültségeiről szóló jelentéseket követően tisztázó nyilatkozatott adott ki.
A Telegraph jelentése szerint a brit miniszterelnök új szankciókat tervez bejelenteni a Hamász terrorszervezet ellen ma, ugyanakkor, amikor bejelenti a palesztin állam elismerését.
A fogságban: A fogságból idén szabadult túsz, Emily Damari azt mesélte a „Zöld Hercegnek”, Moszab Hasszán Juszefnek, a hét Hamász alapító egyikének legidősebb fiának, hogy a Hamász gázai vezetője hajlandó száműzetésbe vonulni a gázai háború lezárásáról szóló megállapodás részeként.
Az izraeli 12-es csatornán leadott angol nyelvű beszélgetésükön Damari először árulta el: „A Hamász vezetőjével, Izz ad-Din Haddaddal voltam az alagutakban és a föld felett. Azt mondta nekünk, hogy készen áll lemondani a hatalomról, biztonságos utat kapni és távozni.”
„Mindig azt mondta nekünk: ‘Az ajtó mindig nyitva áll a tárgyalásokra, sohsem lehet bezárni’” – osztotta meg. „Azt mondta nekünk: ‘Van egy ajánlat az asztalon, amiben az áll, hogy az összes Hamasz-vezetőnek távoznia kell.’ … Aztán azt mondta, ‘Nekem jó’.”
Megjegyezte, hogy al-Haddad panaszkodott, hogy Gáza irányítása „kemény munka”, és a távozás békét és nyugalmat biztosítana számukra.
Moszab Hasszán Juszef 10 éven át dolgozott a Sabak belbiztonsági szolgálatnak. Damari a szabadulása első hetében kért egy példányt a könyvéből, hogy jobban megértse a szervezetet, mely az alagutakban fogva tartotta. A múlt héten pedig sor került az első személyes találkozójukra Izraelben.
Likvidálás: Tegnap Gázaváros térségében a 98. hadosztály irányításával egy vadászgép likvidálta Madzsed Abu Szalmiját, a Hamász terrorszervezet katonai szárnyának terroristáját.
A Hamász terrorszervezetben betöltött orvlövész szerepének részeként a terrorista a közeljövőben terrorcselekményt tervezett végrehajtani az izraeli csapatok ellen Gázaváros térségében.
A támadás előtt a hadsereg intézkedéseket tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát, beleértve precíziós fegyverek, légi megfigyelés és egyéb hírszerzési információk használatát.
Abu Szalmija Dr. Mohammed Abu Szalmija, a Sifa kórház igazgatójának testvére, akit Izrael 2023 novemberében őrizetbe vett azzal a gyanúval, hogy megengedte a Hamásznak, hogy a kórházat műveleti központként használja, majd 2024 júliusában szabadon engedték.
A palesztin média szerint a csapásban Abu Szalmija családjának legalább két másik tagja meghalt, és otthonukat lerombolták.
ENSZ, Gáza: Az ENSZ jelentése szerint a Hamász terroristái ENSZ-járművekre lőttek a Gázai övezet déli részén, és fegyverrel a terület elhagyására kényszerítették azokat az ENSZ-alkalmazottakat, akik a humanitárius segélyszállító teherautók útvonalának kikövezését végezték.
A terroristák átvették az irányítást járműveik (egy buldózer és dzsipek) felett, és egy homokgáttal eltorlaszolták az utat, hogy akadályozzák a segélyszállító teherautók mozgását.
Ghasszán Alian vezérőrnagy, a COGAT vezetője egy nyilatkozatban kijelentette: „A Hamász újra és újra bebizonyítja, hogy nem érdekli a Gázai övezet lakóinak jóléte, csak a terrorista motivációi.”
„Miközben Izrael állam együttműködik az ENSZ-szel és a nemzetközi szervezetekkel a humanitárius segélyek körének bővítése érdekében, a Hamász kétségbeesetten igyekszik ezt megakadályozni, ismét cserben hagyva azokat a lakosokat, akiket állítólag képvisel, és rabszolgasorba taszítva őket a fennmaradása biztosítása érdekében”.
Libanon: Az izraeli hadsereg tegnap légicsapást hajtott végre a dél-libanoni Khardali régióban, likvidálva egy Hezbollah-operatívot, aki megfigyelte az izraeli csapatokat.
„A terrorista tevékenysége „megsérti az Izrael és Libanon közötti megállapodásokat”, jegyezte meg a hadsereg.
Júdea és Szamária: Katonai tisztviselők közlése szerint a közelgő zsidó ünnepek előtt az Izraeli Védelmi Erők nyolc további századdal erősíti meg a Júdea és Szamária Hadosztályt.
Mától a hadosztályt 23 zászlóaljnak megfelelő létszámú katona fogja alkotni. Az erősítés október közepéig, az ünnepek végéig a térségben marad.
Egyiptom: Az egyiptomi kormányzati információs iroda – az egyiptomi hadsereg Sínai-félszigeti készültségeiről szóló jelentéseket követően nyilatkozatott adott ki.
„A Sínai-félszigeten állomásozó erők azon dolgoznak, hogy megvédjék a határokat minden veszélytől, beleértve a terrorcselekményeket és a csempészetet is. Együttműködnek a felekkel, a békemegállapodás keretében, amelynek betartására Egyiptom elkötelezett. Egyiptom ismételten kijelenti, hogy elutasítja a katonai műveletek kiterjesztését Gázában, és a palesztinok földjeikről való kiűzését.”
Palesztina: A Telegraph jelentése szerint Keir Starmer brit miniszterelnök új szankciókat tervez bejelenteni a Hamász terrorszervezet ellen ma, ugyanakkor, amikor bejelenti a palesztin állam elismerését. A döntés részben az Egyesült Államok megnyugtatására tett kísérlet, mivel Donald Trump elnök nyilvánosan hangot adott Starmer palesztin állam elismeréséről szóló döntése miatti nemtetszésének.
Büntetés: Olaszországi jelentések szerint Izraelt kizárták egy helyi turisztikai rendezvényről a Hamász elleni gázai háború miatt.
A lépésre azután került sor, hogy Rimini polgármestere csütörtökön arra kérte a TTG Travel Experience szervezőit, hogy mondják le Izrael részvételét az október 8-10-i rendezvényen.
Jamil Sadegholvaad polgármester Michele De Pascale, az Emilia-Romagna régió vezetőjével közös nyilatkozatban Facebookon azt írta, hogy az izraeli jelenlét „egyenlőtlenséget” jelentene, és arra kérte a szervezőket, az Olasz Kiállítási Csoportot (IEG), hogy „gondolják át újra az izraeli stand jelenlétét”.
„Mi valóban nem hisszük, hogy ma etikailag és erkölcsileg elfogadható háború, terror és halál színhelyeit nyaralóhelyként javasolni” – mondták.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Az egyik kiszabadult túsz a Hamász mostani vezetőjével volt az alagutakban first appeared on Új Kelet Live.