ujkeletlive
Diplomácia
Előrehozott tárgyalás Netanjahu érkezése előtt
Binjámin Netanjahu miniszterelnök korábban jelezte, hogy Donald Trump elnök ismét meghívta a Fehér Házba, az immár negyedik alkalommal esedékes találkozó az elnök januári beiktatása óta, elvileg szeptember 29-én fog megtörténni.
Netanjahu hagyományosan az idei ENSZ közgyűlésen kíván beszédet mondani New Yorkban, Rosh Hasana második napján, és néhány nappal ezután utazik Washingtonba.
A miniszterelnök múlt heti sajtótájékoztatóján ugyan nem részletezte Trump meghívásának konkrét célját, de nyilvánvalóan összefügg a gázai megszállásra irányuló hadművelettel, és a hátterében zajló Fehér Házi nyomással az elvileg küszöbön álló szíriai-i megállapodásra vonatkozóan. Emellett, a Fehér Házi tárgyalások irányát mindenképpen befolyásolja, a korábban ugyan már megígért palesztin állam nyugati országok részéről történő elismerésének hulláma.
Megelőzve a hivatalos bejelentést, a kabinet tegnap reggeli ülésén, Netanjahu azt ígérte, hogy Izrael válaszolni fog a palesztin állam létrehozására irányuló felhívásokra, de csak azt követően, hogy visszatér amerikai útjáról, és beszélni fog Trumppal.
„Egyértelmű üzenetem van azoknak a vezetőknek, akik az október 7-i szörnyű mészárlás után elismerik a palesztin államot – hatalmas jutalmat adnak a terrornak. Ez nem fog megtörténni. A Jordántól nyugatra nem jön létre palesztin állam. A választ arra a közelmúltbeli kísérletre, hogy egy terrorista államot kényszerítsenek ránk földünk szívében, az Egyesült Államokból való visszatérésem után fogom megadni,” – nyomatékosította a miniszterelnök egy videonyilatkozatban, utalva kormánya azon szándékára, hogy a palesztin állam elismerésére válaszul, bejelenti a vitatott Júdea és Szamáriai (Ciszjordánia) területek Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter által követelt szinte teljes egészében történő annektálását – vagy ahogyan Izraelben értelmezik, a területek feletti szuverenitás kiterjesztését.
Netanjahu említett hó végi elnöki találkozóját jóval megelőzve, Trump az ENSZ New York-i közgyűlésének alkalmából még a mai nap folyamán arab és muszlim vezetők egy kiválasztott csoportjával fog találkozni, hogy megvitassák a gázai háború befejezésének módjait, – jelentette az Axios két, a tervezett találkozó részleteit ismerő arab forrásra hivatkozva.
A Fehér Ház eddig nem nyilatkozott, de a meghívókat állítólag már kiküldték a találkozóra, amelyre várhatóan kedden, keleti parti idő szerint délután fél háromkor kerül sor. A meghívottak között az elnök Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Egyiptom, Jordánia és Törökország vezetőit hívta a megbeszélésre, amelynek célja, hogy a meghívott arab és muszlim országok részvételét megvitassák a gázai háború utánra vonatkozóan sőt, az Axios szerint elvileg csapatokat is küldenének egy stabilizációs rendfenntartó erő kötelékeibe, amely felváltaná az övezetet megszállás alatt tartó izraeli hadsereget.
A megbeszélésen az arab vezetők várhatóan rá fognak világítani arra, miszerint bármilyen terv akkor esedékes, amennyiben Izrael hajlandó a háborút befejezni, és nyilvánvalóan Trumpot arra fogják kérni, hogy gyakoroljon nyomást Netanjahura. Másrészről, a miniszterelnök és koalíciós partnerei részéről bejelentett várható annektálás a Trump életművének nevezett Ábrahám Egyezmény felbomlását eredményezi, amit az elsőként Izraelt elismerő Egyesült Arab Emírségek már többször is hangsúlyozott.
Továbbá, az Axios úgy tudja, hogy Trump várhatóan ugyanazon a napon külön fog tárgyalni több Perzsa-öböl menti ország – Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Omán, Bahrein és Kuvait vezetőivel. Az Hamász vezetői likvidálására irányuló Doha elleni bombázás az első izraeli támadás az Öböl-menti országok ellen, ezért az említett arab országok biztosítékokat szeretnének kapni arra vonatkozóan, hogy hasonló támadások nem fognak ismét előfordulni.
Újabb viharos politikai kinevezés
Ronen Bar volt Sábák-főnök menesztése körüli feszültség alig csillapodott, amikor utódjának David Zini személyében történő kinevezésével Binjámin Netanjahu miniszterelnök újabb vihart kavart. Zini kinevezése a Legfelsőbb Bíróság után egyelőre a Grunisz bizottság jóváhagyása után léphet életbe, döntés várhatóan az őszi ünnepek után várható, miközben a miniszterelnök újabb vitatott kinevezést jelentett be. A kormány tegnap egyhangúlag döntésére, miszerint Tzahi Bravermant az Egyesült Királyság akkreditált nagykövetének nevezi ki, árnyékot vet, hogy jelenleg is zajló vizsgálat folyik ellene bizalommal való visszaélés gyanújával.
Netanjahu szerint hivatalának kabinetfőnöke, Braverman kinevezését jóváhagyó bizottság „megalapozatlan” követeléseket fogalmazott meg, bírálva a politikai kinevezésekkel kapcsolatos „különleges képesítések” követelményét.
„Végső soron tapasztalt emberekre van szükségünk, valakire, aki olyan közéleti tapasztalattal rendelkezik, mint Braverman. A politikában jártas személyek kinevezései, miszerint bizonyítanunk kell a különleges képesítéseket, ez alaptalan. Vannak itt olyan emberek, akik megpróbálják akadályozni a munkánkat,” – közölte Netanjahu a kormányülésen.
A jelenlevő Eli Cohen miniszter válaszul azt javasolta, hogy ne „politikai,” hanem inkább „diplomáciai kinevezéseknek” nevezzék át, hogy kikerüljék a bizottság követeléseit.
Kabinetfőnökének kinevezését a miniszterelnök hivatalán keresztül kezdeményezte még júliusban, figyelmen kívül hagyva, hogy Bravermant 2024 novemberében hallgatták ki, azzal a gyanúval, hogy az 2023. október 7-i hivatalos jegyzőkönyvben jogosulatlanul átírt adatokat. A gyanú szerint Netanjahu kabinetfőnöke megkereste a gyorsírót, aki a katonai miniszter és a miniszterelnök közötti, a háború kezdetének reggelén 06:40-kor lefolytatott beszélgetés átiratát jegyezte le, és arra kérte, hogy a beszélgetés időpontját 06:29-re változtassa meg. Miután a jegyzőkönyv készítője megtagadta a kérést, a katonai titkár maga vette át a jegyzőkönyvet, kijavította az időpontot, és követelte, hogy írja be a javított adatokat. Braverman a kihallgatás során azt állította, hogy ami történt, mindössze egy „hiba javítása” volt a protokoll szerint.
The post Trump találkozóra hívta az arab országokat a gázai háború ügyében first appeared on Új Kelet Live.