ujkeletlive
„A mi generációnk leveszi az egyenruháját, lerázza válláról az elégett házak hamvait, és lemossa a ránk hagyott kudarcokat. Gondoskodunk arról, hogy állami vizsgálóbizottságot hozzanak létre, hogy a ‘soha többé’ valóban soha többé legyen.”
A Szimchát Tóra-i mészárlások második évfordulóján, a Gázában még mindig fogvatartott 48 túsz elhurcolásának, és a háború 732. napján tegnap este került megrendezésre az Október 7-i családok központi Emlékünnepsége a tel-avivi Jarkon Parkban.
A rendezvény, immár második alkalommal Jonatan Samriz Kumu [Kelj fel] egyesülete kezdeményezésére létrejött több tízezres tömeget vonzó civil megemlékezést az izraeli média élőben közvetítette, ugyanakkor számos helyszínen, és a Túszok Terén párhuzamosan zajló rendezvényen kivetették a jelenlévők számára, illetve sugározták szerte a világon.
- A szervezők közleménye szerint idén is nagy hangsúlyt fektettek a családok autentikus emlékeinek megszólaltatására, és arra, hogy minden társadalmi réteget képviseljenek. A mozgalom csatlakozásra szólított fel mindenkit az áldozatok előtti egy perces néma tiszteletadásra, hangsúlyozva, hogy a felhívás minden izraelihez, és a világon mindenkihez szól – „vegyék ki részüket, terjesszék az üzenetet, és álljanak ki az egész izraeli nép mellett.”
Az ünnepséget Tzahi Halevi színész, és Asira Greenberg – a 2023 decemberében Gázában elesett, a goláni 13. zászlóalj parancsnoka, Tomer Greenberg alezredes özvegye vezették. Az est folyamán a színpadon felléptek: Eszter Rada, Berry Szakharof, Daniel Weiss, Hadag Nachas, a Hatikva 6, Juval Rafael, Jardena Arazi, Noam Kalinsthein, Eden Golan, Eden Haszon, Idan Amadi, Amir Benayoun, Rita izraeli énekesnő, Riki Gal, Rami Klinshtein, Siri Maimon, Salom Hanoch, Slomi Sabat, Slomo Artzi és Tamir Greenberg.
A megemlékezés este fél tízkor egy egyperces néma csenddel, majd ezt követően a Jizkor és a Kadis imával vette kezdetét, amelyet a 2023. december 3-án elesett tartalékos zászlós Ben Zuszman édesapja, illetve Elchanan Danino rabbi, akinek a fiát, Urit gyilkolták meg a Hamász fogságában, olvasták fel.
Azt követően a fogságból szabadult Agam Berger heged játéka vezette fel a Nova fesztivál túlélője, a tavalyi Eurovíziós fesztiválon Izraelt képviselő Juval Rafael, valamint a Be’eri kibuc túlélője, Daniel Weisz megható duettjét.
Az est folyamán a hozzátartozók vallomásai jelentek meg a hatalmas kivetítőkön, az egyik felvételen több édesapa, akik október 7-én vesztették el gyermekeiket, közösen olvasták fel Mooki [Dani Niv] „Jeled sel aba” című dalának sorait.
A közönség szemébe könnyeket csaló zenei betétek, és a kivetítőn látható és hallható megindító vallomások mellett, az áldozatok hozzátartozói szólaltak fel a színpadon.
A mozgalmat elindító Jonatan Samriz, a Gázába túszként elhurcolt, majd izraeli katonák által és véletlenül megölt Alon Samriz testvére beszédében hangsúlyozta:
Ma két éve, egy biztonsági szobában ültem egy várandós nővel, és egy kislánnyal, aki a második születésnapját ünnepelte. Az egyik kezemben a kilincset tartottam, a másikban a születésnapi torta felvágásához való kést, hogy megvédjem magunkat. Akkor kaptam üzenetet a testvéremtől, Idótól, aki elmesélte, hogyan harcolt tucatnyi terroristával, és látta, ahogy a legjobb barátainkat megölik. Pár órával később a kisebbik testvérem, Alon írt nekem, hogy a lakásába is betörtek a terroristák. Még volt időm visszaírni neki, hogy szeretem, és azóta nem beszéltünk. Már ott, abban a biztonsági szobában megfogadtam: fel fogunk állni.”
„Egy olyan országba léptünk ki, ahol az egyetlen, ami működött, az maga a nép volt. Izrael népe felöltöztetett minket, ételt adott nekünk, és harcolt értünk. Ők voltak ott, amikor egyetlen vezető sem jött el.”
„Alon, a hős testvérem, elesett, miután megtette a lehetetlent. Amikor megkaptuk a hírt, azt kívántam, bárcsak meghalnék. Nem találtam értelmet az életben. Három héttel később megszületett Lavi. Ránéztem őrá és Jehálira, és megfogadtam magamnak: fel fogunk állni.”
„Október 7. nemcsak azoknak az emléknapja, akiket elveszítettünk. Ez az elhagyatottság, a vezetői alkalmatlanság, és a felelősség elől való menekülés emléknapja is. Ezen a napon született meg a nagy kötelezettség: elvezetni Izrael államát egy sokkal jobb valóságba. Sokkal jobba. Ez nem az, amit akartunk, de ez jutott nekünk. A helyreállítás kezdete az, hogy hazahozzuk a testvéreinket és nővéreinket!” – tette hozzá.
Galit Dan 13 éves lányát, Noját, és édesanyját Carmelát gyilkolták meg a Nir Oz kibucban.
„Nem bosszút akarunk, hanem gyógyulást,” – kezdte beszédét Galit taps és éljenzés közepette.
„Le akarjuk győzni a félelmet, és meg akarjuk találni a reményt. Felül akarunk kerekedni a gyűlöleten, és emberiségünkhöz akarunk újra kapcsolódni. Le akarjuk győzni a dühöt, és újra meg akarjuk találni az együttérzést. Fel akarjuk ébreszteni azokat az értékeket, amelyekért a nagyszüleim idejöttek.”
„A mi generációnk leveszi az egyenruháját, lerázza válláról az elégett házak hamvait, és lemosja a ránk hagyott kudarcokat. Gondoskodunk arról, hogy állami vizsgálóbizottságot hozzanak létre, hogy a ‘soha többé’ valóban soha többé legyen.”
Tal Eilon a Kfar Aza kibuc biztonsági koordinátorát a közösség védelmében gyilkolták meg. Özvegye, Mazi megosztotta történetét, miközben lejátszották férje utolsó rádióüzeneteit, amelyekben hangja arra buzdította csapatát, hogy harcoljanak a behatoló terroristák ellen.
„Szerelmünk a kibucban kezdődött, az étkező és a bölcsődének otthont adó házak között, és mély kapcsolat alakult ki közöttünk. Ott építettünk otthont, három gyerekkel, teljes családdal, barátokkal, fénnyel és nevetéssel. Micsoda nevetés. Te, kapitány, mindannyiunk szíve. Soha nem csináltál magadból ügyet, de mindenütt te voltál az elbűvölő mosoly, szellemes humor, olyan ölelés erejével, amely kétséget nem hagy. Olyan apa, amilyet a könyvekben írnak, és olyasvalaki is, aki olykor kínos helyzetbe hozott. Olyan apa, aki a félelmet rózsaszínre festette, kalandos életet élt, tiszta volt, és mentes a közhelyektől.”
A rendezvényen felszólalók a még mindig fogvatartott 48 túsz szabadon bocsátására hívták fel a figyelmet, ahogyan a januári alku keretében szabadult Omer Sem Tov is: – „még mindig úton vagyunk, 48 túszunk még nem tért vissza, és családjaik várnak, lélegeznek, és imádkoznak azért a pillanatért.”
„Október 7. — az a dátum, ami fordulóponttá vált az életünkben. Az ünnep és öröm reggelén, egy baráti összejövetelen egy pillanat alatt megváltozott a világunk. Éjszaka még gyerekekként táncoltuk az életet, de reggel minden szétmállott: az ártatlanság, a rutin, a biztonság. A borzalommal szemben választás előtt álltunk: elmerülni vagy küzdeni a fényért. Abban a sötétségben fény jelent meg, azok fénye, akik nem adták fel, felálltak, jelentkeztek, mentek a terepre, a parancsnokságra, segíteni, megmenteni, szeretni. Megtanították nekünk, mit jelent az igazi kölcsönös felelősség.
„Közöttük volt Uri Danino is, aki visszatért a pokolba, hogy megmentse Miát, Itit és engem, amikor másként is dönthetett volna, és akit 11 hónap fogság után meggyilkoltak Edennel, Karmellel, Almoggal, és Alexszel együtt. Nekem más sors jutott, 505 nap fájdalom, küzdelem, és hiány után hazajöttem; megtanultam, mi a valódi ellenálló képesség, és mit jelent szeretni a földet, az embereket, az életet. Még mindig úton vagyunk, 48 túsz van, akik még nem tértek vissza, és családok, akik várnak és imádkoznak. A béke még messze van, de az egység, az aggódás, és az emberi szikra, amely itt megmutatkozott, az alap, amelyre újra építkezünk. Köszönöm a hősöknek, akik harcoltak, és nem tértek vissza, a katonáknak, akik ma is őrzik a biztonságunkat, és mindenkinek, aki a fényt választja, amikor könnyebb lenne behódolni a sötétségnek.”
Ariel Szosznov tizedes 2024 novemberében esett el, párja Atra videóüzenetben emlékezett rá: – „leírhatatlan érzés, amikor imádkozol, zsoltárokat olvasol, és minden erőddel Istent kéred, hogy az a személy, akit a legjobban szeretsz a világon, csak megsérüljön. Nem számít, hol volt, Gázában vagy Libanonban, mindig gondoskodott róla, hogy a virágok eljussanak hozzám. Így tágulnak a szeretet körei, és erre most nagy szükségünk van,” – tette hozzá Atra, aki virágküldő mozgalmat hozott létre a fronton harcoló katonáknak.
Az apákhoz hasonlóan, az anyák is felemelték hangjukat az kiálltva, hogy „a fiam — nem adom fel.” Viki, Nimrod Cohen, és Anat, Matan Angreszt édesanyja fogságban tartott fiaikhoz szóltak.
Emellett, a szervezők felhívták a figyelmet a háború okozta káros mentális hatásokra. Igor Pibenev őrmester október 7-én több Hamász-terroristát likvidált, majd 2025 májusában öngyilkos lett. Özvegye, Hani elmesélte, hogyan találta meg lányaival férje holttestét otthonukban, és milyen dühöt és fájdalmat éreztek ezután.
Tavaly október 7-én a kormány saját állami megemlékezést szervezett, idén úgy döntöttek, hogy kizárólag a héber naptár szerinti Szimchát Tóra utáni második napon, október 16-án tartják a kormányzati megemlékezést.
Binjámin Netanjahu miniszterelnök közösségi médiában közzétett legutóbbi bejegyzése a hétfőn este kezdődött Szukotra utalt, de nem tett említést az október 7-i mészárlások évfordulójáról. A héber média megjegyezéseire reagálva a miniszterelnök tegnap közzétett egy üzenetet – „Izrael állampolgárai, döntő napok előtt állunk. Folytatjuk a harcot, hogy elérjük a háború minden célját: hazahozni az összes túszt, megsemmisíteni a Hamász uralmát, és biztosítani, hogy Gáza többé ne jelentsen fenyegetést Izraelre. Együtt kiállunk, és együtt, Isten segítségével győzni fogunk.”
Eközben, Donald Trump elnök a tegnap többször is emlékeztetett az Október hetedikei mészárlások szörnyűségeire, és az áldozatokra.
Az elnök a Fehér Házban fogadta a fogságból szabadult Edan Alexandert, és az október hetedikén elhurcolt és meggyilkolt Omer Neutra amerikai-izraeli kettős állampolgárok családját, akinek holttestét még nem sikerült hazahozni.
The post Jizkor – „Október 7 nemcsak az elvesztett emberek emléknapja, hanem a törvénytelenség emléknapja is” first appeared on Új Kelet Live.