ujkeletlive
Witkoff és Kushner a Túszok Terén
Azt követően, hogy péntek délben hivatalosan is életbe lépett a gázai háború befejezését jelentő Izrael és Hamász közötti tűzszünet a terrorszervezetnek 72 órája van a fogvatartottak elengedésére.
Az október hetedikei mészárlások szörnyűségeinek feldolgozatlan traumái árnyékában a fogvatartottak hazatérését megelőző várakozás feszültséggel, ugyanakkor örömmelteli utolsó óráiban a szombat kimenetele után mintegy félmilliós tömeg gyűlt össze a tel-avivi Túszok Terén.
Izraelben megerősítették a Hamász tisztviselője Oszama Hamdán francia hírügynökséggel közölt állítását, miszerint „a megkötött megállapodásnak megfelelően a fogolycsere hétfő reggel kezdődik, ahogy megegyeztünk, és a témában nincs új fejlemény.”
A tűzszünet feltételei szerint a terrorszervezet hétfő délig adhatja át a túszokat, ugyanakkor elképzelhetőnek tartják, hogy a Hamász Donald Trump elnök Közel-keleti érkezésére gesztusként már ma megkezdheti a megállapodás szerinti végrehajtást.
A Hamásznak logisztikailag fel kell készülnie, így az átadás előtt az életben lévő túszokat, valamint a meggyilkoltak holttesteit egy közös elosztó helyre kell szállítania. A megállapodás szerint először az életben lévőket engedik el, és remélhetőleg mindannyiukat egyszerre adják át a Vöröskeresztnek, azt követően pedig a halottakat. A feltehetően romok alatt található holttestek lokalizálása nehézségekbe ütközhet, a keresést egy nemzetközi – egyiptomi, katari, amerikai és török kutató egység is segíteni fogja, hogy a 28 meggyilkolt tiszt földi maradványait minél előbb megtalálják és hazaszállítsák.
Trump elnök különmegbízottja Steve Witkoff, és veje Jared Kushner tel-avivi beszédeik előtt találkoztak az életben lévő, és az elhunyt túszok családjaival.
„Óriási erőfeszítéseket tettünk az egyezség eléréséért, és biztosak vagyunk benne, hogy a Hamásznak nincs más választása, mint mindenkit visszaadni,” – erősítették meg, hozzátéve – „elkötelezettek vagyunk abban, hogy mindenkit visszahozzunk. Számunkra nem létezik olyan, hogy nem. Addig nem állunk meg, míg az utolsó áldozat haza nem tér.”
Az ikonikus Túszok Terére Witkoffal együtt, Kushner feleségével – Trump lányával, Ivankával érkezett.
„Erre az éjszakára vártam,” – szólt meghatottan Witkoff a tömeghez, és a tapsvihar közepette azt mondta – „bárcsak Donald Trump elnök is itt lehetne, hogy lássa mindezt. Biztosan nagyon örülne neki.”
„Ma este imában egyesülünk a békéért. Egy olyan pillanatot ünneplünk, amelyről sokan azt hitték, sosem jön el: a békét, amely azok bátorságából született, akik nem voltak hajlandók lemondani a reményről.”
„Ti hordoztátok a remény súlyát a hátatokon az egész világért. Imádkoztatok, túléltetek, és megmutattátok a világnak, hogy a béke maga az erő. Még a szívfájdalom, és a félelem idején sem adtátok fel reményt,” – mondta Witkoff.
A végül létrejött tűzszüneti megállapodásra vonatkozóan, Witkoff köszönetet mondott az elnöknek, és Kushnernek, de amikor Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, és bizalmasát Ron Dermert is megemlítette, a tömeg hangos nemtetszésének adott hangot.
„Ti viseltétek ennek a nemzetnek a morális terhét. A bátorságotok megmozgatta a világot, és mélyen megérintett engem is. Nem hagytátok, hogy a világ elfelejtse szeretteiteket,” – hangsúlyozta, majd a túszoknak üzent
„Ti most hazatértek. A történeteitek minden szívben éltek – itt is, és az enyémben is. A bátorságotok, az erőtök és az élni akarásotok inspirációt adott az egész világnak.”
„Nem feledjük azokat a családokat, akik elveszítették gyermekeiket, akik már nem térnek haza. Emlékezünk a hősökre és az ártatlan áldozatokra, mindazokra, akik életüket vesztették október 7-én.”
- A rendezvény után a miniszterelnökhöz közeli Likudos politikusok élesen bírálták a résztvevőket, amiért kifütyülték Netanjahu említését.
- „Szégyentelen, hálátlan, tudatlan, és ostoba embereknek” nevezte a résztvevőket Slomo Karhi kommunikációs miniszter, Járiv Levin igazságügyi miniszter pedig „a miniszterelnök iránti súlyos hálátlanság szégyenteljes megnyilvánulásának” a nevezte a tömeg nemtetszés nyilvánítását.
Witkoff után Jared Kushner lépett a pódiumra, és azt mondta – „ahelyett, hogy az ellenség barbárságát követnétek, úgy döntöttetek, hogy kivételesek lesztek, és kiálltok azokért az értékekért, amelyekben hisztek. Büszke vagyok rá, hogy Izrael barátja vagyok, támogatom Izraelt, és harcolok érte, hogy túléljen, virágozzon, és beteljesítse teljes potenciálját.”
Továbbá, köszönetet mondott Witkoffnak, aki „teljes szívvel és eltökéltséggel vállalta ezt a feladatot,” – tette hozzá, és megjegyezte, hogy Witkoff sosem adta fel, ha az egyik javaslat nem működött, mindig azt mondta, akkor kell egy másik terv.
Kushner megosztotta érzéseit a Szimchát Tóra-i mészárlások óta.
„Október 7-e számomra egy lesújtó nap volt. Megnéztem a videókat, és egész éjjel fennmaradtam. Sírtam. Az aznap elkövetett tettek és a barbár atrocitások látványa annyira megdöbbentett, hogy soha többé nem leszek ugyanaz az ember. Azóta a szívem nem volt teljes,” – mondta, és hangsúlyozta, hogy mennyire fontos számára látni:
„a túszok hazatérnek, hogy a családjaik véget vessenek ennek a rémálomnak, és hogy véget érjen a Gázában szenvedők fájdalma is, akik nem a saját hibájukból, hanem a szörnyű körülmények miatt kerültek ebbe a helyzetbe.”
Kushner köszönetet mondott a hadsereg katonáinak, – „nélkületek ez a megállapodás nem jöhetett volna létre,” míg felesége édesapja üzenetét tolmácsolta: „lát titeket, hall titeket, és mellettetek áll.”
Tel-avivi felszólalása előtt Witkoff a gázai övezetben tett látogatást egy izraeli katonai támaszponton, Brad Cooper tengernagy – az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának (CENTCOM) vezetője kíséretében.
A CNN tegnap este arról számolt be, hogy a Cooper vezette amerikai erők már megérkeztek Izraelbe, hogy segítsenek stabilizálni a helyzetet a Gázai övezetben, és figyelemmel kísérik a tűzszüneti megállapodás alakulását.
A legrövidebb elnöki látogatás
Donald Trump elnök Szimchat Tóra előestéje előtti napon, amerikai elnök eddigi legrövidebb látogatására készül Izraelben.
Az eddig ismertes menetrend szerint izraeli látogatása csupán három óra 40 percig fog tartani, ilymódon az Air Force One ma reggel 09:20-kor landol a Ben Gurion repülőtéren. Időhiány miatt a reptéren csak egy rövid, szűkített fogadás lesz – nem lesz hivatalos beszéd vagy himnusz, csak vörös szőnyeg, zászlósor, és kézfogások.
Ezt követően Trump várhatóan azonnal a Kneszetbe tart híres „Beast” limuzinján, ezért az 1-es autópályát mindkét irányban lezárják.
A tervek szerint Trump 10:10-kor érkezik a parlamentbe, és 11:00-kor kezdi beszédét, miután rögtön visszaindul a repülőtérre, és nem áll meg a King David Hotelnél, ahol két emeletet fenntartottak fenn számára, és a Siratófalnál sem fog megjelenni.
A Ben Gurionról várhatóan délután egy órakor felszáll gépe Egyiptomba, ahol egy történelmi csúcson Abdel Fattah el-Sziszi egyiptomi elnökkel, arab és európai vezetők szimbolikus aláírásán vesz részt a háború utáni rendezés ügyében. Izrael nem kapott meghívást az eseményre, de az európai résztvevők között Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár, és Keir Starmer brit miniszterelnök várhatóan jelen lesz.
A várakozás pillanatai
A Túszok Terén tartott tegnap esti rendezvényen a hozzátartozók képviselői is felszólaltak.
„Ez a 736. nap, hogy szeretteinket a Hamász fogva tartja, de hamarosan visszatérnek hozzánk,” – mondta Matan Zangauker édesanyja.
„Óriási az izgalmam, szavakkal sem tudom leírni. Egész Izrael népével együtt várjuk őket haza.”
„A túszok hazatérését, és a háború befejezését jelentő megállapodás öröme ellenére sajnos ez a pokol addig nem ér véget, amíg mindenki haza nem tér – mindenki az utolsó túszig, mindaddig folytatjuk a harcot velük, és mellettük. A fájdalmuk minden másodpercben velünk van. Nem engedjük, hogy a téma lekerüljön a napirendről. Ahogy Izrael népe Matanért küzdött, úgy fogunk küzdeni mindannyiukért, amíg mindenki haza nem tér. Nem élhetünk úgy, hogy a szívünkből hiányzik egy darab,” – tette hozzá.
„Nem fogunk lemondani senkiről. Nem engedjük, hogy bárkit is elfelejtsenek,” – szólalt fel a meggyilkolt Meni Godard lánya, Bar
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Witkoff a Túszok Terén – „Erről az éjszakáról álmodtam” first appeared on Új Kelet Live.