ujkeletlive
Tal Haimi október 7-én esett el Nir Jichák kibuc védelme közben
A Miniszterelnöki Hivatal visszaigazolta, hogy a Hamász terrorszervezet tegnap Tal Haimi holttestét adta át, akit lakhelye – Nir Jichák kibuc készenléti harcosaként, a kis közösség védelme közben gyilkoltak meg október 7-én.
41 éves volt, özvegyét, Elát, négy gyermeküket, édesapját, és nővérét hagyta hátra. Legkisebb gyermeke halála után született meg.
Az október hetedikei támadások után családja eleinte abban reménykedett, hogy életben volt, amikor túszul ejtették, csak a közelmúltban kapták meg a szörnyű hírt, hogy a kibuc védelme közben esett el, és holttestét a terroristák elhurcolták az övezetbe.
- A hadsereg korábbi vizsgálata megállapította, hogy október hetedikén az izraeli erők csak dél körül érkeztek meg a kibuc védelmére, de akkora a terroristák nyolc tússzal együtt már visszatértek az övezetbe. Az elhurcoltak közül életét vesztette Tal Haimi, és Lior Rudaeff, akinek holtteste azon 15 áldozat közül az egyik, akiket a Hamász még nem adott vissza a megállapodás szerint.
JD Vance alelnök izraeli látogatása
Várhatóan ma érkezik első alelnöki látogatására Izraelbe JD Vance. Látogatásának célja Donald Trump elnök gázai átfogó tervének további végrehajtására vonatkozó egyeztetések, illetve a megállapodást veszélyeztető tűzszünet megerősítése, különös tekintettel az elmúlt napokban eszkalálódó feszültségre.
Korábbi értesülések szerint Vance a Gázai övezetbe is ellátogatott volna, de végül biztonsági okokat figyelembe véve, úgy döntöttek, hogy az alelnök „távolról” – feltehetően különleges kijelzőkön keresztül követi az eseményeket a védelmi minisztérium tel-avivi Kirja bázisán, – jelentette a Kan közszolgálati csatorna.
Trump különmegbízottai Steve Witkoff, és Jared Kushner azonban a múlt héten helyzetértékelésre bementek az övezetbe, és megelőzve az alelnök érkezését tegnap ismét visszatértek Izraelbe.
A magasrangú amerikai delegáció érkezése előtt kiújultak a harcok Gázában a Hamász, és az izraeli hadsereg között, azt követően, hogy a terroristák páncéltörő rakétákat lőttek ki, és tüzet nyitottak a katonákra Rafahnál. Az izraeli hadsereg légicsapásokkal, és tüzérségi megtorlócsapással válaszolt, de nem sokkal később megerősítették a tűzszünet megújítását.
A két izraeli katona halálát követelő Hamász támadást követően, Trump azt nyilatkozta „ez egy kis incidens, gyorsan kezelni fogjuk. Ha ők nem foglalkoznak vele, mert megszegik az egyezményt, megsemmisítjük őket,” majd megfenyegtő üzenetben figyelmeztette a terrorszervezetet, mondván – „a Hamásznak kedvesnek kell lennie, különben eltöröljük őket. Tudják ezt jól. Bejöttek, és sok embert megöltek. Ha folytatják, nagyon gyorsan, és nagyon erővel fogunk fellépni,” – tette hozzá, ugyanakkor nem valószínű, hogy engedélyezné Izrael visszatérését az övezet megszállására irányuló harcokhoz.
Az elnök nyilvánvaló célja a tűzszünet fenntartása, és a gázai átfogó terv végrehajtása, melyek biztosítása érdekében küldte Izraelbe alelnökét, és megbízottait. Ilymódon, Vance első úticélja Izraelben a Kirját Gát-i különleges izraeli–amerikai katonai parancsnokság lesz, amelyet az elmúlt napokban hoztak létre az elnök gázai tűzszüneti tervének megvalósítása érdekében.
- A héber média eközben arról számolt be, hogy Kushner, és Witkoff tegnap hosszantartó megbeszélést folytattak az izraeli hadsereg tábornokaival, hogy ellenőrizzék a katonai felkészülést a megállapodás B szakaszára. A megbeszélésen részt vett a katonai hírszerzés (AMAN), illetve a hadsereg tervezési osztályának vezetője. A hadsereg szóvivője megerősítette a találkozót, hasonlóan egy politikai forráshoz, miszerint „a találkozók a mi jóváhagyásunkkal zajlottak.”
- A 12-es csatorna tegnap este biztonsági forrásra hivatkozva, arról számolt be a találkozóval kapcsolatban, miszerint – „ők irányítják az eseményt.” Beszámolók szerint Witkoff, és Kushner arról akart meggyőződni, a politikai vezetés jóváhagyásával, hogy az izraeli hadsereg minden előkészületet megtesz az egyezmény második szakaszának végrehajtásához.
- A csatorna jelentése idézte Kushner és Witkoff által Binjámin Netanjahu miniszterelnöknek közvetített Trump üzenetét – „ne cselekedjenek oly módon, amely veszélyezteti a tűzszünetet. Mindent meg akarunk tenni, hogy eljussunk a második szakaszhoz, ezért önvédelemre – igen; a tűzszünet kockáztatására a válasz – nem.”
Útlezárások Vance látogatása idején
Az alelnök kedden délben, 12:00 órakor érkezik a Ben Gurion repülőtérre, ezért az 1-es főutat már reggel 9 órától lezárják keleti irányban, hasonlóan a Daniel csomópontot Kirját Gát-i irányban, valamint a 35-ös utat nyugati irányban az ipari övezet bejáratáig. Délutántól a 35-ös út keleti irányban is zárva lesz, illetve a Daniel csomóponttól a 1-es út nyugati irányban szintén a 20-as útig, és tovább a Salom-csomópontig, innen az Azrieli és környéke, a Kaplan utca, illetve a Kirja környéki utcák is lezárásra kerülnek.
A jeruzsálemi látogatás idején lezárják az Aza, Ramban, HaNasi, Agron, Zsabotinszki, King David utcákat, illetve az Óvárost körülvevő területet is.
Kneszet – viharos ünnepi megnyitó
Hosszú nyári szünetet követően, a törvényhozás téli ülésszakát ünnepi plenáris felszólalások vezették fel. Binjámin Netanjahu miniszterelnök jelenleg többséggel nem rendelkező kormányán belüli politikai válság közepette a megnyitó eleve feszült hangulatban zajlott, majd szokatlan összetűzés alakult ki Jichák Herzog elnök, és Amir Ohana – a Kneszet elnöke között.
„Előkészítettem egy hosszú, programadó beszédet, de ez a pillanat rendkívül fontos az életünkben, és vérzik a szívem. Vérzik a szívem, mert különbség van az elvi vita, ami természetesen legitim, és a tiszteletlenség, az emberi méltóság megsértése, az intézmények, és más hatalmi ágak megsértése, valamint Izrael bíráinak megsértése között. És én hangot fogok adni Izrael bíráinak,” – szakította meg az elnök tervezett beszédét, amikor a teremben a koalíció tagjai Amit elnök jelenlétét kifogásolták.
„Ma két hős katonát temetünk, ma temetünk egy elrabolt túszt, akinek holtteste visszatért a fogságból; nap mint nap meglátogatjuk a gyászoló családokat, és nem hunyhatunk szemet afölött, hová sodorjuk magunkat mint nemzetet. Egymás torkának esünk, fojtogatjuk egymást, és tiszteletlenül viselkedünk – és én nem vagyok hajlandó elfogadni az alapvető tisztelet hiányát,” – folytatta Herzog, majd közvetlenül Amit bíróhoz fordult, és azt mondta ” amikor Izrael népe ahelyett, hogy a valóban fontos kérdésekkel foglalkozna, azon vitatkozik, hogy „meghívják-e a Legfelsőbb Bíróság elnökét vagy sem?,” és hogy „milyen címen?” és „meghívják-e a főügyészt?” – akkor én azt mondom Önnek, Elnök Úr, hogy tisztelettel köszöntöm Önt.”
Továbbá, felszólította hatalmi ágak közötti kapcsolatok rendezésére egy közösen elfogadott törvény útján – „eljött az ideje, hogy ezeket a kérdéseket mélyrehatóan rendezzük. Ha a törvények megsemmisítéséről beszélünk, akkor természetesen meg kell határozni, melyek a törvény megsemmisítés szabályai. Üljenek le, és alkossanak Alaptörvényt a jogalkotásról. De ennek semmi köze a tiszteletlenséghez, és ahhoz, hogy megtörjük az évtizedes szokásokat, és hagyományokat. Mindenkit arra kérek, hogy üljenek le, és beszéljenek egymással. Higgyék el, órákat és napokat töltök azzal, hogy megpróbáljam összehangolni ezeket a rendszereket, és ez nehéz, pokolian nehéz. Mindenkinek megvan a maga képzelt tábora, amelyik azt mondja: „jaj nekem, mi lesz, ha ellentmondok neki”
Végezetül, Herzog beszédét önmérsékletre és nemzeti egységre való felhívással zárta, mondván – „próbatétel idején vagyunk, választási évben. Lehet önmérsékletet, udvariasságot, és felelősséget tanúsítani, vagy folytathatjuk egymás szemének kiszúrását, miközben katonáink Gázában harcolnak, és családjaik a hátországban szenvednek. A sebesültek poklot élnek át a kórházakban, a feleségemmel 1400 családdal találkoztunk. Megígértem nekik, hogy törekszünk az egységre. Ezért az ég felé kiáltok, és mindenkinek azt mondom: elég! „Cion jog által váltatik meg, és megtérői igazság által.”
A vita azonban tovább folytatódott, amikor a miniszterelnök, és az ellenzék vezetője Jáir Lapid egymással kezdtek el vitatkozni felszólalásaik során. A miniszterelnök azt állította, hogy Izrael „nukleáris füstté vált volna,” ha enged az ellenzék tavalyi követelésének, miszerint le kellett volna állítani a háborút, majd azt állította, hogy a Hamász csak azért egyezett bele a jelenlegi megállapodásba – melynek értelmében minden túszt szabadon engednek, miközben az erők továbbra is Gázában maradnak –, mert arra utasította a hadsereget, hogy vonuljon be a Hamász utolsó fellegvárába, Gázavárosba. Netanjahu szerint a terrorszervezet korábban soha nem fogadott el ilyen volt volumenű – Izraelnek kedvező feltételeket, továbbá felolvasta a még mindig az övezetben fogvatartott elesett túsz nevét, megfogadva, hogy mindenkit hazahoznak, és a Hamászt le fogják győzni.
A miniszterelnök, ezentúl megjegyezte, hogy a hadjáratnak még nincs vége, utalva a tűzszünetet megtörő incidensre, hangsúlyozva, hogy Izrael válaszul 153 tonna robbanóanyagot vetett be több tucat célpont, köztük magas rangú Hamász-parancsnokok ellen.
Továbbá, azt ígérte, hogy a kormány hamarosan elfogadja a 2026-os költségvetést, és „tovább erősíti Izrael gazdaságát,” ami a háború alatt is lenyűgözte a világot – „az infláció csökken, a sékel erős, a munkanélküliség történelmi mélyponton van, a tőzsde pedig rekordmagasságban.” Netanjahu hozzátette, hogy fejleszteni fogja az ország hazai fegyveriparát is, mivel a fegyverembargók lassították az ország előrehaladását a háborúban, majd kiemelte az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatát, különösen Donald Trump elnökkel, majd azt mondta, hogy ma beszélni fog JD Vance alelnökkel „a biztonsági kihívásokról, és a diplomáciai lehetőségekről.”
Lapid ezzel szemben azt kérdezte Netanjahutól, ki volt a miniszterelnök 2023. október 7-én, amikor a Hamász megtámadta Izraelt, és lemészárolt 1200 áldozatot Dél-Izraelben, majd hozzátette, hogy Irán hatalma éppen Netanjahu miniszterelnökségei alatt növekedett meg.
„A Hezbollahnak 150000 rakétája volt. Ki volt a miniszterelnök, amikor a Hezbollah ezt az arzenált összegyűjtötte? Azt mondod, megnyertük a háborút. Ki volt a miniszterelnök október 7-én?”
„Beszéltél Iránról, de nem cselekedtél. Nem tudsz nekem meséket eladni. Ott voltam a miniszterelnöki hivatalban; kinyitottuk a fiókokat, hogy megnézzük a terveket, és semmit sem találtunk,” – mondta Lapid, utalva arra, hogy rövid ideig, 2022 júliusa és szeptembere között vezette miniszterelnökként az átmeneti kormányt.
Netanjahu azonban magának követelte az utolsó szót, és visszament a pulpitusra, és azzal vádolta Lapidot, hogy 2024 novemberében azt követelte, Izrael vonuljon ki Gázából.
A miniszterelnökkel ellentétben, múlt héten szintén a Kneszetben felszólaló Trump elnöknek kifejezetten elnyerte tetszését Lapid akkori beszéde, mondván – „kedves ember, nagyon kedves fickó. Most te is lehetsz egy kicsit kedvesebb, Bibi, mert már nem vagy háborúban.”
The post Gyász – azonosították a tegnap átadott túsz Tal Haimi holttestét first appeared on Új Kelet Live.