ujkeletlive
Gyász – a Hamász két holttestet adott vissza az éjszaka
A Miniszterelnöki Hivatal megerősítette, hogy a Hamász terrorszervezet tegnap este átadta 2 meggyilkolt túsz holttestét adta át. A törvényszéki orvostani intézetbe szállított maradványokat azonosították, és a családokat hivatalosan értesítették.
Arje Zalmanovics – a Hamász október 7-én rabolta el Nir Oz kibucból. Az egészségi problémákkal küzdő, és gyógyszeres kezelésre szoruló 85 éves Árjét a hadsereg feltételezése szerint 2023. november 17-én gyilkolták meg a fogságban.
Két fia, és öt unokája gyászolja.
Tamir Adar – családjával Nir Oz kibucban lakott. Október 7-én elindult, hogy csatlakozzon a biztonsági csapathoz, feleségének és gyermekeinek azt mondta, hogy zárkózzanak be a biztonsági szobába. Útközben fogták el a terroristák. Ugyanaznap nagymamáját – Jaffát is elrabolták aznap, a novemberi túszalku során, a Hamász 48 nappal később engedte szabadon.
A 38 éves Tamirt felesége, Hadas, gyermekei, Aszaf és Neta; szülei, Jáel és Moshe; három testvére, Nir, Inbar és Roni, valamint nagyszülei gyászolják
Erősítés – JD Vance alelnök izraeli látogatása
Alig egy héttel azt követően, hogy az izraeli kormány ratifikálta Donald Trump elnök gázai átfogó tervének első szakaszát, és annak ellenére, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök radikális koalíciós partnerei úgy vélték, hogy az összes 48 – közöttük 20 életben lévő túsz elengedése után a törékeny tűzszünet rövid időn belül összeomlik, és megismételhető lesz a márciusi stratégia, vagyis immár a túszok veszélyeztetése nélkül az elnök támogatni fogja a gázai övezet teljes megszállására irányuló minden eddiginél pusztítóbb hadművelet folytatását.
A Hamász ígéretéhez híven az első szakasz kötelezettségeinek eleget téve a 20 életben lévő túszt határidőn belül szabadon engedte; ezenkívül a meggyilkolt áldozatok holttesteit, bár akadozva, de a terrorszervezet elmondása szerint, amennyire képességeik engedik feltárásukat, folyamatosan küldik haza. Eközben az izraeli várakozásoknak megfelelően a tűzszünet – két katona halálát okozva, összeomlott ugyan, Trump azonban nem hajlandó változtatni a menetrenden, és erős tempót diktálva átvette Izraeltől a gázai terv irányítását.
Az elnök „jelentéktelen incidensnek” értékelte a két nappal korábbi Hamász támadást nyomán a megállapodás megsértését, mire válaszul Izrael ugyan erős megtorlócsapást indított, de a tűzszünet ezt követően azonnal visszaállt, ráadásul engedve az amerikai nyomásnak Binjámin Netanjahu miniszterelnök a humanitárius segélyeket is beengedte Gázába. A kialakult helyzetet illetően magas rangú izraeli katonai tisztviselők [13-as csatorna] így vélik hogy az izraeli hadsereg cselekvési szabadsága veszélybe kerülhet, hangsúlyozván – „ez csak előjele annak, ami az amerikai kormánnyal vár ránk.”
A Fehér Ház felől tapasztalható határozott irányítás oka egyrészt, hogy Trump minden eddigi kezdeményezésénél jobban ragaszkodik az egész régiót átfogó gázai tervének sikeres végrehajtásához, másrészt a New York Times szerint Washingtonban attól tartanak, hogy Netanjahu kormánya egybentartására azt tervezi, hogy egyoldalúan megszakítja a tűzszünetet a háború újraindítása érdekében.
Semmit sem bízva a véletlenre, az elnök legerősebb munkatársait, Steve Witkoff, és Jared Kushner különmegbízottait, illetve alelnökét J. D. Vancet egyszerre küldte Izraelbe a tűzszünet erősítésére, és a terv második szakaszának késedelem nélküli folytatására. Vance tegnap megérkezett Izraelbe, és a reptéri protokoll után Witkoff és Kushner várta megbeszélésre, és szerdára ütemezve Netanjahuval a találkozót, egyenesen a Kirját Gát-i különleges izraeli–amerikai katonai parancsnokságra tartott, amelyet az elmúlt napokban hoztak létre az elnök gázai tűzszüneti tervének megvalósítása érdekében.
Vance tegnap érkezett Izraelbe, és a reptéri protokoll után Witkoff és Kushner várta megbeszélésre, majd szerdára ütemezve Netanjahuval a találkozót, egyenesen a Kirját Gát-i különleges izraeli–amerikai katonai parancsnokságra tartott, amelyet az elmúlt napokban hoztak létre az elnök gázai tűzszüneti tervének megvalósítása érdekében.
- Az alelnök sajtótájékoztatóját is a Kirját Gát-i parancsnokságon tartotta, közvetítve a legfőbb fehér házi üzenetet. Kezdve azzal, a Hamásznak intézett fenyegetéssel, miszerint
- ha nem teszi le a fegyvert, akkor „megsemmisítik,” utalva az Egyesült Államok azon törekvéseire, hogy létrehozzanak egy Gázában működő nemzetközi erőt a második szakaszban.
- Emellett hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem kényszerít Izraelre el nem fogadott idegen csapatokat, – bár Törökország és Katar részvétele nélkül nehezen elképzelhető a terv további végrehajtása. Vance továbbá hangsúlyozta, hogy azon országok, melyek hozzá kívánnak járulni a stabilitáshoz, más módokon is megtehetik: pénzügyi támogatással, humanitárius segítséggel vagy a nemzetközi stabilizációs erőben való részvétellel, amely még kialakítás alatt áll.
- Mindenekelőtt, azonban kiemelte az elesettek maradéktalan visszaadását, és a még mindig Gázában fogvatartott 13 holttest felkutatása közben türelmet, és kitartást kért, kiemelve, hogy a nehézségek ellenére bízik abban, hogy belátható időn belül minden család megadhatja a végső tiszteletet elhunyt szeretteinek.
- Megerősítve Trump háborút lezáró üzenetét, alelnöke hasonlóan a normalizációs megállapodások tovább bővülésének reményében nyilatkozott, mondván, hogy az Öböl-menti országok szeretnék rendezni kapcsolataikat Izraellel.
- Vance végezetül kijelentette, hogy nem lesznek amerikai katonák a Gázai övezetben, de az Egyesült Államok koordinálja az erőfeszítéseket, megerősítve azt, ami egyre inkább nyilvánvalóvá válik, miszerint az amerikaiak azt üzenik, hogy ezúttal nem engedik ki az irányítást a kezükből.
Összegezve – a tűzszünet egy héttel korábbi életbe lépése óta a Fehér Ház vezető tisztviselői tulajdonképpen folyamatosan Izraelben tartózkodnak, és teljes erővel irányítják az eseményeket. Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump korábbi látogatásával párhuzamosan a „megállapodás kidolgozói” Witkoff és Kushner bejárták a Gázai övezetet, találkoztak a kiszabadított túszokkal, és megjelentek a Kirjában egy biztonsági megbeszélésen. Tegnap pedig erősítésnek megérkezett J. D. Vance, emellett Marco Rubio külügyminiszter következő napokban várhatóan két-három napos látogatásra érkezik meg.
Az amerikaiak világossá tették, hogy mindenről tudni akarnak, ami Gázában történik, amihez eleve saját hírszerzési hátterük révén eleve hozzájutnak. A katonai műveleteket Brad Cooper tengernagy – az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának (CENTCOM) főnöke irwnyitjat, aki korábban körbe vezette Witkoffékat is az övezetben helyzetértékelésre.
A kirjat gáti parancsnokságon Vance látogatása idején az izraeli tisztek minden rangban, illetve tartalékosok, valamint hivatásos katonák is jelen voltak. A létesítmény civil területen működik, nem izraeli katonai bázisként.
Politika – Hanegbi menesztése
Rendhagyó módon Tzahi Hanegbi [Likud] megelőzte munkaadóját, és előre bejelentette, hogy befejezi nemzetbiztonsági tanácsadói megbízását, azt követően, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök tájékoztatta menesztéséről.
Joáv Gallant volt miniszter, majd Herci Halevi volt vezérkari főnök menesztése után Ronen Bar – a Sábák belbiztonsági szolgálat főnökére, majd Gali Baharav-Miara főügyészre is hasonló sors várt.
A veterán likudnyik Hanegbi kirúgása annak következménye, hogy köztudottan annak ellenére támogatta a túszok kiszabadítását biztosító részleges megállapodást, amikor a miniszterelnök már elutasította azt, ráadásul ellenezte Netanjahu legutóbbi döntését a gázai övezet megszállására irányuló Gideon szekerei 2 hadműveletre vonatkozóan.
A Maarivnak nyilatkozó politikai források szerint Netanjahu, és Hanegbi közötti nézeteltérések már ideje fennálltak – „hónapok óta a levegőben volt, mindenki tudta, hogy a robbanás csak idő kérdése,” – a feszültség fő oka, hogy „sok esetben Hanegbi nem igazodott a miniszterelnök álláspontjához,” – amit a miniszterelnök úgy értékelt, hogy nemzetbiztonsági tanácsadója „balra tolódott.”
„Netanjahu miniszterelnök ma tájékoztatott arról, hogy új jelöltet kíván kinevezni. Ennek értelmében ma lezárul a megbízatásom, mint nemzetbiztonsági tanácsadó, és a Nemzetbiztonsági Tanács vezetője. Természetesen az utódom rendelkezésére állok, amennyiben szükséges. Köszönetet mondtam a miniszterelnöknek azért a megtiszteltetésért, hogy az elmúlt kihívásokkal teli években részt vehettem Izrael kül- és biztonságpolitikai irányvonalának alakításában, hogy önálló véleményt nyilváníthattam érzékeny vitákban, és a szakmai párbeszédért, amelyet még a nézeteltérések idején is folytattunk.”
„A 2023. október 7-én ránk kényszerített többfrontos háború még nem ért véget. Harcosaink továbbra is számos fronton állnak helyt, és a túszaink teljes visszatérése még nem valósult meg. Még nem teljesítettük azt a kötelességet sem, hogy – politikai vagy katonai eszközökkel – biztosítsuk: a Gázai övezetben működő terrorszervezeteket eltávolítják a hatalomból, lefegyverzik, hogy Gáza többé ne jelenthessen fenyegetést Izraelre. A diplomáciai, és nemzetközi színtéren fennmaradó kihívások továbbra is komolyak, és izraeli kezdeményezést, bölcs, határozott és felelős cselekvést igényelnek.”
„Az október 7-i súlyos kudarcért, amelynek én is részese voltam, alapos vizsgálat szükséges, hogy a megfelelő tanulságokat levonják, és helyreálljon a megingott bizalom. A katonai és diplomáciai hadjárat során elért számos eredményt meg kell őrizni és tovább erősíteni.
Mindannyiunknak elkötelezettnek kell maradnunk azok iránt, akik a legnagyobb árat fizették: a gyászoló családok, és a testileg-lelkileg sebesült háborús veteránok iránt.
Mindenekelőtt: dolgoznunk kell az izraeli társadalom sebei gyógyításán, és az egység megerősítésén. Az izraeli egység ereje az elmúlt két évben teljes valójában mutatkozott meg a harctéren, és összetörte ellenségeink illúzióit. Most pedig az egység helyreállítása a közélet minden szintjén alapvető feltétele Izrael jövőjének,” – áll Hanegbi közleményében.
A miniszterelnök hivatala röviden annyit tett közzé, miszerint – „Binjamin Netanjahu miniszterelnök köszönetet mond Tzahi Hanegbinek az elmúlt három évben végzett szolgálatáért, és sok sikert, valamint jó egészséget kíván neki további útján. A miniszterelnök szándéka szerint azonnal kinevezi Gil Reicht, a Nemzetbiztonsági Tanács eddigi helyettes vezetőjét, ügyvezető igazgatónak.”
The post A Gázából visszaadott Árje Zalmanovics és Tamir Adar maradványait azonosították first appeared on Új Kelet Live.