Avi/ujkelet.live
A háború 747. napja: A gázai fogságból szabadultak közül többen hosszasan beszéltek arról, hogyan támadta és kínozta őket a Hamász – fogvatartóik szerint –, válaszul Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter palesztin foglyokkal kapcsolatos kijelentéseire és cselekedeteire. Mindez annak ellenére történt, hogy a Sabak belbiztonsági szolgálat figyelmeztette Binjámin Netanjahu miniszterelnököt és Ben-Gvir minisztert, hogy utóbbi kijelentései a témában a túszok Hamász általi fokozott bántalmazásához vezetnek, jelentette tegnap a Ynet hírportál.
A figyelmeztetést személyesen adták át Netanjahunak 2024 végén, majd szintén személyesen Ben-Gvirnek. Amennyire tudni, Netanjahu nem utasította Ben-Gvirt, hogy hagyjon fel a témával kapcsolatos nyilvános nyilatkozatokkal. Ronen Bar, a Sabak akkori vezetője azt javasolta, hogy fontolják meg egy olyan nyilatkozat kiadását, amely enyhítené a miniszter fenyegetéseit, de ő ezt elutasította, és a miniszterelnök nem avatkozott bele az ügybe.
A Gázai övezetben fogva tartott és fogságból szabadult túszok elmondták, hogy azokban az esetekben, amikor Ben-Gvir miniszter a palesztin foglyok körülményeinek romlásával dicsekedett, romlott a helyzetük. Volt, hogy nagyon megverték őket, miután Ben-Gvir dicsekedett a foglyok állapotával.
A 27 éves Szegev Kalfon, akit a Nova partiról raboltak el, a Ynet hírportálnak tegnap az életét fenyegető állandó veszélyről beszélt: „A halál a legjobb barátoddá válik, állandóan a halállal beszélsz. Lehetetlen leírni, a végén megbékélsz azzal a ténnyel, hogy az életed veszélyben van. Semmi sem biztos, semmi sem bizonyos. Ráadásul élelem nélkül vagy, információ nélkül, és mindent megtesznek, hogy rossz legyen neked. Ők, a terroristák, valahányszor látták Ben-Gvirt a médiában, vagy az izraeli börtönben lévő foglyaikkal kapcsolatos események történtek, nagyon megvertek minket.”
„Egy alagútban voltunk, 300 méterre aludtunk a fogvatartóinktól. Ha jobbra néztem, teljes sötétség. Balra nézve sötétség, homály. Először örültünk, amikor megláttuk a fényt az alagút végén, egy zseblámpa fényét. Azt hittük, jó hírt jönnek nekünk mondani. De miután Ben-Gvir beszélt arról, mit tett a foglyaikkal itt Izraelben, a fény a felénk közeledő gonosz jelévé vált. Tudtuk, hogy megvernek minket, féltünk, a falakhoz tapadtunk és felkészültünk.”
Eli Sarabi is kitért erre a 12-es csatorna Uvda műsorában, amikor azt mondta, hogy a biztonsági foglyokkal kapcsolatos kijelentések miatt fogvatartóik megverték őt és társait.
Ben-Gvir Sarabi nyilatkoztára válaszul ismét nyilvánosan dicsekedett a terroristák körülményeinek romlásával, és azt állította, hogy ,,ezt nyilvánosságra kell hozni a nagyobb elrettentés érdekében”.
The post A Sabak figyelmeztetése Netanjahunak és Ben-Gvirnek first appeared on Új Kelet Live.