SzántóGráf

Kevesebb fájdalmat! – ismeretterjesztő film a daganatos betegek fájdalomcsillapításáról

A fájdalmat annak az orvosnak kell csillapítania, aki először észleli, hogy a betegnek fájdalmai vannak – legyen az háziorvos vagy bármely szakterületen dolgozó szakorvos. A korai beavatkozás a szenvedés csökkentése miatt is fontos, de ha a fájdalmat nem csillapítják időben, az akut fájdalomból tartós panasz alakulhat ki, amely már önálló betegséggé, krónikus fájdalom szindrómává válhat, amit már nehezebb hatékonyan csillapítani.

A szakemberek tapasztalata szerint a betegek nem mindig mondják el, ha fájdalmaik vannak, mert a panaszokat a betegség természetes velejárójának gondolják, vagy attól tartanak, hogy a fájdalom a daganat rosszabbodását jelzi. Ezzel szemben nemcsak a súlyos, előrehaladott stádiumban lévő betegeknek lehetnek komoly fájdalmaik, hanem a gyógyult betegeknek is. A fájdalmakat ugyanis nemcsak maga a betegség válthatja ki, hanem a daganatellenes kezelések is – legyen szó műtéti beavatkozásról vagy olyan kemoterápiákról, amelyek neuropátiás, tehát idegi eredetű tüneteket okozhatnak. Ezek a daganatellenes kezelések a gyógyulás alappillérei, de mellékhatásként tartós panaszok maradhatnak vissza, amelyeket szintén kezelni kell és lehet.

Elhangzik: sokat segíthet a hatékony fájdalomcsillapítás beállításában, ha a beteg vagy hozzátartozója fájdalomnaplót vezet, amiben rögzítik, hogy mikor milyen erősségű, milyen jellegű fájdalom volt tapasztalható, mi hozott enyhülést vagy mi súlyosbította a helyzetet. A gyógyszeres kezelés a szükségletek szerint folyamatosan módosítható, emellett a sugárterápia, továbbá pszichológiai, fizioterápiás és olyan kiegészítő lehetőségek is segíthetnek, mint a zeneterápia vagy az akupunktúra. A film részletesen kitér a ritkábban alkalmazott, de hatékony és elérhető idegsebészeti fájdalomcsillapító beavatkozásokra is.

A film a Gyógyulj Velünk Egyesület egész éven át zajló, a Belügyminisztérium támogatásával megvalósuló országos tájékoztató programsorozatának részeként készült. Ennek keretében jelent meg magyarul 20 ezer példányban az Európai Klinikai Onkológiai Társaság (ESMO) fájdalomcsillapítás útmutatója is. A betegszervezet három egyesületi napon adta át a fájdalomcsillapítás fizioterápiás, gyógyszeres és pszichológiai gyakorlati tudását a résztvevőknek, több alkalommal online konzultációt is hirdetett, hogy a betegek és hozzátartozók földrajzi kötöttségektől függetlenül is kérdezhessenek szakemberektől, továbbá hasonló megfontolásból egy átfogó online előadást és fórumot is szervezett.

A kiadvány, az online előadás és a film szabadon elérhetők a www.rakgyogyitas.hu/fajdalomellen oldalon, így azok a betegek és családtagjaik is segítséget kaphatnak, akik ezt követően szembesülnek a daganatos betegséggel és a fájdalomcsillapítás kihívásaival.

Exit mobile version