SzántóGráf

Sábát reggeli hírek – Trump és a szaúdi normalizáció, és tárgyalások a Hamásszal

ujkeletlive

Diplomácia

Az elnöki Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva, Donald Trump elnök nem vetette el a szaúdi F35-ös lopakodó vadászgép akvizíciót, annak ellenére, hogy a Pentagon állítólag attól tart, hogy ilymódon Kína hozzáférhetne az Izraelnek is gyártott technológiához.

Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös jövő héten várható washingtoni látogatása előtt, Trump azonban azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszi az elvileg 48 darab F35-ös Lockheed Martin lopakodó eladását – több tízmilliárd dollár értékű üzlet keretében, ami, ha megvalósul megváltoztatja az egész Közel-Kelet erőviszonyait, jelentősen gyengítve az eddig a régióban egyeduralkodó Izrael minőségi katonai fölényét.

Sok vadászgépet akarnak venni. Átnézem a dolgot. Megkértek, hogy vizsgáljam meg. Sok ’35-öst’ akarnak venni, de valójában még annál is többet szeretnének, vadászgépeket,” – nyilatkozta az elnök újságíróknak utazás közben. 

Bin Szalmán [MBS] jövő heti fehér házi látogatása előtt javában zajlanak a tárgyalások a két ország közötti számos megállapodás, köztük egy magas szintű védelmi paktum véglegesítése érdekében, és ezen tárgyalások magukban foglalják Jared Kushner nem jelentett, múlt hétvégi rijádi találkozóját is a trónörökössel. A küszöbön álló vizit az Ovális Irodában, a szaúdi trónörökös első amerikai látogatása lesz Dzsamál Hasogdzsi 2018-as szaúdi konzulátuson, Isztambulban történt meggyilkolása óta, amelyet az amerikai hírszerzés szerint ő maga hagyott jóvá. Ugyanakkor, édesapja utódjaként hamarosan királlyá emelkedő 40 éves trónörökös hatalmának megerősítését jelzi az arab és muszlim világ vezetőjeként.

A várható washingtoni magasrangú szaúdi látogatást illetően, Trump azt mondta az újságíróknak, hogy ez „több mint egy találkozó, ez egy megtisztelés” Szaúd-Arábia felé. Ugyanakkor az elnök, azt is megjegyezte, hogy a trónörökössel országa Ábrahám Egyezményhez való csatlakozásának lehetőségét is meg fogja vitatni – „remélem, hogy hamarosan meg fogják tenni,” – tette hozzá.

Gázai átfogó terv

Donald Trump elnök különmegbízottja, Steve Witkoff immár második találkozójára készül a Hamász magasrangú vezetőjével, Khalil al-Hajjával, aki a túszalku tárgyalások vezetője is a terrorszervezet részéről.

A The New York Times péntek este számolt be az állítólagos küszöbön álló találkozóról, ami  úgy tűnik arra utal, hogy a Trump-kormányzat fenn kívánja tartani a közvetlen kommunikációt a terrorszervezettel. A tervekhez közel álló források szerint a találkozó időpontját még nem határozták meg, de elvileg nem tűnik lehetetlennek, hiszen Witkoff és al-Hajja már beszéltek a közelmúltban, az ominózus sikertelen dohai Hamász-likvidálási akció után, amit Binjámin Netanjahu miniszterelnök rendelt el a múlt hónapban létrejött tűzszüneti megállapodás előtt.

Anno Witkoff, Trump vejével Jared Kushnerrel érkezett Kairóba közvetlenül a Gázában fogvatartott összes túsz elengedését biztosító tűzszüneti megállapodás küszöbén, ami egyben a háború befejezését is jelenti, az amerikai elnök átfogó gázai tervének megfelelően.

A Times-nak nyilatkozó forrás szerint Witkoff várhatóan a gázai tűzszünet kérdésére fog reflektálni a találkozón, megjegyezve azt is, hogy amerikai különmegbízott Trump bizalmasai közül nem az első, aki közvetlenül felvette a kapcsolatot a terrorszervezet vezetőivel. Adam Boehler, az elnök túszügyekben kinevezett megbízottja márciusban többször is találkozott a Hamász vezetőivel Katarban, hogy előmozdítsa Edan Alexander szabadon bocsátását, akit szintén az október hetedikei támadások közben ejtett foglyul, és hurcoltak Gázába. Az Izrael tudtán kívül zajló tárgyalások akkoriban nem jártak sikerrel, többek között azért, mert időközben Netanjahu megtudta, és közbelépett.

Alexandert a Hamász végül külön megállapodás alapján engedte el 584 nap fogság után, gesztusként az amerikaiak felé. Szabadon engedése egybeesett Trump Közel-keleti körútja, és ezen belül katari látogatásával.

The post Sábát reggeli hírek – Trump és a szaúdi normalizáció, és tárgyalások a Hamásszal first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version