SzántóGráf

Rehabilitáció túl az onkológián: visszanézhető előadás és betegfórum

Hogyan lehet a daganatos betegségek kezelése során nemcsak orvosi beavatkozásokkal, hanem tudatos felkészüléssel, mozgással, táplálkozással és lelki támogatással is javítani az életminőséget? Az előadás arra fókuszált, hogyan segíti a rehabilitáció a kezelések elviselését, és hogyan növelheti a betegek esélyeit a jobb fizikai és lelki állapotra. A programban dr. Szőnyi Márta mellett Kapitány Zsuzsanna gyógytornász, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke válaszolta meg a nézők kérdéseit, az eseményt B. Papp László, a Rákgyógyítás.hu főszerkesztője moderálta.

Elhangzott: az onkológiai ellátásban ma már nemcsak a műtét, a sugárkezelés vagy a gyógyszeres terápia meghatározó, hanem az is, hogyan készül fel a beteg ezekre, illetve hogyan épül fel a kezelések alatt és után. A diagnózis sokkhatása, a bizonytalanság, a kezelés okozta mellékhatások, az erőnlét és a testösszetétel megváltozása, a hormonális hatások, a fáradékonyság és a lelki megterhelés mind olyan tényezők, amelyekkel nem kell egyedül megküzdeni. Szőnyi Márta hangsúlyozta: a prehabilitáció – vagyis a kezelések előtti felkészülés – és a rehabilitáció – a kezelések alatti és utáni támogatás – nem kiegészítő elem, hanem ma már a korszerű onkológiai gondozás része.

Az előadás egyik központi témája a mozgás volt. A rendszeres testmozgás bizonyos daganattípusokban még a túlélést is javíthatja, és szinte minden esetben csökkenti a kezelések mellékhatásait. A mozgás csökkenti a fáradékonyságot, javítja az állóképességet, mérsékli az izom- és ízületi fájdalmakat, a szorongást és segíti az alvást. Fontos azonban a biztonság: mindig olyan mozgásformát kell választani, amely megfelel a beteg állapotának, és érdemes gyógytornásszal egyeztetni arról, milyen gyakorlatok végezhetők csontáttét, műtét utáni állapot vagy súlyos mellékhatások mellett.

A táplálkozás a rehabilitáció másik alappillére. Az étrend önmagában nem gyógyít, de nagyban hozzájárul a kezelések elviseléséhez. A megfelelő energia- és fehérjebevitel, a szélsőséges diéták kerülése, az élelmiszerbiztonság betartása mind fontos szempont. Kemoterápia alatt különösen oda kell figyelni a friss ételek alapos tisztítására és a nyers alapanyagok kerülésére. A dietetikus személyre szabott tanácsokkal abban segít, hogy a megváltozott ízlés, az étvágytalanság vagy az emésztési panaszok mellett is megfelelő legyen a tápanyagbevitel.

A harmadik fontos terület a lelki egyensúly megőrzése. A daganatos diagnózis és a kezelések jelentős érzelmi terhet jelentenek, gyakori a szorongás, az alvászavar és a hangulati ingadozás. A pszichológiai támogatás célja nem a beteg „átformálása”, hanem módszerek adása a stressz kezelésére, az alvás javítására és az egyensúly visszanyerésére. A pszichológusokkal való rendszeres találkozás biztonságot ad, segít csökkenteni a félelmeket és javítja a mindennapi megküzdést.

Az onkológiai rehabilitációt ideális esetben egy csapat végzi: onkológus, gyógytornász, dietetikus, pszichológus és szükség esetén más szakemberek együttműködése segíti, hogy a beteg testileg és lelkileg is jobban viselje a kezeléseket. A Dél-pesti Centrumkórház onkorehabilitációs részlege erre épít, de az előadó hangsúlyozta: dietetikus, gyógytornász és pszichológus minden kórházban megtalálható, csak sokszor kevésbé ismert, hogyan lehet hozzájuk eljutni. A kezelőorvostól lehet kérni segítséget.

A rendezvény végén elhangzott, hogy a Gyógyulj Velünk Egyesület online gyógytornát biztosít az érintetteknek, a rehabilitációs osztály és az egyesület pedig számos csoportos programot, mozgás- és pszichológiai foglalkozást kínál. Az előadás teljes felvétele visszanézhető:

Exit mobile version