Idézés a bűnjelkamrába – visszakaptam a könyveimet és a kutyát sem érdeklő videót
Szántó István
Tudta nem tudta a bírósági bűnjelkamra Szikszón található. Onnan küldtek egy értesítést, hogy egy CD lemez és két könyvemet határidőn belül vegyem át különben napi őrzési díjat kérnek és a megsemmisítése is profitorientált vállalkozás. Jobbnak láttam feladni az ellenállást és ma mindent elhoztam. Így legalább kiderült , hogy az a CD lemez amelyet a rendőrség másolt át a Hősök téri mélygarázs videójáról akár három órás felvételt is tudna rögzíteni. Tehát amikor a miskolci kapitányságon azzal mentegetőztek, hogy kicsi volt az adathordozó és ezért tünt a kamerák manipulását rögzítő része egy orbitális hazugság. Egyébkét a vármegyei főkapitány is személyesen mondta, nem hiszi el, hogy emiatt sikkadt el a felvétel perdöntő részlete. Közben az is bebizonyosodott, hogy ezt a bírósági bűnjelet képező CD lemezt a kutya sem nézte meg. Tehát Búzásné a volt rendőrségi vizsgáló aki az események után nyolc hónappal értékelte a felvételt nem igaz. Mint sokminden más a nyomozati cselekmény naplójában ez is csak egy körmönfont hazugság.