ujkeletlive
Éjszakai támadások
A sábát bejövetele után tovább folytatódtak a támadások oda-vissza.
Az izraeli légierő bejrúti, és teheráni célpontokat támadott, míg itthon elsősorban a déli és holt tengeri régiók közösségeit ébresztették a szirénák.
A tegnapi egész napos intenzív rakétázások sérüléseket, illetve számos becsapódás súlyos károkat okozott, – többek között az egyik rakéta maradványa a jeruzsálemi Siratófal és az az Al-Aksza-mecset közelében alig néhány száz méterre robbant.
Ugyanakkor a teheráni rezsim először indított középhatótávolságú ballisztikus rakétákat az Egyesült Államok, és Nagy-Britannia közös, az Indiai-óceán szívében fekvő katonai támaszpontja – a Diego Garcia ellen. Az akciót amerikai tisztviselők erősítették meg a Wall Street Journal-nak. A két kilőtt rakéta közül az egyik állítólag repülés közben meghibásodott, míg a másikra egy amerikai hadihajó SM-3-as elfogórakétát lőtt ki, bár azt nem tudni, hogy az elfogás sikeres volt-e, – jelenti a WSJ.
A kilövés pontos időpontját a Journal nem részletezi, de az akció várhatóan az iráni rezsim válasza Keir Starmer brit miniszterelnök, és kormánya döntésére miszerint engedélyt adott az Egyesült Államoknak brit katonai bázisok használatára az iráni rakétaállások elleni csapásokhoz, amelyeket a Hormuzi-szorosban közlekedő kereskedelmi hajók támadására használnak.
- A Diego Garcia a brit Indiai-óceáni területen található stratégiai bázis, amelyet az Egyesült Államok bombázók, atomtengeralattjárók, és irányított rakétarombolók indítására használ.
A tegnapi Downing Street-i nyilatkozat szerint a miniszterek kibővítették azon egyezményt, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok számára az Egyesült Királyság bázisainak használatát a régió kollektív önvédelme érdekében az amerikai támadó jellegű hadműveletekre kiterjedően.
Hazájában népszerűtlen döntés jelentős irányváltást jelent Starmer korábbi elutasító álláspontjához képest, aki alig néhány nappal korábban még ragaszkodott ahhoz, hogy Nagy-Britannia nem hagyja magát belerángatni egy Irán elleni háborúba. Donald Trump elnök nyilvános megalázását követően, és miután az elnök az állította, van „néhány ország, amely nagy csalódást okozott nekem,” bár konkrétan nem említette néven a „szövetségesek Rolls-Royce-ának” tartott Nagy-Britanniát, Starmer úgy tűnik beadta a derekát.
A háború 21. napja
Az iráni háború negyedik hetébe lépve az amerikai és izraeli háborús célok szemmel láthatóan külön utakon járnak. Február 28-án Trump valószínűleg abban a hitben robbantotta be a közel-keleti konfliktust, hogy a sikeres venezuelai modellt követve gyors katonai győzelmet könyvelhet el, melynek ára könnyen feledtethető, mérsékelt gazdasági fájdalom lesz. A mindent eldöntő kezdő rúgás Ali Hamenei ayatollah kiiktatása, amellyel Binjámin Netanjahu miniszterelnök kereste meg az elnököt, azt sugallva, hogy a fő gonosz likvidálása után az országban káosz alakul ki, következésképpen az intenzív bombázások közben a rezsim szétesik, és arra nem lesz sem ideje, sem lehetősége, hogy a Hormuz-szoros blokádjával foglalkozzon.
Netanjahu a háborúval, az általa hangsúlyozott 40 éves grandiózus álmát kívánta megvalósítani, az Izrael elpusztítására felesküdött Hámán/Hámenei reszimjének megdöntését, a minden eddigiekkel vele szemben legelnézőbb elnök, és az amerikai milliárdos hadiköltségvetés támogatása révén. A számítások azonban nem egészen a várakozások szerint alakultak, ugyanis a gyűlölt ayatollah reszimje szemmel láthatóan számított Hámenei likvidálására, és úgy tűnik B tervvel is rendelkezett, ráadásul a libanoni Hezbollah maximális bevetéssel belépett Irán oldalán a háborúba, amire Jeruzsálemben egyáltalán nem számítottak.
Eközben, a háború első napjaiban a várakozások ellenére, Irán elsődleges figyelme nem Izrael hanem az Öböl-államok amerikai létesítményei ellen irányultak berobbantva a közel-keleti régióit, miközben az arab szövetségesek dühös csalódottsága közepette, és a Hormuz-szoros azóta tartó blokádja miatt Trump és az Egyesült Államok egyre inkább az eszkalálódás okának, és nem megoldójának tűnik.
Számos fehér házi próbálkozás, és fenyegetés ellenére a heti záráskor a WTI nyersolaj 98, míg a irányadó Brent 112 valamivel dollár felett zárt.
Az olaj árának többszöri megugrásához a Hormuz-szoros blokádján kívül először az iráni polgári olajinfrastruktúra izraeli támadása járult hozzá, majd egy hétre rá Trump indított egyelőre szimbólikus légitámadást az iráni olajexport 90 százalékát biztosító Kharg-szigeti katonai létesítmények ellen, de nem érintve az energetikai létesítményeket.
A feszültség újabb szintre lépve a közel-keleti feszültség globális gazdasági válsággá eszkalálódott, amikor a héten az Iránhoz kapcsolódó South Pars gázmező, illetve a katari North Field kiterjesztéséhez tartozó létesítmények elleni izraeli támadás megnyitotta az utat a sorozatos oda-vissza történő megtorlócsapások előtt, egyben maga után vonva az érintett Öböl-államok tiltakozását, és az újabb olajáremelkedést.
Izrael korábbi állításaira vonatkozóan, miszerint az akció Donald Trumppal való egyeztetést követően történt, dühös katari diplomáciai közbelépés után az elnök kihátrált, mondván ”az izraeli erők dühükben visszavágtak, a Közel-Keleten történtek miatt,” és az Egyesült Államoknak nem volt tudomása róla.
A parázs diplomáciai feszültség, és Trump illetve adminisztrációjának ellentmondásos nyilatkozatai közepette, Binjámin Netanjahu miniszterelnök szerda este a külföldi médiának tartott tájékoztatón – annak ellenére, hogy köztudottan egyeztetett akcióról volt szó, felvállalta a gázmező elleni támadást, és kijelentette: „Izrael egyedül cselekedett, emellett Trump kérésre a további hasonló jellegű akciókat elhalasztja.”
Az incidens – amely felhajtotta az energiaárakat, és iráni megtorló rakétatüzet váltott ki Katar fő gázlétesítményére, valamint Szaúd-Arábia fővárosára rávilágít Trump ingadozására, miközben egy olyan népszerűtlen háborút próbál menedzelni, amely eddig 13 amerikai életét követelte, – jegyzi meg a Post, és amerikai tisztviselőket idézve megjegyezi, hogy Trump elképedve figyelte a katonai hadjárat által az iráni rezsimre mért izraeli pusztítást, ugyanakkor visszarettent a globálisan szétgyűrűző katasztrofális gazdasági hatásoktól.
Belpolitikai háttérben az elnök Rubio elszólásának következményeivel szembesül, miszerint Izrael támadási szándéka kényszerítette cselekvésre az amerikai tisztviselőket, amit tovább tetézett Trump terrorelhárítási főtisztviselője Joe Kent e heti lemondása, aki lemondólevelében azt állítja az Egyesült Államokat „Izrael és annak hatalmas amerikai lobbija nyomására” rángatták bele egy újabb közel-keleti háborúba.
Trump alapvető célja a háborúval Irán nukleáris és ballisztikus képességeinek felszámolása révén fényes győzelem felmutatása, de nem egy gazdaságilag teljesen megtépázott, és szét bombázott ország romjain. Netanjahu stratégiája – Gáza, Libanon és Szíria – a rombolás, és a felsővezetők illetve lehető legnagyobb számú katonai háttér likvidálása, ami az izraeli miniszterelnök szerint az egyedüli módja a teheráni – vagy bármely terrorrezsim megbuktatásának.
Három hét folyamatos, és intenzív támadás után mind az amerikai, és az izraeli hírszerzési tisztviselők azonban elismerik, miszerint az iráni rezsim „nem roppant meg,” és hatalma továbbra is érintetlen. Mindazonáltal, számos politikai és katonai vezető – köztük Ali Laridzsáni, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárával és Golamreza Szolejmáni, a Baszidzs félkatonai erők parancsnoka likvidálása, és annak ellenére, hogy Hámenei utódja, fia, Modzstaba ugyan megsebesült a támadásokban, de a hatalmi struktúra továbbra is szilárd, a vezetés még inkább radikalizálódott.
Összességében, az izraeli és amerikai célok nem kifejezetten összehangoltak.
Trump stratégiája: megsemmisíteni Irán rakétaprogramját és flottáját, megakadályozni az atomfegyverhez jutást, de az ország gazdasági infrastruktúráját épségben tartani.
Netanjahu stratégiája: a „felperzselt föld” taktika, célja a rezsim gazdasági és belbiztonsági alapjainak (IRGC, Baszidzs) szisztematikus felszámolása, elősegítve egy belső népfelkelést.
A jelenlegi helyzet alapján, a Washington Post-nak nyilatkozó Rubio tájékoztatóján résztvevő amerikai tisztviselő szerint „Trump nem törekszik rendszerváltásra, de a külügyminiszter nem részletezte Izrael ambícióinak mértékét.”
Netanjahu a háború első napjaiban a rezsim megbuktatását tűzve ki célul, közel három hét után némileg változtatott a narratíván, mondván az ajatollah gyilkos rendszerét az iráni nép tudja egyedül megdönteni, Izrael mindössze biztosítani tudja meggyengítesét.
A Washington Postnak nyilatkozó izraeli tisztviselő szerint Jeruzsálemben az iráni kormány megdöntését és egy jobb rendszerrel való felváltását a támadások üdvözlendő mellékhatásának tekintenék, nem pedig elsődleges célkitűzésnek. Tapasztalataik szerint a rendszerváltás ritkán érkezik az égből; ahhoz valószínűleg szárazföldi csapatokra, belső puccsokra, népfelkelésekre vagy más helyszíni dinamikákra van szükség.
„Nem hisszük, hogy nagy valószínűséggel meg lehet dönteni egy rezsimet olyan típusú légihadjárattal, mint amilyet Irán ellen terveztünk,” – tette hozzá, ugyanakkor a jelentés megjegyzi, hogy a katonai nyomás segíthet kirobbantani egy végzetes népfelkelést, amit magas rangú izraeli tisztviselők azonban úgy értékelnek, hogy az iráni ellenzéket „le fogják mészárolni,” amennyiben az utcára vonulnak, mert az iráni biztonsági erők náluk van a fölény.
Összegezve – az izraeliek maximálisan támogatják a végsőkig kiélezett harcokat, de úgy tűnik a gyűlölt rezsim, és meggyilkolt vezetői felett érzett elégtétel, nem hozta meg azt a választási mandátumokra váltható politikai nyereséget, amit Netanjahu remélt. A közvélemény kutatások szerint a miniszterelnök blokkjának mandátumai nem változtak, sőt egyes esetekben még egy széket veszítettek, ami a közvélemény hadseregbe vetett feltételek nélküli bizalmát tükrözi, de a miniszterelnökkel szembeni korábbi elégedetlenséget nem feledteti.
A nagy kérdés, hogy Trump milyen irányba tereli a háborút, további eszkalálódás, vagy az exit stratégiák közül fog választani, és a hónap végére időzített kínai látogatás létrejön-e egy hónap múlva.
Miközben szárazföldi offenzíva indításához 2200 fős kiegészítő hadtestet irányított a régióba, az elnök csütörtökön kijelentette, miszerint „nem küldök csapatokat sehova,” miközben újabb fenyegető felszólítást küldött a NATO tagállamok, illetve Japán, Kína és Korea részére, mondván – „a Hormuzi-szorost az azt használó többi országnak kell majd őriznie, és felügyelnie, szükség szerint – az Egyesült Államok nem használja azt! Ha felkérnek minket, segítünk ezeknek az országoknak a Hormuzi-szorosnál tett erőfeszítéseikben, de erre nem lesz szükség, amint az iráni fenyegetést felszámoljuk. Fontos megjegyezni, hogy ez egy könnyű katonai művelet lesz számukra.”
Trump egyelőre mérlegeli a Kharg-szigeti offenzívát, egyelőre azonban nem döntött, ugyanis annak ellenére, hogy a Hormuz-szoros megnyitása nélkül az elnök nem hajlandó bejelenteni a háború végét, a szárazföldi offenzívával újabb katonai veszteségeket, és magas politikailag kockázatot vállalna.
Legutóbbi fejleményként, az olajpiac megnyugtatására a Trump-adminisztráció pénteken 30 napos szankciós mentességet adott ki a tengeri iráni olaj vásárlására, hogy enyhítse az energiaellátási nyomást, amely az Irán elleni amerikai-izraeli háború kezdete óta fennáll, – közölte Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter.
Két héten belül ez volt a harmadik alkalom, hogy az Egyesült Államok ideiglenesen függesztett fel szankciókat, korábban már enyhített az orosz olajjal kapcsolatos korlátozásokon, pénteken pedig kiadott egy általános engedélyt, amely lehetővé teszi a március 20. és április 19. között tankereknek lévő iráni nyersolaj és kőolajtermékek értékesítését, – közölte a Pénzügyminisztérium.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Sábát reggeli hírek – iráni rakéták a Diego Garcia támaszpontot támadták és Trump stratégiái first appeared on Új Kelet Live.