SzántóGráf

Mártirmegemlékezés Göncruszkán – a miskolci zsídó hitközség elnöke beszédében felfedte a településhez fűzödő gyökereit

Idén szeptemberben lesz négy éve, hogy megnyitott a göncruszkai református étterem, a TejjelMézzel. A falu főutcáján álló épületet 2015-ben vásárolta meg a Göncruszkai Református Egyházközség, Sohajda Levente lelkipásztor nem várt indokkal magyarázza a vásárlást. – Egy szlovák vállalkozó diszkót szeretett volna itt nyitni. Először csak ennyi volt a motiváció,  nehéz úgy a vasárnapi prédikációra készülni, hogy közben végig szól a zene – érvel a lelkipásztor, aki családjával az étterem mellett álló parókián él. Megható és empátiával teli beszédet mondot a település református lelkipásztora.
Minden ide köt, tíz évesen költöztünk Miskolcra. Az itt látható emlékművön a holokauszt idején elhunyt rokonaink nevei fel lett vésve- mondta Deutsch Miklós a miskolci hitközség elnöke aki egyben köszönetet mondott a népes közösségnek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a megemlékezést
A gondozott zsidó temetőben kádist , gyászimát mondotak az elhunytak és az elhurcoltak emlékére
Radnóti Miklós verseit rég nem hallottam ilyen átéléssel elhangzani
Markovics Zsolt – akiket a vészkorszak idején innen hurcoltak el az Auswitzi halálgyárba egyetlen bűnük volt – zsidónak születtek
Fináli Péter elnöki főtanácsadó a Magyar Zsidó Hitközségek Országos szövetsége kéépviseletében idézte fel az 1944 júniusában bekövetkezett tragikus eseményeket

Exit mobile version