Jut eszembe, valamikor gyerekkoromban volt egy kétnyelvű mesekönyvem. Jin meg Csan a gazdag és a szegényparaszt történetéről szól. Tussal festett kínai betűk, mellette magyarul, hogy lett dinnyeföldje a szegény Csannak és miként járt pórul a dölyfös Jin. Példamese volt, szerintem a lányom megörökölte és ha megtalálom bemutatom . Itt. Hátha hitelesebb lesz a sztori.
Addig viszont felvillantok néhány képet a kedves kirándulóhelyemről a volt Ganz Mávagról ahol most dúl, dübörög a pekingi biznisz. A levegőben mindenütt érzékelhető a jellegzetes fertőtlenítő büdösség amivel bepermetezik az árujukat. Ám hiába itt már található ázsiai ismeretlen rovar. Sőt akár skorpió is.
Ami feltűnő, most hogy a kis piacot szétverték a túloldalon, a sínek menték a gyártelepre szorult a nagybani és civil bazár is csöndes. Nincs az a megszokott ünnepek előtti tumultus. Elosztóhely lett, innen viszik szerte az országba a szajrét. S egyre kevesebben jönnek ide mezgerelni. Különben kirívóan sok drága luxuskocsi parkol errefelé. Olyan 35 – 60 milliós járgányok sorjáznak a kereskedők bódéi előtt.
