Nehéz nap volt a mai. Mentőt, betegszállítást rendelt a körzeti orvos mamámnak egy felülvizsgálatra. Kilencre kértük, szerencsére mire megjöttek délben fél egykor mi már megjártuk. Csak úgy swarczban. Tolókocsi autó majd a kórházban átvedlettem műtősfiúnak – legközelebb viszek fehér nadrágot és köpenyt – és ment minden mint a karikacsapás. Még telefonos segítséget se kellett kérnem. Tudom az egészség ügy nem mi ránk lett szabva. Aki beteg és megöregszik magára vessen. A hosszú élet azzal jár, hogy egy csomó nyavalyát összeszedünk és akkor meg rohanunk az orvoshoz. Szerencsére a megyei kórházban az orvosok zöme a spítzen van, nehezen de megbirkóznak a betegek áradatával. Kedvesek, segítőkészek csak hát a nap náluk se több huszonnégy óránál. Így aztán várni kell. S a kórházban minden perc háromszor hosszabb vagy annak tetszik. Mamám nyűgős volt, 95 esztendősen már nehezen mozdul és nehéz megértetni vele, hogy rajta kívül még százötven beteg nyöszörög a folyóson.
S akkor jön a néma ember aki osztogat valamit a türelmetlen betegeknek. Ingyen van, senkitől nem kér semmit csak ad nekik egy nagy Magyarországos címeres autómatricát. Aki ilyet visel a kocsiján az óhatatlanul de jelzi a közlekedésben résztvevőknek, hogy milyen politikai nézetet vall. S őket még az se zavarja, hogy a szomszédos országokban ezeket a matricás kocsikat csak azért is összekaristolják. Csak úgy legényes bosszúból. Ezért legfeljebb hazai használatra ajánlom.
Az emberünk visszatér s aki a kezében forgatja az ajándékát mutatja, hogy valami alamizsna csak járna a szuvenír ellenében. Mindenki – pontosabban egy beteg kivételével – visszaadja a matricát. Többen is figyelmeztetik – ez egy kórház ahol csak nem kellene politizálni. Mivel szerencsétlen néma nem sok mindent tesz hozzá. Ám a pokol már is elszabadult.A jószívű adakozó hergeli magát – ez nem politika, ez az igazság, csonka Magyarország nem ország egész Magyarország mennyország. Jön a Trianonozás , a kommunistázás meg ami ezzel jár. Beszól egy észérv – rendben de ahányszor visszafoglaltuk még kisebbek lettünk. A jószívű nagy Magyarországos úr nehezen bírja a feszültséget, vörösödik, felesége csillapítja, nyugtatja, de hiába. Csitítja de már késő, szórja a pokol tűzét mindannyiunkra, túráztatja a vérnyomását, masszírozza a szíve táját. Már sajnálom. Kellett volna vennem nekem is egy ilyet. Mindenki idegenszívű ha nincs ilyen az autóján.
Gondolom érdemes lenne valami üdítőt hozni hátha lecsitul. Kint az automatánál a két néma beszélget, számolják, mennyi matrica ment el. Idejében értem oda még csak sikerült vennem egyet, potom pénzért. Visszamenve demonstratívan megmutattam , na nekem is van már. Többet ért mint a cola amit az izgágának vittem. Erre már elcsitult mint a nappali bagolyhuhogás…
A kép eredeti, a sapkás úr matricát oszt. Persze nem ingyen. Ki mennyit ad alapon boltol.