Kedvencem a velős csont meleg, forró pirítóssal. Sósan. őszintén a Szindbád emlékezetes velős csontos jelenete számomra egy élmény. Sokszor már egy ilyen csont láttán eszembe jut. Sok más egyebekkel együtt. A kép a Murphy étteremben készült Miskolcon. Elmondhatom, ha az étlapon nem is szerepel , de általában van nekik a konyhán. Csak kérni kell. S előre figyelmeztetni a felszolgálót – hogy legyen minden kellő hőfokon. Aztán kezdhetjük a kiverést a tányéron, hadd lássák, hallják a többiek, hogy miben mesterkedünk.
Különös, de egyszer valamikor a nyolcvanas években egy sajátos helyzetben villant be a filmbéli jelenet. Bekerültem egy súlyos betegséggel egy fővárosi klinikára, Pertorini professzor osztályára. Ez a hárshegyi kórházzal szemközti elit szanatórium volt. Volt. És este amikor elhelyezkedtem az ablak melletti ágyamon, s próbáltam a maroknyi pirulát legyömöszölni a torkomon megjelent a nővérke. Leült az ágyam szélére és feltette a kérdést – tudom e, hogy ki feküdt ebben az ágyban. Lebuktam, nem vallottam meg. Na , gondolkodjon – erősködött. Már már a vészcsengő után nézegettem, hogy segítséget kérjek mert olyan extrémnek tűnt a helyzet amit már az akkori állapotomban nehezen kezeltem.
Megszánt a nővérke. Kibökte, mert mondtam, szabad a gazda, hát ha szabadulok. Szóval itt hált Latinovits, a Zoli. Álmélkodtam, megnéztem a vaságyat, alaposan, a matrac alatt is. Semmi különöset nem leltem. Majd folytatta – a per Zoli innen szökött meg és soha többé nem jött vissza. Emlékezett szipogva. Egy könnycseppet se tudtam elmorzsolni, de együtt éreztem. S mégis nekem az a Szindbádos film, a velős csontos jelenet ugrott be. Annyira, hogy másnap magam is kiszöktem. Meg sem álltam Málcsinéni kisvendéglőjéig, tudják oda amelyik Hűvösvölgy közelében van vagy volt. S adtam a koleszterinemnek. Közben olyan érzésem volt, hogy minden mozdulatomat a Zoli irányítja.
Egyébként ebben a szanatóriumban eltöltött élményeimet megírtam – címe Egy elmebájos széria. Mindenki figyelmébe ajánlom.