Visszatérő téma – zajjal jár a miskolci sörfesztivál. Mivel az ezzel kapcsolatos hírek olyan tökéletesen rögzülnek bennünk, szerintem hirdetni se kell a rendezvényt. A Népkert környékén lakók ugyanis idejében verik a tamtamot, hogy micsoda lárma lesz a fesztivált idején. No, meg mennyire károsul a környezet és mi mennyi szemét marad utána.
Ebből egy valami igaz. Az ottani zene majd messze elhallatszik. Nekem például ki se kell mennem a fesztiválra az Avas felől visszaverődő hanghullámok sztereóban verdesik majd a szélesre tárt ablakainkat. Előre is köszönöm az ingyen koncertet.
Arról viszont kevesen beszélnek, hogy ez a fajta kulturált, ellenőrzött és korlátok közé szorított szórakoztató centrum hány ezer embernek okoz kellemes kikapcsolódást.
Helyette inkább arról beszélünk majd, hogy miért megint Hajdú Péter és csapata rendezi. Mert ugye mi itt helyben ugyanezt megtehettük volna, de évekig nem csináltuk. Ezen is lehet majd egy kicsit mórikázni, s ezzel is telik az idő.
Különben akik már kilátogattak egy ilyen szervezett, jól felépített fesztiválra azok már nem akadnak fenn a rendre felhozott morgolódásokon. Inkább élvezik a jó sört és a hozzá kapható óriás sós perecet. S próbálják elfeledni, hogy nálunk bármi is történjen azon pártpolitikai alapon acsarkodni kell egy jót. Egy jó nagyot.
Különben a probléma, mint hallottam nem egyedi. A debreceni fesztivál se csöndesebb. A környéken lakók ott se nagyon szívlelték a zenét, s az ezzel járó magas decibelszámokat. Ott is menekültek a mókusok és az éneklő madarak, sőt a bölcs baglyok is az átmeneti lakhelyváltozás mellett döntöttek. A szervezők belátva a protestálók igazát a szomszédságban élőket meglepték egy VIP bérlettel. Vigaszdíjként. S kérték őket, hogy három napig viseljék el a rendezvénnyel járó bosszúságokat. Ezt úgy mondanám, kilóra megvették őket. Ők meg hagyták magukat. Viszont helyreállt a békesség, csend van és nyugalom és már azt számolják, hogy mennyit kell aludniuk a következő csendháborításig. 