SzántóGráf

Ha ezt a klubban elmesélem – pártrendezvény, politikai konferencia a másként szexelőknek – erre varrjál gombot – a rendezvény nyilvános

Close-up portrait of Hispanic woman biting red pepper

Az agyam elszáll. Küldték, s nem bírom magamban tartani.

Van egy párt amely  a jelenlegi helyzetben a menekültek, a migránsok oldalán, mellettük kampányol. Lelkük rajta. Nem vagyunk egyformák. Hála a teremtőnek. A népvándorlás még tart, miközben egy újabb meglepivel rukkolnak elő.  Konferenciát szerveznek , nem akármilyet, nemzetközit, multikultúrálisat a leszbikusoknak , a melegeknek s mindenkinek aki szerencsétlenségükre nem találják a saját neműket. Ha most bármit még hozzáírok akkor homofób, kirekesztő meg még ki tudja mi lennék. Inkább nem.

Beteges konzervatív gondolkodásommal csak annyit, hogy a büszkeség napja csak az úgy mond demokratikus országokban engedélyezett.  Ha viszont a DK migráns támogató politikájának következményeként beteljesülne az iszlám álom, akkor ezt a csodálatos vonulást örökre elfelejthetjük. Na ezt a fajta ellenmondást képtelen vagyok megérteni. A kettő együtt nem majd . Most szólok, amíg nem késő.

Nemzetközi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) jogi témában közös háromnapos konferenciát szervez a Demokratikus Koalíció, a svéd International Lesbian and Gay Cultural Network (ILGCN) és a Nordic Rainbow Humanists nevű civil szervezet, valamint az Antifasiszta Mozgalom október 16-18-án Budapesten, több helyszínen.

A konferencia az LMBT-jogok világszerte való alakulásáról szól, különös figyelemmel az Egyesült Államok, Kanada, az északi és posztszovjet országok, illetve Magyarország helyzetére.

Az angol nyelvű konferencia nyitóeseményén többek között sor kerül a tavaly tragikus körülmények között elhunyt aktivistáról, Rózsa Milánról elnevezett díj első átadására (Milán Rózsa Rainbow Warrior), amellyel LMBT- és/vagy demokrtatikus jogokért aktívan kiálló magyarokat jutalmazunk.
Időpont: október 17., szombat 12:30

Helyszín: a Demokratikus Koalíció központi irodája (XIII. Budapest, Victor Hugo u. 11. Alfa irodaház)

 

A háromnapos konferencia előtt SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT tartunk, amelyre szerettel várunk mindenkit!

Időpont: október 16., péntek, 17:00

Helyszín: Habroló bár (1053 Budapest, Szép u. 1.)

A sajtótékoztatót a két főszervező, Lovas Tamás és Bill Schiller tartja.

A részletes programot alább találja.

 

Várjuk kérdéseiket, részvételüket!

Üdvözlettel:

a szervezők

ILGCN World Rainbow Culture Conference
0630 214 4859

​                 ​​                                                                                                        „Ganymedes” (photo by Willi Reichhold)

 

ILGCN World Rainbow Culture Conference – 

                          Budapest Stage 2 — October 16-18, 2015                                                                                         (                      (following stage 1 in Stockholm, May 4-6, 2015)

 

arranged by: ILGCN (International rainbow cultural network)

Hungary’s Democratic Coalition Party DCP)

 Anti-Facist Movement (AFM)

Nordic Rainbow Humanists

———————————————————————-

 

Friday, October 16:

 

17.00-18.00 International Rainbow Poetry  (Habroló Bar) Szép utca  Budapest V.

 

  Afterwards: Hungarian Liberal Party : VI. Budapest  Aradi utca 40( near to Oktogon, and Kodaly körönd)

 

18.30-19.00   Reception  

 

19.00-20.00  „Iranian LGBT’s: — Film: Out of Iran: Iran’s Unwanted Sons & Daughters” — Farid Haerinejad 

 

20.00-21.00  „History of the Fight for Same-Sex Marriages” — Daniel Waliduda, Budapest

 

21.00-22.00  „Rainbow History, Culture” — ILGCN/Tupilak (short film:  „LGBT Monuments” — Willi Reichhold)

  ________________________________________________________________

 

Saturday October 17:

 

12:30 – 13.00   Opening at Democratic Coalition Party offices

 

Demokratikus Koalíció XIII. Budapest, V, Hugo utca 11( Alfa irodaház, Burohaus) near to Lehel shopping center, and near to Nyugati railway station)

 

  Words from:

 

Richárd Riha (DCP)

Hanti Vilmos (MEASZ-FIR) (international anti-fascist movement) 

Thomas Lovas (ILGCN Eastern Europe Secretariat-Budapest)

Bill Schiller (ILGCN Information Secretariat-Stockholm)

 


Award Ceremony: 

 

Milán Rózsa Rainbow Warrior 2015 – Award Diploma — named after the late Hungarian gay activist, Milán Rózsa — presented to a leading Hungarian LGBT activist or cultural personality — presented by ILGCN Eastern European SecretariatBudapest /ILGCN Information Secretariat-Stockholm

 

13.00-14.00   „Norway’s Rainbow Life & Humanism” — Rolf SolheimOslo 

 

14.00- 15.00    „Homosexual Listings in 20th Century Hungary” — Judit Takács, Budapest

 

15.00-15.30  Performance: Trio Continuo – (ILGCN cultural ambassadors) Budapest

 

………………….pause   15.30-16.00………………………

 

16.00-16.30 „How We Got Here — Canada’s Dramatic Social Shift” – Robert Milkovich, Canada 

 

16.30-17.00  „Hate Speech in the Belarus Media” — Andrus K.Minsk

……………………………………………………………………………………………………………………………………….

 

17.30-18.30  „Past and present of the Hungarian LGBTQI movement,  activities of Háttér Society, 

 LGBTQI Archives and Library” — Háttér Society   Csanády u 4B 

………………………………………………………………………………………………………………………………..

 

Return to Demokratikus Koalicio XIII. Budapest, V, Hugo utca 11( Alfa irodaház, Burohaus)

 

19.00-19.30  Performance: Peter „Sexodus” Fröberg, Stockholm

 

19.30-20.00  „Research in Nazi/neo Nazi Persecution of LGBT’s — Colin de la Motte Sherman, Germany

 

20.00-21.00 „Hunted” – persecution of gays in Russia — Ben Steele, U.K.

 

21.00-21.30 „Why do we need Bears..?” — Viking Bears, Sweden

 

21.30-22.00 „Dyke Hard” — a Swedish comedy, Bitte Andersson

………………………………………………………………………………………………..

 

Sunday, October 18, 201

 

MEASZ center: VIII: Népszinház utca 27( ring ,  MEASZ) very near to Blaha Lujza tér

 

13.00-14.00  „Rainbows in Lithuania” –  Film: We Can be Gay Today,” Francois MessageFrance

                                

14.00-14.30  „Gay and Lesbian Composers”  — Colin de la Motte Sherman, Germany

 

14.30-15.00 „Toronto  World Pride” and film: „Beyond Gay – Politics of Pride” — Bob Christie, Canada

 

15.00-15.30  „Nordic co-operation with Eastern Europe — Tupilak/ILGCN 

 

15.30-16.00  „Hungarian Rainbow Culture — yesterday and today”  Hungarian panel with Mária Sánta

 

16.00-16.30- Film: „Mama Rainbow”  — Chinese parents of LGBT’s — Popo Fan, Beijing

 

………………….pause 16.30-17.00 …………………………………………………………………..

 

17.00-18.00 International Rainbow Poetry  (Habroló Bar) Szép utca  Budapest V.

………………………………………………………………………………………………………….

 

Return to: MEASZ center: VIII: Népszinház utca 27( ring ,  MEASZ) very near to Blaha Lujza tér

 

19:00-20.00  Film: „Rainbow Song” — elderly LGBT’s in Sweden — Nasrin Pakkho, Sweden

 

20.00-21:00  First meeting of European Rainbow Humanists (from Hungary, Sweden, Norway, Germany, Belarus, etc.),                                                  Nordic Rainbow Humanist annual award diploma.

 

21.00 Toast  to 1st stage of ILGCN World Rainbow Culture Conference 2016 — Vilnius/Palanga spring, 2016   

(message of invitation from Arvydas VogulisILGCN Lithuania)

______________________________________________________________________

___________________________________________________________

Art:  works from ILGCN/Tupilak (Nordic rainbow cultural workers) Art & Photography Exhibition

 

———————————————————————————————–

 

Organizers:  Thomas (Lovas Tamás)

 

1143 Budapest Hungária KRT 103/B II/2   (ring number 6, Lovas)

 

(phone:  0630 214 4859    e-mail:  continuo1@.freemail.hu)

 

                        Bill Schiller    46 70015 6695    bill@tupilak.org

Exit mobile version