Hogy, hogy nem minden jobb társaságban van egy hangadó. A főnök, aki megmondja most hová is kell mennünk. Irány Bécs emblematikus piaca a Naschmarkt, ahol minden van, illetve ami nincs az nem is létezik. Úgy tessék elképzelni, hogy csaknem egy kilométeren át egymást érik a vendéglők a falatozók és a bazárok. Egyébként aki nem tudná, hogy merre a keresse, pontosan a Mariahilferrel párhuzamosan húzódik csaknem kétszáz méteres szintkülönbséggel. Lefelé gyorsan haladunk, visszafelé pedig liftezhetünk a spanyol lépcsőnél.
Nos, a főnök azt mondja, ma valami olasz étteremben löncsölünk. S ha ő mondja akkor az úgy is lesz. Hiába fűtik a teraszt, mi a benti asztalokat választjuk. Az étlap Itáliát, a tengerpartot idézi. Aránylag gyorsan szolgálnak ki. Minestrone levest kérek amihez sűrített paradicsomot is kapok. Szomszédos a tenger gyümölcseit választja, tányérján rákok és polipok mozgolódnak. Igyekszem nem észrevenni, kikönyörgök egy kanalat is is a spagethi bolonyézemhez.A személyzet csupa igazi apró bambínóból áll. A tulajdonos is kicsi vékony és úgy jár kell az asztalok között mintha az egész piac az övé lenne. Kedvem lenne megkérdezni, ki most a maffiafőnök a platzon. Aztán mégse, még azt hinné, hogy át akarom venni a boltot. A séf egy vonagló kis cápával rohangál le fel majd berakja az üvegvitrinbe. Hátha valaki étvágyat kap ehhez is.
A mosdó nem egyszemélyes, csak feles. A személyzet percenként megy be tisztogatni. Addig meg kint sorakozunk.
Végül is minden rendben. A kajára egy szót se szólhatunk. A kiszolgálás kedves, szolgálatkész és olyan olaszosan lassú. Vagy inkább bágyadt. Nehezen lelik meg, hogy kinek is kell fizetni. Ötünknek a fogyasztás összesen 63.30 euró. Ebből a tenger gyümölcse és a négy sajtos nudli 25 euró. Normál ár. Kártyával fizetek, fizetnék, s mit látnak szemeim az okos pincér nagyvonalúan kerekít. Beüt a gépbe nyolcvan eurót. Mutatom, hogy a blokknak tetsző fecnin jóval kevesebb van. Igen, de a szervizdíjat nem írta hozzá. Sajnálom. Nagyon szánom, de akkor nincs kód, nincs fizetés. S Ausztriában – mondom keine , nincs szervizköltség. A főúr sajnálja, hogy én is sajnálom tőle azt a kis ajándékot. Szőrős szívem nem lágyul. Maradunk az eredeti árnál.
Kinti barátaim szerint bevált szokás arrafelé. Ott is igyekszenek magyarosan lehúzni a turistákat. Már akit lehet. A legegyszerűbb, hogy egy két tétellel többet ütnek be, majd ha észre veszed – jön a bocsánatkérés. Ellenőrzés nincs, szankció sincs így aztán ahol csak lehet a nem bennszülötteket átverik. Egyébként Velencében már egyszer megettem ezt a szerviz díjat. Mondták az asztal után fizetnem kell. S olyan összeget írtak a számlámhoz amennyiért egy új asztalt vehettem volna. Próbáltam elmókázni, kifizettem és megfogtuk az asztalt hogy elvisszük. Nem jutottunk messzire, s hiába mentegetőztünk, de hát mi ezt is kifizettük.Ezeknek a pofátlan taljánoknak nem volt humorérzékük. Annyira nem mint amennyire nekünk pénzünk.
