Ki lesz aki ráharap – nem visz rá a lélek – megkaparintottam a tábláimat – talán Novák doktor sorsára jutok

Nem sok időm jutott a mostani régiség vásár átfutására.  Késő értem ki és már csak a Városház tér környékén szemléztem. Kiszúrtam ezt a szerencsétlen fát amit alaposan karanténba zártak. S akkor vettem észre a mellette elterülő táblákat. Érdekes, hogy a Bécsi hasonló vásárban , amit ott a Naschmarkton szombatonként rendeznek mindig van egy stand, ahol ezerszámra kínálják ezeket a valamikor fontos táblákat. S sok köztük a magyar nyelvű. 

Különben magam is gyűjtöttem ezeket.  Ugye az első munkahelyemen a Délinél gyorsan kikerült a nevem. Egy fekete alapon, ezüst betűkkel festették üvegborítással. Kurvára büszke voltam rá. Hajtottam is a gondnoknál, hogy mielőbb elkészítsék. Ott kezdődik valaki, amikor a szobája ajtajára vagy mellé feltűzik a nevét. Majd jöttek a titulusok. Bevallom, sosem hagytam el ezeket az emlékeket, minden váltásnál megkaparintottam, s ereklyeként őrzöm. Hogy hol, most nem jut eszembe, időnként a kezem ügyébe kerül, de sose visz rá a lékek, hogy kihajítsam. Bár egyszer, valaki majd megteszi helyettem. S az is megesik, hogy Novák igazgató úr táblája mellett az enyém is kint hever valamelyik placcon. Kíváncsi lennék ki lesz az rendes ember, gyűjtő aki majd erre ráharap.