Díóhéjban. Volt egy nagyszerű ember, aki megjárta a poklok poklát. Túlélte a holokausztot. Kóser hentesként kóser mészárszéket vezetett Budapesten. Egy ritka kedves, szeretetre méltó ember volt, aki titokban minden megtakarított pénzét értékes festményekbe fektette. Igazi, autodidakta műértő volt. A csak számára is érzelmi hatást jelentő képeket vette meg s haláláig csak egyedül gyönyörködött a művekben. A titkos gyűjtemény sok lokálpatrióta ember akaratából Miskolcon látható. A gyűjteménynek a jövőben is Miskolc lesz az otthona.
Bevallom erről már egy esztendeje tudok. Hallomásból és sikerült beszélnem azzal az úrral aki a gyűjteményt elajándékozta az állam javára.
Míg az ezzel kapcsolatos tárgyalások folytak, azzal hárított, hogy amíg nem születik meg a végleges döntés ne foglalkozzak a témával. Ígérte, ha lezárul az elsőként nyilatkozik . Nekem. Igaz, hogy ezeket nem szabad komolyan venni, de én tartottam a szavam. Nem ártottam bele magam. Majd most bejelentkeztem, hogy kollégámmal készítenénk egy filmet és egy cikket a műértő hentesről. Gondoltam a téma sokakat érdekelne, kértem az örököst, segítsen az ügy részleteinek a feltárásában. Hol volt a mészárszék, hogyan kutatta fel a remekműveket és Kövesi úr miként élte kettős életét.
A válasz fenyegetéssel zárult. Az örökös, kedvesen , udvariasan de elhajtott. S ha erről írni merészelek feljelent – mondotta. Hogy miért, milyen alapon, Nos, ez egy újabb rejtély. Szerinte, jómagam ezzel a témával akarok berobbanni a szakmába. Most sírjak, nevessek vagy sajnáljam őt.. Akinek a vállán akarok felkapaszkodni. Szerinte.