A Miskolci Lottóház a város egyik legpatinásabb újkori épülete. Valamikor ezeket a lakásokat sorsoláson nyerték. Ettől persze még nem minden nyertes költözött oda sokan eladták. Talán ennek a szelekciónak köszönhető, hogy úgy alakult ahogyan megtörtént a tulajdonosi összetétel. Sok orvos, tehetős magánzó és ügyvédek lakták a házat. Most nézegettem a lépcsőházi névsort, elszorult a szívem. A volt lakók hetven százaléka már nem él. Mivel kakukktojásként magam is ott laktam, először a decentrumban majd a toronyban csaknem mindenkit ismertem. Legalábbis a liftben sokat találkoztunk.Olyan nem volt, hogy kölcsönös üdvözlés után ne kérdeztük volna meg egymástól, hogy ityeg a fityeg, hogyan tetszik lenni. Igazi úri ház volt, ritka volt a veszekedés ,a botrány és a liftet, a lépcsőházat se firkálták. S kezdetben a házmester a liftben egy nagy kukával minden este lejárta az emeleteket és begyűjtötte a szemetet a kitett vödrökből. Számomra ez maga volt a csoda. Csak éppen a cipőnket nem raktuk ki, pucolásra.
A ház fűtése egy szenes kazánról történt az alagsorban. Így aztán ha valamelyikünk fázott egy üveg pálinkával bekopogott a fűtőhöz és megkérte, hogy durrantson be a kazánba.
Most viszont másként fest az élet arrafelé. Hiába van elektromos zár néhány hajléktalan be be jár az épületbe. Sajnos ott hagyják a nyomaikat és ami a legrosszabb a nyitható elektromos szerelvényeket megbabrálják. Mint a képe is látható. A lakók elöregedtek és jobb híján minden ajtót berácsozták. Biztos ami biztos. A villanyszerelő mester mondta, itt az ideje, hogy a régi vezetékeket áthúzzák és az óraszekrényeket zárják. Ez lenne a ház gondnokság idei terve. remélem megvalósul.