SzántóGráf

Határesetek – milyen érzés átsuhanni a vasfüggönyön – amikor Kijevben lefagy a komputer – traffipax a bódéban – Schengennek vége

Szerencsésnek mondhatom magam. Megéltem, nem is egyszer, hogy milyen érzés átmenni a vasfüggönyön . Már röhög rajtam a család amikor Hegyeshalom előtt újra mesélem a régvolt átkelés részleteit. Hogy elkezdtük dugdosni azt a pár dollárt, márkát amit úgy feketén sikerült beszereznem. Igaz már otthon elrejtettem, de Kisbérnél eszembe jutott, mégse jó a rejtekhely és lázasan kerestem újat. Majd hazafelé minden cuccot kicsomagoltam, a műszakiakat összekarcoltam, a dobozokat elhajigáltam valamelyik autóspihenőben és mire a magyar határra értem semmit nem hallottam a szívem dobogásától. Viszont amikor oda vissza átértem valami kéjes elégedettség lett úrrá rajtam.  Boldog voltam, hogy megúsztam a szúrós szemű, bizalmatlanul kérdezgető határőröket, vámosokat. Sikerélményeim voltak.

S most ahányszor elsuhanok a régi őrbódék mellett újra élem az akkori pillanatokat. Megesik, hogy annyira, hogy nem is veszem észre az osztrák sebességmérő rendőrkocsit. Egyébként a fiatalok már tudhatják, hogy hosszú évtizedekig egy apró kis osztrák falu határában, Nickelsdorfban volt a határőrség. Az alsó képen érzékelhető, hogy milyen is lehetett ez.

Az utóbbi években sokat jártam Ukrajnába. Na arra felé még a régi hegyeshalmi ellenőrzéseket is sikerült sorra túlszárnyalni. Ukrán oldalon megtörtént, hogy Kijevben lefagyott a számítógépes rendszer, s emiatt hat órát álltunk a senki földjén. Meg egyszer gyalogosan kellett volna hazaérnem, az ukrán vendéglátók csak a határig tudtak levinni. S ott derült, ki, hogy ez csak autós átkelő – peskom nyista – lépésben nem mehetek haza. Három órámba került, hogy végül egy benzincsempész befogadjon a kocsijába. Utána már csak azon kellett izgulnom, hogy ha a sofőröm lebukik megússzam a bűnrészességet. Majd kiderült, hogy ez a csempészési mizéria teljes olajozottsággal működik. Nekem se volt félnivalóm. Románia felé is megértem néhány furcsa átkelést. Például egy olyat, amikor a sebességmérőt az átkelési pavilon ablakába tették. S előtte 20 kilométeres sebességkorlátozást jeleztek. Itt volt olyan is, hogy a román határőr egy óráig várakoztatott egy kocsisort. Én meg bátorkodtam megkérdezni, mire is kell várnunk. A válasz  – mutassam be a forgalmi engedélyt meg mindent ami a kocsimban van. Innentől jobbnak láttam a rendszeres kussolást. Tessék elhinni, szörnyű kiszolgáltatottságban lehetünk egy egy ilyen átkelésnél.

S mi lesz most. Nosztalgiázunk…? Újra lesznek határsorompók, útlevél ellenőrzés és hosszú kocsisorok a magyar határokon? Sajnos a helyzet elkeserítő. Igen, ha Európa meg akarja védeni a határait ismét lesznek ellenőrzőpontok. Jó vagy rossz?  Persze, hogy nem jó, de ha a biztonságunk múlik ezen akkor legyen. Kerül amibe kerül.

Exit mobile version