Elég különös módon, lefejezték a magyar sajtó zászlóshajóját. Különböző közlemények láttak napvilágot ebben a témában. Bár nem kellene, magam is véleményezem. Joggal, hiszen valamikor, valahogyan kötődtem ehhez az újsághoz. Gyerekként kezdtem az olvasását, mi más is mint ez járt nekünk. Az újságíró szövetségben, amelynek most egyszerre két elnöke is van még nem foglaltak állást ebben az ügyben. Nem is biztos, hogy kellene. Ez már nem is a szakmáról szól. A kollégák legnagyobb felháborodására az alábbi levelet írtam a szövetségünk küldötteinek.
“Mivel 46 esztendeje vagyok a szakmában nehezen állnám meg, hogy ne szóljak hozzá.
Mielőtt bármit is tennétek a szövetség nevében megnézném, mennyi tagunk dolgozott a Népszabadság berkeiben. Előre hangsúlyozom, bármennyien is lehettek a magam részéről mindannyiikat sajnálom, lélekben is szolidáris vagyok velük. Biztosíthatok mindenkit az együttérzésemről. Ahogyan a részvétnyilvánításkor szokás. Ha fővárosi lennék akár az értük szervezett demonstrációra is elmennék. Majd ha nem vennék provokációnak mindenkit megkérdeznék mikor olvasott utoljára Népszabadságot. Előfizetője e a lapnak? Vagy csak úgy gondolja, hogy egy újabb hecc részeseként protestál. Mikor kellett volna gátat vetni a pénz fecsérlésnek? Mikor következhetett volna be az a pillanat amikor senki nem sejtett volna valamilyen politikai bosszút a háttérben. Sajnos ilyen időpont sosincs.
Mielőtt felhördülnétek a véleményeteken elmondom, 1969 szeptemberében gyakornokként részt vehettem a Déli Hírlap megalapításában. Ugyanezt megyei napilapként, igazgató, főszerkesztőként magam szüntettem meg. A lap utolsó 15 esztendejét válságmenedzseléssel próbáltam a víz felett tartani. Egyébként a vezetését már 1992 telén 30 milliós hiánnyal vettem át. Öt évig a Népszabadság farvizén hajóztunk. Mígnem rá kellett jönnöm, hogy két megyei napilap nem élhet meg Borsodban. Kigazdálkodtam a végkielégítésre szánt összeget majd az akkori Inform Média támogatásával szinte mindenki elhelyezkedhetett a szakmában. Ennek ellenére a frissiben megalakult baloldali városvezetés három évig próbált ellehetetleníteni, befeketíteni az ügyészségen . Sikertelenül. Már csak azért is mert alapvetően ők akadályozták meg a Déli Hírlap feltőkésítését.
Szomorú történet a Népszabadság esete. Persze, hogy mindannyian a saját jövőnket látjuk, látatjuk most. A temetéseken is felerészben a ránk is váró elkerülhetetlen vég tudata a legszörnyűbb.
Majd ha ezen túl leszünk , gondolkodjunk, tulajdonosként meddig kellene finanszírozni egy olyan vállalkozást amely 5 milliárd forintos vesztességet görget maga előtt. Ki az a nyugati médiamágnás aki idáig tolta volna ezt a minden ízében recsegő szekeret. A kapitalizmus már ilyen. Hol vannak a baloldali érzelmű pénzes emberek akiknek illett volna zsebbe nyúlni és megmenteni az újságot. A minden ízében szétporladt baloldal balfaszsága, hogy a médiát mindenkor semmibe vette. Rendszerváltáskor az újság fejlécéről azonnal törölték a szocialista napilap megnevezést. Persze ettől tartalmilag nem távolodtak el. Nem is kellett volna, mindenki hite, meggyőződése vagy lelkiismerete szerint publikáljon. Vagy a kiadó, a laptulajdonos szájíze szerint. Ma már ez a döntő.
Tegyük fel, hogy állami reklámokkal fel lehetett volna turbósítani, életre kelteni. Ám akkor meg a hagyományosan baloldali értékekre vevő előfizetőik pártolnak el az újságtól.
Borsodban három ezer kohász és ki tudja mennyi vájár került az utcára úgy, hogy esélyük se maradt az elhelyezkedésre. Egy rövid hírrel letudtuk. Mindezt a kapitalizmus számlájára terheltük.
Igen a szövetségnek egy közleményben mindenképpen reagálni kell a történtekre akkor is ha az érintettek nem voltak tagok. Illendőségből. Megszokásból.
Közben gondolkodjunk el, hogy minden csoda három napig tart. Ennél sokkal nagyobb , patinásabb lapok is eltűntek a süllyesztőben. A print jövője meg van számolva. Mifelénk a fűtési szezonban, s az ablaktisztítások idején stabil az előfizetői szám. Ilyen a világ. Remélem sokan már ezt is csak a szemet rontó mobil kütyüjén bogarássza végig.