SzántóGráf

Bangkokban felöltöztünk – a Malév gáláns volt – a Liszt Ferencen nemcsak az Antilop – szervezetten fosztogatják az utasok poggyászait –

Nagyon régen repültem. Pontosan 1996 tavaszán és nagyon messzire, s Malév járattal. Azóta csak a családot kísérgetem a repülőterekre. Nos, amikor először láttam a Liszt Ferencen, hogy múmiaként tekergetik a kofferokat nem értettem mit is akarnak ezzel. Megmosolyogtam azokat akik több ezer forintot fizettek a zsugorfóliázásért. Ma már tudom, ez az egyetlen ellenszere, hogy ne n könnyen dézsmálják meg a bőröndöt. Ezzel megnehezítjük a tolvajok dolgát, nehezebben törik fel a számzárat és nem tudják elég gyorsan visszacsomagolni. A hírek szerint elhíresültünk a nagyvilágban a repülőtéri lopásokkal. Az élre kerültünk. Az Anti már a tranzitban is lop. Hiába kamerázzák be a csomagszállítás útvonalát egyre több a szarka.

Szó szerint elszemtelenedtek, ugyanis nehéz felgöngyölíteni az erre szakosodott bűnözőket. Szerintem nem annyira bonyolult ez mint amennyire mondják. Csupán akarat kérdése. Vállalkozók, külsősök végzik ezt a logisztikai feladatot, s elegendő lenne egyetlen reklamáció, hogy lecseréljék őket. Egyébként maga a tény az utasokat is generálja, hogy némi biztosítási pénz reményében panasszal éljenek a légitársaságoknál. No, de csak nem annyian mint amennyien feljelentést tettek. A kormány milliárdokat költ az ország imidzsének a javítására, formálására az idegenforgalom fellendítésére. Miközben néhány dörzsölt gengszter nemzetközi szinten rombolja a nemzet maradék jó hírét. Hozzá kell tennem, hogy a békebeli Malév időkben is megesett a bőröndök elkeveredése.  Megtörtént, hogy a csomagunk  Bangkok helyett Kuala Lumpurban landolt és a nyaralás végén kaptuk meg a fehérneműnket.

Ám a nemzeti légitársaság pénzén helyben felöltözhettünk, ott helyben. Nem is akárhogyan. Mert a Malév adott magára és az utasaik komfortérzetére.

Exit mobile version