Padról padra – a fejlődés dinamikája megállíthatatlan – mit nekünk az ergonómia és a külcsín – ezeken várjuk a gyógyulást
Szántó István
Az itt látható rendelőintézeti ülőhelyek egy légtérben, egy kórházi váróteremben, egymással farkasszemet néznek. S ahogyan ezeket elnézem, sok mindent láthattak és megélhettek. Őszeségében ezeken szinte pontosan mérhető a hazai egészségügy kis lépték értékű visszafogott fejlődése. Amit észrevettem a régi mázsás számítógépes monitorok már mindenütt eltűntek ám még így is sorba állnak az orvosok a kötelező papírmunka elvégzéséhez. Az orvosi szobák zömében is a nyolcvanas évek kanapéi, foteljei,s billegő lábú asztalai sorjáznak.Ám legyen ez a legnagyobb baj az ágazatban.
Ez is tipikus várótermi ülőke. Könyöklő már nincs a végeken. S ha jól megnézzük a régi miskolci sárga villamosok ülőkéire emlékeztet. Ez a fajta léces megoldás, sárga, fekete kombinációban nagyon mutatós. Ám egy kórházban aligha tűrték volna meg ezt a rikító színű variációt.S itt az újkor ami látszólag jónak tűnik. Kellő távolságot hagy a betegek között, senki nem mászhat bele a másik aurájába. Stabil és tisztítható, nem szorul festésre és szinte elpusztíthatatlan. S ami mifelénk lényeges nem lehet belevésni a nevünket mint a miskolci népkerti padokba. Ahol még ma is olvashatjuk T és J örökké szereti egymást. Ezeken legfeljebb csak a filctoll hagyna nyomot a következő takarításig.
