Még két napot alszunk a választásokig – sorsfordító vagy mégse – milyen az ideális képviselő – a gráf nem kampányol

Emlékszem a rendszerváltás előtti választások egyikére. A Szemere utca elején ahol később a Postabank volt ott kellett voksolnunk az első emeleten. Egy idős kendős nénike sírt, jajveszékelt. El volt keseredve, hogy mit kell neki megélnie. Elhűlten hallgattam a sirámát. Nem is értettem az elkeseredettségét hiszen az a választás senkinek semmilyen megrázkódtatást nem jelentett. Az akkori eredményre nem akadt volna úriember aki fogadást kötött volna.

Hiszem, tudom, hogy a mostani viszont sorsfordító. Vagy mégsem. Egy oldalról az a tét, hogy bevándorlóország leszünk vagy mégsem. Tehát már előre érzem, hogy remeg majd a kezem az izgalomtól, ne hogy már kicsússzon az a fránya X a kutricából. Akkor ugyanis elvész a drága szavazatom. Jut eszembe, hogy legutóbb még drága Édesanyámat és nénikémet Margitkát a miskolci Szilágyi utcai iskolába kellett vinnem.  Szegények , mind túl a kilencvenes éveik derekán alig bírtak felkapaszkodni a hosszú lépcsősoron. Nyoma se volt az akadálymentesítésnek. A választási biztosok olyan csöndes, gyászos hangulatban ültek egymás mellett, látszott más dolguk sincs mint egymást lesni.

S mi van most. A mi körzetünkben beköszöntött a Kánaán. A tervek szerint olyan hosszú macskanyelvről kell majd választani, hogy ember legyen a talpán aki megtalálja a kedvére valót, az ízlésének megfelelőt. Egyébként többen is észrevették, a gráfon semmi politikai hirdetés nem látható.  S ez így is marad.  Bár a szerver időnként rákever ilyeneket, de ehhez nekem semmi közöm. Már csak azért is mert a hirdetőim politikai nézeteit, szellemiségét igyekszem tiszteletben tartani. Kampányidőben senkit nem szeretnék befolyásolni, saját hitvallásommal megfertőzni. Igyekszem a kínai mondás szerinti, virágozzék száz virág – című maszlaggal élni. Egyébként  a demokrácia alapja, hogy a többség véleménye mindent felül ír.  Persze a diktatúrában is ez a mondás járja csak fordítva.

Aki nem tudná az első szabad választások idején csak második ember voltam a Déli Hírlapnál. Főnököm Bekes Dezső akkoriban ügyvezető főszerkesztő még maga se tudta honnan fúj a szél és eldöntötte: minden politikai hirdetés ingyen megjelenhet az újságban. Nem tudtam meggyőzni az ellenkezőjéről. Régi motoros volt az átkosban, így beidegződött módon arra számított, hogy legalább a győztesek honorálják majd. Hiszen az osztrák tulajdonú Észak-Magyarország aratott, hasított a hirdetési piacon. Mi meg csak buktunk. A nagy gesztust meg minden párt nagy ívben leszarta.

Később jómagam már azonnal megszüntettem az ingyenes politikai hirdetéseket. Annak ellenére, hogy az akkori önkormányzat többségi tulajdonban volt a kisebbségi tulajdonos dr. Csomai Zoltán pedig a maga érdekei szerint szerette volna tolni , támogatni a neki tetsző pártokat. Végül meggyőztem, ez a módszer is zsákutca. Egyébként a győztesek azért nem fizettek mert már megtehették a veszteseknek meg nem maradt miből kiegyenlíteni a kampányhirdetések számláit.

Ráadásul a választások másnapján minden párt médiafelelőse megjelent a szerkesztőségben. S egy listát kért a megjelentetett párthirdetésekről, a költésekről és a kedvezményekről. A harmadik voksolás után már magamtól küldtem meg ezeket a kimutatásokat. Mazsoláztak benne, de bibit sose találtak. Folyamatosan lavírozni, egyensúlyozni kellett. S utólag mondom abban az időben még a kellő szakértelem számított is valamit az újság csinálásban. Különben már magam is eljátszottam a gondolattal, hogy ringbe szállok. Szemüvegben – igaz csak olvasáshoz kell még – elég értelmesnek tűnnék egy retusált fotón bármelyik miskolci villanyoszlopon.

Programom is lenne. Mindenkinek azt ígérném amit hallani szeretne. A fiatalságnak plusz egy hónap vakációt, a munkásságnak jól fizető állást, az egészségügyben minden nap kötelező lenne a kórházi ágyak ágyazása, legálissá tenném a hálapénzt amit az orvosok fizethetnének a betegeknek. Felőlem a naptárreform se idegen.  Legyen egy év 13 hónapos, ennek megfelelően a nyugdíjjal tizenháromszor csengetne a postás. A biciklistáknak ingyen járna a csengő és a hordozható mobilszámot már szülészeten kiosztanám a csecsemőknek.Tibi bácsit a pettyes labdájával együtt benyomnám a kormányba , hogy mindenkinek teljesítse a három kívánságát. Kifogyhatatlan vagyok az ehhez hasonló ötletekből.

Legközelebb tessék rám szavazni – ha jót tetszik akarni! Ennél is jobbat.